Ezt a fajta diétaellenes megközelítést sokan tárt karokkal fogadták, különösen azok, akik folyamatosan diétákkal vagy éppen valamilyen étkezési zavarral küszködtek. Itt ugyanis az alapötlet az, hogy figyeljünk oda a testünkre, annak a szükségleteire, hogy egészségesebb kapcsolatot építsünk ki az ételekkel és önmagunkkal. Az utóbbi időszakban azonban – főleg, ahogy a közösségi média is felkapta ezt a trendet –, eléggé felhígult ez az elképzelés, és sokan leegyszerűsítették arra, hogy együnk, amit csak akarunk. De az intuitív étkezés azért nem ezt jelenti.
Az ötlettel Evelyn Tribole és Elyse Resch dietetikusok álltak elő még 1995-ben. Mindezzel az egészségügyi szakembereket szerették volna segíteni abban, hogy jobb ellátást tudjanak nyújtani azoknak, akik súlyproblémákkal és étkezési zavarokkal küzdenek.
A koncepció lényegét pedig így határozták meg:
az intuitív étkezés képessé teszi az embereket arra, hogy meghallgassák a testük szükségleteit, és bízzanak azokban, hogy eleget egyenek azáltal, hogy kihasználják a veleszületett éhség és jóllakottság jeleit.
Az intuitív étkezésnek emellett 10 alapelve létezik, amelyeket jó ismerni, ha elindulnánk ezen az úton. Persze nem kell mindegyiket azonnal alkalmazni, lehet újabb és újabb szokásokat felvenni, ahogy haladunk a folyamatban.





Még többet olvashatsz az étrendekről itt:
Hozzászólások (0)
A hozzászólás íráshoz belépés szükséges!