Itt a veganuár, ezért a Nemakarokbeleszólni Eszterével beszélgettünk a vegánságról

Fancsikai Eszter amellett, hogy a Nemakarokbeleszólni Instagram-oldal triójának tagjaként mókás videókban parodizálja a mindenkinél mindent jobban tudó ismerősöket, Vegamama néven saját Instagram-oldalán és YouTube-csatornáján népszerűsíti a növényi étrendet. A minden év januárjában megrendezett veganuár kezdeményezés kapcsán beszélgettünk vele.

Nálad hogyan kezdődött a növényi étrendre való áttérés? Mikor és milyen megfontolásból váltottál?

Éppen három évvel ezelőtt, januárban kezdtem átállni, de nem újévi fogadalomként. Első körben az egészségügyi része fogott meg, mivel már évek óta érdekelt az egészséges életmód, majd pár nap leforgása alatt magával rántott az etikai része, és mostanra az vált az elsődleges motivációmmá. Az első hónapokban még hébe-hóba ettem halat és tojást. Volt egy hosszú távú tanyasi tojáselőfizetésem, megvártam, hogy az kipörögjön, és március-április környékén váltottam a teljesen növényi étrendre.

Fotó: Fancsikai Eszter

A családotokban van még rajtad kívül, aki nem eszik állati eredetű élelmiszereket?

A szűk családot nézve a férjem nem vegán és nem is vega, a 13 hónapos kisfiam és én azonban vegánok vagyunk. A férjem is tesz apróbb lépéseket, itthon vacsorára szinte mindig vegán ételeket eszik, tart vega napokat, mivel vagy én főzök itthon, vagy vegán étteremből hozok napi menüt, és ő is azt eszi, és nagyon szereti. Emellett még a bátyám vegán, aki utánam fél évvel váltott, kvázi miattam, amiről én az elején nem is tudtam. Két hete volt már növényi étrenden, amikor elmondta. Hirtelen meg is illetődtem a felelősségtől, mivel ő korábban nagy húsevő volt, akinek a csirke nem is számított húsnak. Azóta is vegán, és nagyon élvezi.

És a tágabb családban volt esetleg abból probléma, hogy te vegán vagy? Származtak ebből konfliktusok?

Apukám hosszú ideig nem értette teljesen. Eleinte kérdezte, hogy a húslevesből a levét nem ehetném-e meg, és hát hogy miért nem. Most pedig már ha valaki más kérdezi meg ugyanezt, ő van a legjobban felháborodva. Nagyon cuki, ahogy hozzáigazodott a dologhoz. Kötekedni nem igazán szoktak velem, az a gyakoribb, hogy ugyanattól az embertől rendszeresen jön ugyanaz a kérdés. Olyankor érzem, hogy nem is a válaszra figyelnek, csak fel akarják tenni a kérdésüket, ami tulajdonképpen inkább burkoltan a véleményüket hivatott jelezni felém. Nagyon szeretem a '"hát de akkor mit ehetsz egyáltalán?'" kérdést. Laktózérzékeny vagyok, így a tejtermékek alapból sem tesznek jót, de ezen kívül mindent ehetek, senki sem tiltja, hogy elfogyasszak valamit, az én döntésem volt, hogy ezeket az ételeket elhagytam a táplálkozásomból.

Tudtodon kívül inspiráltad a bátyádat arra, hogy áttérjen a növényi étrendre. A vlogolásba már tudatosan azért vágtál bele, hogy másokat is váltásra sarkallj?

Egy évvel később, 2019-ben indítottam el a YouTube-csatornámat azzal az indíttatással, hogy a növényi étrendet, a hulladékmentességet népszerűsítsem, és bemutassam olyan oldalról, ahogy magyarul nem nagyon láttam addig. Nem kuriózum ilyen szempontból a YouTube-om, de próbálok nem százegyedik ember lenni, aki ugyanazt elmondja, hanem picit más megvilágításból igyekszem megközelíteni az adott témát. Az Instára eleinte kisebb figyelmet fordítottam, mostanra viszont az került előtérbe. Főleg sztorikban próbálom nagyon egyszerűen közelebb hozni az emberekhez ezt az életmódot. Térítés helyett szeretném a példamutatáson keresztül népszerűsíteni a vegánságot.

Bár most nagyon elfoglalt vagy a Nemakarokbeleszólni kapcsán, az interjúmegkeresésünkre mégis azt mondtad, hogy ha a vegánságról van szó, akkor szívesen vállalod. Nagyon erős a küldetéstudatod a témával kapcsolatban. Mit jelent számodra a vegánság és vegánnak lenni?

A vegánság egy állatjogi mozgalom, és számomra a legfőbb motiváció, hogy ne ártsak az állatoknak, a második legfőbb motivációm pedig, hogy ne ártsak a környezetnek. Ezt is nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy környezetvédelmi szempontból az étkezés rendkívül meghatározó. Sok kételkedő mondja, hogy ha holnaptól mindenki vegán lenne, nem lenne elég termőföld, nem lenne elég búza, miközben pedig egy ember töredékét fogyasztja annak, mint amit a haszonállatok megesznek. Sokkal-sokkal kevésbé terhelnénk a környezetet, ha többen ennének növényi ételeket. A másik támadás, ami gyakran elő szokott jönni, hogy az avokádó és a mangó messziről jön, így nagy az ökológiai lábnyoma. Erről azt gondolom, hogy a húsevők körében is rengetegen eszik ezeket az ételeket. Én igyekszem erre is odafigyelni. Nem azt mondom, hogy nem eszem ilyeneket egyáltalán, de a hazai és idénydolgokat helyezem előtérbe. Most a harmadik helyen van az egészségügyi szempont, amit szintén nagyon fontosnak tartok. A jól összeállított, teljes értékű növényi étrend nagyon egészséges, és rengeteg betegség megelőzhető vele, például a szív- és érrendszeri betegségek, ami Magyarországon az egyik vezető halálok. 

Különösen nagy megrökönyödést szokott kiváltani a külvilágból, ha egy kisgyerek vegán. Te kaptál emiatt megjegyzéseket akár idegenektől?

Sokkal kevesebben írnak ezzel kapcsolatban, mint ahogy azt gondoltam volna, és szerencsére nagyon magabiztos vagyok ezen a téren. Engem tényleg érdekel az egészségügyi része, nagyon szeretek utánaolvasni, az átlaghoz képest sokkal tájékozottabb vagyok az egyes ételek mikro- és makrotápanyag-összetételében. Pontosan tudom, hogy akár neki, akár magamnak hogyan állítsak össze úgy egy ételt, étrendet, hogy az minden szükséges tápanyagot és vitamint tartalmazzon. A D-vitamin mellett, amire mindenkinek szüksége van, a B12-t szokták a vegánoknak külön javasolni, utóbbit Emilnek most kezdem csak adni, mert anyatejes is az egyéb ételek mellett, így amit én szedek, az eddig fedezte az ő B12-igényét is. A gyerekorvosunk is vegán szemléletű. Több kerülettel arrébb van, mint ahol mi lakunk, de emiatt extrán biztonságban érzem magam, hiszen feltehetem neki a kérdéseimet, amire nem riogatást vagy tájékozatlanságból adódó tévinformációkat fogok kapni válaszként. Emil egy iszonyatosan erős, jó fizikumú kissrác, tíz hónaposan járkált, most már fut, az értelmi szintjét tekintve is másfél éves szinten van, és ezt nem én mondom, hanem gyógytornászok, neurológusok és gyermekgyógyászok. Várandósan is vegán voltam, és a szülészorvosom azt mondta, hogy ameddig az eredményeim jók, addig nincs ezzel gond. A harmadik trimeszter utolsó szakaszában általában már nagyon sok érték le szokott zuhanni, többek között a vas, amire a vegánoknak szintén külön oda kell figyelniük, nekem mégis annyira jók voltak még akkor is az eredményeim, hogy az orvosom is megdöbbent. Általában félévente csináltatok teljes labort, amit úgy gondolom, hogy nem sok mindenevő mondhat el magáról. Nekem ez biztonságérzetet ad abszolút. Sajnálom, hogy az emberek úgy ítélkeznek az étrendem felett, hogy én fel tudok mutatni laboreredményeket, akár terhesen vagy szülés után is. 

Nem példa nélküli, hogy valaki vegán, ugyanakkor arra már nem tud úgy odafigyelni, hogy mit eszik, mert például nem érdekli annyira, mint téged, amivel akár az egészségét kockáztatja. Ezzel kapcsolatban mi a véleményed?

Igaz, de ez ugyanúgy a mindenevőknél is fennáll. Szerencse valóban, hogy ez engem érdekel, és pont ezért próbálok olyan egyszerűen kommunikálni, és úgy elszórni információmorzsákat az Insta-sztorijaimban, ami befogadható, akkor is, ha nagy dózisban nem érdekli az embert. Ha kiteszek egy fotót vagy videót egy turmixról, akkor elmondom, hogy ebben mi van, és hogy általánosságban mitől lesz kiegyensúlyozott egy turmix. Emilt falatkásan táplálom hozzá hat hónapos korától, azt is meg szoktam mutatni ugyanígy leírással. Készítettem egy vegánalapok videót, amit nagyon szeretnek az emberek, ott is egyszerűen próbálom átadni a lényeget azoknak, akik váltanának, de nem akarják utánajárással tölteni az idejüket.

Gyakran azért vannak ellenérzései az embereknek a vegánsággal kapcsolatban, mert a képviselőit nagyon erőszakosnak érzik. Az információcsöpögtetésen túl te hogyan próbálod népszerűsíteni a vegánságot úgy, hogy közben ne legyél az a megmondóember, akit a Nemakarokbeleszólni videóitokban kifiguráztok?

A példamutatáson keresztül igyekszem megmutatni a vegánságban rejlő pozitívumokat. Az egyik Insta-kérdésmatricámra valaki azt írta, hogy el tudná képzelni rólam, hogy bárkit vegánná tudnék varázsolni, pedig az öt évvel ezelőtti saját magamat sem tudnám vegánná varázsolni, mert nagyon nem ott tartottam fejben. Viszont ha valaki nyitott erre, akkor talán az oldalamat nézve rá tud kapni erre, ha épp nem is az állatvédelem miatt, akkor lehet, hogy az egészségügyi része fogja meg. Él bennem egy térítő vegán, aki azt szeretné, ha minél több ember vegán lenne, de próbálom ezt úgy használni, hogy a lehető legbefogadhatóbb legyen a legszélesebb körben, és amitől jó érzése van az embereknek és nem rossz, mert az kevésbé működik.

Szerinted mi a legnagyobb kihívás az átállásban, és számodra mi jelentett nehézséget ebben a folyamatban?

Nekem nem okozott semmi sem gondot, a hal és tojás maradt meg az elején, de annak prózai okai voltak. Az átlagnak a tejtermék és a sajt a gond, sokan azt mondják, hogy nem tudnak erről lemondani. Azt szoktam erre mondani, hogy mindegy a címke, nem az a lényeg, hogy elmondhasd magadról, hogy vegán vagy, hanem, ha szeretnél tenni valamit magadért, a környezetért, az állatokért, akkor tegyél. Lehet sorban haladni, és előfordulhat, hogy fél-egy év múlva már nem fog problémát jelenteni, hogy sajtot se egyen, aki most azt hiszi, hogy ez elképzelhetetlen. A sajt nagyon addiktív, arról emiatt nehéz leszokni. De nem innen kell megközelíteni, hogy valaminek elmondhassam magam, hanem az ember tegye meg azt, amire épp aktuálisan képes, miközben a komfortzónájában marad. Azt viszont nem szeretem, amikor valaki azzal jön, hogy ő úgysem eszik sok húst. Lehet, hogy a rántott hús helyett a rántott sajtot választja, de ha jobban megnézzük, kiderül, hogy a reggeli szendvicsen sonka van, vacsoránál is van hús, a pizzán ott a szalámi.

Említetted, hogy gyakran rendeltek házhoz vegán éttermekből a mostani helyzetben. Vannak olyan helyek, amiket különösen szeretsz, ahova eljártatok, vagy ahonnan most rendeltek?

Napi rendszerességgel fogyasztunk a Vegalife-ból, mivel itt van mellettünk, egyébként házhoz is szállítanak napi menüt. A veganuár kapcsán kértem kuponkódot hozzájuk, hátha valaki kipróbálná. A karácsonyi menüt pedig a Kozmoszból rendeltük, a bátyám és én azt ettük. A Vegan Love-ot, a Las Vegans-t is nagyon szeretem, de a Szabad bisztró is nagy kedvencem, ami egy kocsma, és tényleg minden vegán náluk, és menüt is kiszállítanak. A Tökmag is egy szuper hamburgerező, illetve az Almádiban található Veganeetát is jó szívvel tudom ajánlani. Nemrég fedeztem fel a Tahina Bite-ot a Wesselényi utcában, ami szintén full vegán, ennyire jó hummuszt Tel-Avivban ettem utoljára. De rengeteg sima étteremben vannak már vegán opciók, ilyen a Hummusz bar is, a Pata Negra, illetve a Dobrumba, ami az abszolút kedvenc éttermem. De a Don Pepében is óriási vegán választék van, az Iguanában pedig újabban lehet kapni Beyond Burgert, bár az én kedvencem ott a vegetáriánus tál sajt nélkül.

Van olyan vegán ételed, ami után a mindenevők is megnyalják mind a tíz ujjukat?

Imádok főzni, 4 évig a munkámat is a konyhából, főzés közben végeztem, de sajnos most Emil mellett nagyon ritkán jut időm rá, ezért is szeretek egytálételeket összezuttyantani, és általában a mindenevők is nagyon szeretik ezeket, például a csilis babot vagy az indiai ételeket.

Mit tanácsolnál azoknak, akik akár a veganuár keretében most vágnak bele a növényi étrendbe? Milyen könyveket, filmeket ajánlanál információforrásként a témában?

Az egyik tanácsom, hogy saját maguk számára fenntartható módon csinálják. Ha egyszerre elhagynak mindent, az szuper, de ha valamit nagyon nagy megvonásnak éreznek, akkor azért ne dobják sutba az egész kezdeményezést, lehet hogy majd idővel tudnak lemondani róla. Gyakorlati szinten, ami nekem nagy segítség volt, az Dr. Greger Hogy ne halj meg című könyve. Van egy ingyenes applikációja is, aminek Daily Dozen a neve, ez sokat segít abban, hogy az ember figyelemmel kísérje egyszerű módon pipálgatással, hogy minden szükséges tápanyagot bevisz-e a szervezetébe, evett-e elegendő zöldséget, hüvelyest, fehérjét, zsírt stb. Kedvcsinálóként pedig imádom Steiner Kristóf szakácskönyveit. Alapjaiban változtatja meg a növényi étrendről kialakult elképzelést, mert a könyveit nézve nem az jut eszedbe, hogy ezek vegán ételek, hanem nagyon finom, ízletes, mégis egyszerűen elkészíthető ételeket látsz magad előtt. A mai napig nagyon szeretek ezekből főzni, épp most beszéltünk erről a bátyámmal, és ő is ugyanezen a véleményem van. Nagy elmaradásom, de a Game Changers fontos dokumentumfilm a témában, hiszen ismert emberek, ráadásul élsportolók beszélnek a növényi étrendről. David Attenborough új dokumentumfilmje szintén nagyon érdekes, és erőteljesen szerephez jut benne a növényi étrend. Azt gondolom, ő hiteles karakter, aki ismeri az állat- és növényvilágot és azt a pusztítást, ami jelenleg a Földön zajlik. Az elborzasztó filmeket, aki akarja, megtalálja, de kedvcsinálónak nem nevezném őket. Hasznos és fontos, hogy legyenek ilyen típusú anyagok is, de ezek nagyon megterhelőek, és aki homokba akarja dugni a fejét, annak nem ettől fog megváltozni a gondolkodása.

Ezeket olvastad már?

Gáspár Bea újra a konyhájába invitál: megjelent a Bea konyhája...

Gáspár Beát valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, de amikor három évvel ezelőtt megnyert egy tv-s főzőműsort, valószínűleg sokan egy új oldaláról ismerték meg. A tavaly megjelent nagy sikerű Bea konyhája kötet után idén ősszel megérkezett a Bea konyhája 2. Ennek kapcsán kérdeztük a szerzőt főzésről, családja kedvenc ételeiről és a közelgő karácsonyról.

Szász Nóri

Címlapkép: Fancsikai Eszter

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...