Furcsa, melyik olcsó termékből fogy egyre több a boltokban

Szomorú vagy sem, igaz: egyre többen veszik világszerte a pár perc alatt tálalható és szürcsölhető instant tésztás leveseket.

Hasít az instant tésztaleves, és évről évre egyre több fogy belőle világszerte: a listavezető ázsiai országok mellett Magyarország is bekerült a TOP50 legnagyobb fogyasztó közé.

Éves szinten fejenként 4,1 adag zacsis leves jut a magyarokra, ezzel a vizsgált országok közül a 38. helyet szereztük meg a világban

Instanttörténet

Az instant leveseket több mint 60 éve, 1958-ban találták fel Japánban, a ramen leves mintájára, és nevéhez méltóan instant megszerette a fél világ. A '70-es évektől vált elterjedtté a poharas változat, az ízesítésben pedig mára rengetegféle variáció található a kínálatban – írja a Pénzcentrum.

Az ominózus zacskós leves

Érdekesség, hogy a koronavírus járvány közvetlen és közvetett hatásai jelentősen megemelték az instant tésztalevesek fogyasztását a világban:

2020-ban 116,56 milliárd zacskó leves fogyott világszerte, amely 1,4 százalékkal volt kevesebb, mint a tavalyi fogyasztás, viszont 9,5 százalékkal több, mint a 2019-es évi.

A világszerte megvásárolt 118,18 milliárd adag leves 37,2 százalékát Kínában vették, és a top5 legnagyobb fogyasztó a világon szintén ázsiai: Kínán után Indonézia, Vietnám, India és Japán vezetik a listát.

Élen jár még az Egyesült Államok, Brazília, Nigéria, Oroszország és Mexikó is, Magyarország pedig 2021-ben a 48. helyet szerezte meg magának, 40 milliós fogyasztással.

Ha viszont a lakosságszámhoz viszonyítjuk az adagok számát, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarország már a 38. helyet foglalja el!

Főzd meg inkább őket:

Ízletes szárnyas pho

Sokak számára elképzelhetetlen a nem marhából, de legalábbis jó adag disznóból készített pho, én se ettem túl sok emlékezetest. De ennek most vége, mert ez a csirke-kacsa pho ...

Gyömbéres-kurkumás csirkeleves

Szuper egyszerű leves, ami ízében különleges, mégsem kell hozzá semmilyen extra, beszerezhetetlen hozzávaló! Ha rapid üzemmódban szeretnénk elkészíteni, dobjuk kuktába!

Míg 2020-ban a járvány, azóta pedig a recesszió és a durva infláció hajtja egyre feljebb az olcsóbb termékek iránti keresletet, ami miatt várhatóan a zacskós levesek felvevőközege is világszerte tovább növekszik majd a jövőben is, sajnos.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Legújabb receptek

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Díszített focaccia sajtkrémes alappal

Én a tésztából tettem el egy darabot, és fonást is készítettem rá. Tetszőlegesen díszítettem, saját ötlet alapján. Nagyon finom ízt ad neki a rozmaringág. Úgy összességében az ...

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Húsvéti vendégváró őzgerinc

Mostanában nincsenek túl jó napjaim. Arra gondoltam, hogy legalább összeállítom a húsvéti menüt, hátha ez feldob egy kicsit. Egyébként is épp itt is az ideje a tervezgetésnek, hisz ...

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!