Az első részben elmeséltem nektek, hogyan étkeztem a fogyásom érdekében, a másodikban leírtam, hogy a mozgás mennyire egyértelműen elengedhetetlen a súlycsökkenéshez, most pedig megmutatom, mi következik azután, ha a sok leolvadt kilótól megnyúlik a bőröd.
Köszi, karantén!
A tavaszi karantén alatt sajnos órákig ráértem arra, hogy a tükörben nézegessem magam, és keresgéljem a hibáimat. A kezdetekben azt hittem, hogy a fogyástól enyhén megereszkedett melleim zavarnak a legjobban, de hamarosan rájöttem, hogy a lógó hasam a legnagyobb mumusom. A karantén lejártával úgy döntöttem, hogy utánajárok egy kicsit a dolognak, és megnézem, mik a lehetőségeim – gyorsan kiderült számomra, hogy az egyetlen esélyem a hasplasztika, ami kissé megijesztett. Beléptem egy titkos csoportba a Facebookon, ahol sokan osztanak meg történeteket különböző beavatkozásokkal kapcsolatban, illetve sebészeket pontoznak. Legalább 100 bejegyzés elolvasása után körvonalazódott számomra, milyen eredményre számíthatok, és ki a legjobb sebész ezen a területen.
Úgy döntöttem, elmegyek egy konzultációra László Zsolthoz, mivel rengeteg jót olvastam róla. Titkon abban reménykedtem, hogy azt mondja: „el kell kezdenie sportolni, és eltűnik az alhasa.” Azonban, amint levetkőztem, rögtön elárulta, hogy ezt a fajta bőrfelesleget sajnos csakis műtéttel lehet eltávolítani. Egyrészt megkönnyebbültem, másrészt tudatosult bennem, hogy nem úszom meg, hogy kés alá feküdjek.
Gyorsan végigmentünk a procedúrán, ami rám vár, tisztáztuk, mennyi ideig tart majd a felépülés, és kijelöltük a műtét napját is. Egy hónapot kaptam, hogy elbúcsúzzak a kis kötényhasamtól, ami körülbelül 7 évvel ezelőtt kezdett el zavarni, és gyakran elég csúnya szavakkal is illettem, amikor azonban tudatosult bennem, hogy hamarosan szó szerint kivágják belőlem, egyből megszerettem. Mint amikor az ember tudja, hogy szakítania kell valakivel, és a fejében hirtelen minden megszépül...
Búcsú a kötényhasamtól
A műtét előtti 30 napban igyekeztem megbarátkozni a gondolattal, hogy felvágják a hasam, és egészen nevetségesen kezdtem viselkedni: folyamatosan fogdostam szegényt, és rémülten szorongattam, máskor pedig szeretettel simogattam, közben azt mondogatva: „Sajnálom!”
Ha ezt más meséli, biztosan kiröhögöm, de tényleg úgy éreztem, el kell tőle búcsúznom.
A műtét előtt mindent előkészítettem, hogy az első pár napban ne legyen gondom semmire. Lebeszéltem, hogy az egyik barátnőm főzzön rám, és besegítsen az esetleges házimunkában. Beszereztem a kompressziós haskötőmet, és bevásároltam ananászléből, ami (elvileg) segít levinni a gyulladást. A műtét napján már csak annyi dolgom volt, hogy bepakoljak a bőröndömbe, és bemenjek a klinikára.
Időhurok
Azt hiszem, a műtét előtti 2 órában lepergett előttem az életem. Felhívtam mindenkit, hogy elbúcsúzzak, és újra feltettem az összes bugyuta kérdést az orvosomnak, illetve az asszisztensének. (Igen, azt is, hogy túlélem-e...) A legnagyobb félelmem az volt, hogy borzalmas fájdalomra ébredek majd, és megrémít a látvány, ha felemelem a takarót. Így indultam el a műtő felé.
Ezek után már nem sokra emlékszem, hiszen gyorsan pörögtek az események. A doktor hipp-hopp berajzolt, majd körülbelül 5 percen belül megérkezett az asszisztense, és levitt a műtőbe. Egy nagyon kedves aneszteziológus asszisztens feltett még pár kérdést, megkaptam a branülömet, és pár perc múlva már aludtam is. A következő, amire emlékszem, hogy nagyon fázom, ezért a nővérkék hoznak nekem még egy takarót.
Az éjszaka viszonylag zökkenőmentesen telt. Én kifejezetten jól aludtam, egyedül arra keltem fel, hogy a nővérke bejön, és megméri a lázamat. Reggel már sokkal komolyabb gonddal kellett szembenéznem: ki kellett mennem a mosdóba, tehát fel kellett ülnöm, hogy kisétáljak a wc-re, ami körülbelül 5 méterre volt a szobámtól. Ugyan felhívták a figyelmemet, hogy semmiképp ne használjam a hasizmomat, amikor felülök, és csak a karommal próbáljam meg felhúzni magam, valahogy ez elsőre mégsem jött össze, és hangosan felsikítottam a fájdalomtól. Az első bukkanó után egészen megdöbbentem, hogy a sétálás nem is annyira vészes. Pár órán belül el is hagyhattam klinikát, az új kiegészítőimmel együtt: a két draincsővel.
Otthon nehezebb
Amint hazaértem, őrült kutatásba kezdtem, hogyan gyorsíthatom fel a felépülésemet. Igyekeztem fehérjében gazdag ételeket enni, hogy gyorsabban regenerálódjanak a sejtjeim, ezek mellett pedig figyeltem arra, hogy óránként menjek egy kört a lakásban, hogy megfelelő legyen a vérkeringésem.
Természetesen gyógyszereket is szednem kellett: az első 7 napban antibiotikumot kaptam, továbbá 10 napig vérhígító injekcióval szúrtam magam, nehogy trombózist kapjak. Fájdalomcsillapítót is írtak fel, napi hármat az első egy hétre. Ezeknek köszönhetően napközben egészen elvoltam, és azt kell, mondjam, nem is fájt, inkább nevezném kellemetlennek. Az egyetlen dolog, ami zavart, hogy csak görnyedve tudtam járni, emiatt pedig nagyon fájt a hátam.
Az alvás miatt sem izgultam, hiszen a kórházban simán átaludtam az éjszakát, így az este teljesen nyugodtan feküdtem le. Csakhogy otthon nem találtam a megfelelő testhelyzetet, ezért az első 5 napban csak ülve tudtam aludni, aminek köszönhetően reggelre borzalmasan feldagadt a hasam.
Bajtársak
Szerencsére, amikor az első kontrollra mentem összefutottam egy nővel, akinek szintén hasplasztikája volt. Elárulta, hogy ő egy párnát rak a feneke alá, a feje alá kettőt, és a lába alá is egyet, így egészen jól tud éjszakánként aludni. Gyors beszélgetés után engem behívtak, és kikérdeztek, mennyi folyadék távozott a sebből 24 óra alatt, majd megállapították, hogy eltávolíthatják-e a draincsöveket. A következő kontrollig, ami a műtéttől számított nyolcadik napon volt, semmilyen komolyabb változást nem tapasztaltam. A második találkozásunkkor leszedték a kötéseket, és zöld utat kaptam a rendes zuhanyzásra.
Kemény munka ez a tisztálkodás
A zuhanyzás az első pár napban hatalmas nehézséget jelentett: amint lekerült rólam a kompressziós ruha, rögtön dagadni kezdett a hasam és feszített, és nem tudtam rendesen megállni a zuhanyzóban sem, mert még mindig nem voltam képes kiegyenesedni. Így a fürdést körülbelül 3 perc alatt kellett megoldanom, ami nem volt túl könnyű, tekintve, hogy nem tudtam rendesen mozogni. A ruha visszavételéhez pedig segítségre volt szükségem.
Gyors javulás
A második hét után rohamosan javult az állapotom, bár még mindig nem tudtam kiegyenesedni teljesen, és várandós kismamának éreztem magam, viszont már tudtam oldalt pihenni, ami eléggé megnövelte az alvásom minőségét. Egyetlen aprócska probléma sajnos adódott. A harmadik hét elején észrevettem, hogy az alsó vágásom közepén egy kicsit begennyesedett a sebem.
Borzalmasan megijedtem. Szerencsére az orvosom telefonon megnyugtatott, hogy semmi baj, ilyen sajnos elő szokott fordulni. Egy kis odafigyeléssel egy héten belül el is tűnt a gyulladás, és gyönyörűen begyógyult a seb.
A harmadik hét után esedékessé vált a varratszedés, ami egyáltalán nem fájt, inkább csak kellemetlen érzés volt. Utána sokat javult a közérzetem: szinte teljesen ki tudtam már egyenesedni, és az idegentest-érzés is elmúlt.
Lelkileg most nehezebb
A harmadik hét letelte után észrevettem, hogy lelkileg sokkal jobban megvisel ez a helyzet, mint testileg. Nem vagyok egy türelmes ember, így az, hogy még mindig fel volt duzzadva a hasam, nagyon nyugtalanított. Azt gondoltam, hogy ilyenkor már ruhákat próbálgatok, és azt tervezgetem, mikor megyek uszodába, hogy végre megmutassam a lapos hasamat másoknak is.
Nehéz volt azzal megbirkóznom, hogy bár rengeteget küzdöttem a vékonyabb alakomért, most mégis olyan, mintha egy nap alatt visszahíztam volna mind a 27 kilót, amit leadtam. Sokszor kellett magamat arra emlékeztetni, hogy csak puffadt a hasam, hamarosan lemegy, és teljesen mások lesznek a formáim. Ebben az orvosom megerősítése is kellett.
Tényleg megérte?
IGEN!!! Nem is kérdés. Világ életemben azt hittem, hogy soha nem fogom szeretni a testem, és gyűlölködve beszéltem róla, még a fogyásom után is. A műtét után azonban az volt az első mondatom hozzá: „Annyira köszönöm neked. Szeretlek.”
Az eredmény egyszerűen bámulatos és természetes lett. Tulajdonképpen ezt a fajta beavatkozást nem is plasztikának, inkább csak korrekciós műtétnek hívnám.
Azt kell mondjam, hogy ez a műtét felért egy pszichoterápiával, hiszen közben rengeteget tanultam magamról – a testi változások elenyészőek voltak a lelkiekhez képest. Tudom, hogy ez most túlzottan nyálasan hangzik, de tényleg több lett az önbizalmam, és életemben először nem haragszom a testemre. Ez pedig minden fájdalmat és nehézséget megért számomra.
A tömzsi almaalkatomból olyasmi homokóraformám lett, mint Kim Kardashian-nak volt 5 évvel ezelőtt, olyan, amilyenre mindig is vágytam. Életemben először viselek feszülős ruhákat, nem pedig hasat eltakaró A-vonalúakat. Tényleg nagyon felszabadító érzés.
Sajnos persze az ember mindig jobbra és jobbra vágyik, így közel 5 hónappal a műtét után már új céljaim vannak. Azonban ez már nem a sanyargatásról szól, mint régen, inkább arról, hogy megadjam a testemnek a legjobbat, ami neki jár. Jelenleg ez nem más, mint a rengeteg testmozgás és a szuper ételek, amik egészségesek és finomak is.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
Itt az első tej, amihez nem kell tehén, és nem...
Elképesztő, hol tart a tudomány, az egyre népszerűbb növényi tejpótló italok után elérkezett az idő az első "igazi" tejmentes tejre, amit élesztőből kísérleteztek ki kutatók. Újdonság, hogy ez valóban tejízű.
Nosalty
5 edzős videó, amivel akár 400 kalóriát is elégedhetsz
Nem elég, ha csak az étkezéseden javítasz a fogyás érdekében, fontos, hogy a mozgásra is energiát fordíts.
Liptai Lilla
Fogyni szeretnél? Megmondjuk, hány kalóriát egyél egy nap!
A sikeres testsúlycsökkentésnek szükséges (bár nem elégséges) feltétele a kalóriák számolása. Nézzük át az alapokat, és hogy mire kell velük kapcsolatban figyelni!
Bodon Judit dietetikus
Hogyan legyen akaraterőnk a diétához? – 5 szuper tipp, hogy...
Mindenki teste egy kicsit máshogy működik, az adottságaink egy részén nem is tudunk változtatni. A túlevés mögött összetett lelki folyamatok állhatnak: meg szeretnénk felelni a divatos testideálnak, azonban körül vagyunk véve gasztrofesztiválokkal és kézműves édességekkel, amik könnyen kizökkenthetnek minket az elhatározásunkból.
Kessel Krisztina
