Itt a SZŐLŐ: ezért érdemes jó sokat enned belőle + recepteket is hoztunk!

Itt az ősz és a szüret, a piac pedig tele a legfinomabb magyar szőlőkkel. Bemutatjuk, miért a szőlő az egyik legegészségesebb gyümölcsünk, és hogy mit készítsünk belőle.  

A szőlő – a gabona mellett – az egyik legősibb kultúrnövényünk. Kezdettől fogva szent és isteni növénynek, életfának tekintették az emberek. Nem véletlenül: egyetlen szőlőszemben is annyi élettanilag értékes tápanyag van, hogy az felér egy korty vitaminitallal:

  • nyolcvan százaléka víz, energia- és szénhidráttartalma egyaránt magas, ám a glikémiás indexe mégis közepes mértékű
  • nagy mennyiségben fogyasztva vízhajtó, méregtelenítő, csökkenti a vér és vizelet savanyúságát
  • magas az A-, B-, C-, K-vitamin-, valamint folsavtartalma, mellette kálium-, biotin-, szelén- és vastartalma is számottevő
  • fogyasszuk tehát napmint nap, hiszen önmagában is fedezi a vitaminszükségletünk szép százalékát

A szőlőből készülő termékek – természetesen elsősorban a bor – szintén rendelkeznek számos jótékony élettani hatással: régóta bizonyított tudományos tény, hogy a vörösbor mértékletes fogyasztásával megelőzhető számos kardiovaszkuláris betegség.

A biológiailag fontos hatóanyagok főleg a szőlőhéjban és szőlőmagban találhatók. Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy csak érett szőlőt vegyünk, egyrészt mert minél érettebb egy szőlőszem, annál több benne az antioxidáns, valamint számos más gyümölccsel és zöldséggel ellentétben a félig érett szőlő leszedés után már nem érik tovább.

Szőlőmagolaj

A szőlő magját is hasznosítják, többféle táplálékkiegészítő készül belőle, de a legismertebb szőlőmagból készült termék a szőlőmagolaj, amely az E-vitaminban különösen gazdag, rendkívül egészséges olajok közé tartozik. Kellemes, semleges íze salátákban és főzésnél is jól érvényesül, emellett bizonyítottan nagyszerű bőrtápláló, így a szépségipar is előszeretettel használja.

Szőlőt manapság már szinte egész évben találunk a boltokban, de a legfinomabb, magyar csemegeszőlőt a következő hetekben tudjuk megvenni a piacokon és üzletekben, ezért használjuk ki az alkalmat és ne csak nyersen együk, hanem készítsünk belőle mindenféle finomságot.

Mikben használjuk?

Szőlő lehet az alapja egy egyszerű, őszies fűszerezésű gyümölcslevesnek, amelyben a gyümölcs édességét a fahéj és a szerecsendió bolondítja meg.

Főételekben elsősorban húsok mellett érvényesül a legjobban: a szőlős-szilvás csirke egy igazi őszi hétvégi fogás, a szőlős-mustáros-diós csirkecombokat készítsük el egy ráérős vasárnapon, amikor a finom ebéd után elmegyünk egy igazi, őszi, gesztenyegyűjtős sétára.

A szőlős focaccia már egy gyorsabban elkészülő étel, akár egy hétköznap este is összedobhatjuk. Gyors, hétköznapi ebédekre és vacsorákra pedig ajánlunk egy szőlős-diós-csirkés wrapet vagy egy kiadós buddha bowlt, amiben a hétvégéről vagy előző napról maradt csirke is megtalálja az őt megillető legjobb helyet.

Vegák pedig ki ne hagyjátok ezt a sajtos-diós salátát, amiben a szőlő a sajt karakteres íze mellé a kellő savasságot, édességet adja.

A szőlős süteményreceptek tárháza pedig gyakorlatilag kimeríthetetlen, itt összegyűjtöttük a kedvenceinket .

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...