Nyilván veletek is előfordult már, hogy csak azért vettetek meg egy ételmagazint vagy szakácskönyvet, mert annyira szép fotók voltak benne, hogy egyszerűen nem tudtátok otthagyni. Ha pedig főztetek is belőle, akkor gyanítom, az is megtörtént, hogy az elkészült ételt látván azon agyaltatok, hogy lehet, hogy ennyire máshogy néz ki képen? Nos, ez nem véletlen.

Az ételfotózás, és az úgynevezett food-styling nagyon hasonlít a kifutók világára: az összkép lenyűgöző és szemet gyönyörködtető, de ha jól megnézed a részleteket, rá kell ébredni, hogy nincs az nő, aki ilyen sminkkel, ekkora cipősarokkal és ilyen ruhában bárhová is elindulna otthonról.

A The Guardian pár nappal ezelőtti cikkében 6 amerikai ételfotós és food stylist mesél arról, hogyan készülnek a magazinok és reklámok étvágygerjesztő fotói.

A cikkben elmesélik, hogy a mexikói taco kagylók alját például kozmetikai szivaccsal tömködik ki - igen, olyannal, amivel reggel az alapozót szokás felvinni. Erre kerülnek rá a húskockák, amiket - hogy szebb színük legyen - barna ételfestékkel pingálnak ki egyesével, végül pedig megszórják a zöldségekkel, de paradicsom helyett például piros kaliforniai paprikát használnak, lévén annak szebb a színe. Az étvágygerjesztően gőzölgő spagetti alá egy bevizezett, jól megmikrózott tampont rejtenek, hogy szépen eregesse a gőzt, demonstrálva, hogy itt bizony friss és forró tésztáról van szó, a müzlit pedig általában egy tálkányi puha margarinra szórják - hiszen ebben szépen állnak a müzliszemek és a gyümölcsök is, ugyanakkor a ráöntött tej nem fogja szétáztatni az egész koncepciót.

Beavatnak minket abba a titokba is, hogy az egészben sült húsok belül szinte mindig nyersek és véresek, egyszerűen azért, mert a pulyka vagy csirke bőre ebben a szakaszban tűnik egyszerre szaftosak és ropogósnak is a képen.

Személyes kedvencem mégis a fagylalt, amely a stylistok egybehangzó véleménye szerint egy borzasztó hálátlan téma, hiszen olvad, folyik, és ha visszateszed a mélyhűtőbe egy kicsit, akkor hétszentség, hogy kikristályosodik. Aki fotózott már fagyit, azt tudja, hogy ez pontosan így van, így aztán nem is csoda, hogy a jeges krémet leggyakrabban egy margarinból, porcukorból és kukoricaszirupból kevert, ételfestékkel színezett krémmel imitálják.

Érdekes kérdés, hogy mennyire számít a marketing és a művészet keveredése csalásnak, mennyire vagyunk átverve, ha egy működő recept mellé olyan fotót kapunk, amelyen nem az adott étel szerepel, vagy annak egy feljavított verzióját kapjuk illusztrációnak. Ezek persze szélsőséges példák - az amerikai piacra készült reklámok és világhírű ételmagazinok fotóiról beszélünk.

De vajon mennyire csalnak azok az ételfotósok, akik nem a profi szférába, csak a saját blogjukra készítenek képeket, esetleg szakácskönyvet fotóznak?

Elárulom, ebben a világban is előfordul, hogy egy-egy szebb fotó készítéséhez a photoshopnál több trükközésre van szükség. Én úgy gondolom, hogy egy magára valamit is adó blogger nem teheti meg azt, hogy csaljon az étellel - legalábbis, nem túl sokat. Egy személyes blog esetében olyan képet feltenni egy fagylaltról, amin valójában egy kutyult krém van - szerintem - nem fér bele. Hogy akkor mégis hol a határ? Itt van pár trükk, amit - itt a coming out ideje - én rendszeresen alkalmazok.

Kis ügyeskedések, amelyektől az íz nem változik, de a látvány sokkal jobb lesz.

• Szendvics, vagy más réteges ételek fotózásakor bátran használjunk fogpiszkálót annak érdekében, hogy a fotótéma magasabb legyen. Ha saját vacsoraként akarjuk utána elfogyasztani az ételt, nem célszerű két szelet kenyér közé púpozni egy fél kiló sonkát - egy szendvicsnél viszont minél magasabb, annál jobb, így bátran "emeljük meg" a rétegeket egy-egy fogpiszkálóval, esetleg dobókockával.
• A leves nem a leghálásabb téma - tulajdonképpen felülről mutat igazán jól - de csak akkor, ha látjuk, hogy mi van benne. Ha pedig nem egy atomsűrű krémlevest fotózunk néhány pillekönnyű kenyérkockával a közepén, jó eséllyel nem látszik majd, hogy milyen zöldséges és levesbetétek vannak a tányérban. Ilyenkor kell egy kisebb szufléforma, kisebb pohár, vagy bármi, amit fejjel lefele bele tudunk állítani a leveses tányérba, úgy, hogy ne lógjon túl annak a peremén. Erre szépen pakolhatunk a sűrűjéből, a köré mert leves pedig tökéletesen el fogja takarni a "tartókánkat".

• Néha nemcsak az étellel, a tálaló edényekkel is érdemes okoskodni. Egy szép sült nagyon jól mutat egy olyan tepsiben vagy tálban, aminek az oldalára odasült a szaft. Ha a hús kész, vegyük ki, kicsit kenjük el a szaftot a tepsioldalán, és tegyük vissza pár percig, hogy a grilltől picit odasüljön. Mehet vissza a hús, és jöhet a kattintás!
• A nyúlós, olvasztott sajtnál kevés étvágygerjesztőbb látvány van. Viszont nem egyszerű elkapni, hiszen a sajt csak forrón olvad igazán. Mire hármat kattintunk, már vége is a csodának, egy étel befotózásához három kép azonban nem elég. Ilyenkor nincs mese, elő kell venni még egy jó adag sajtot, és egy hajszárítót, forrasztó pákát, hősugárzót, vagy bármit, ami elég hőt termel ahhoz, hogy a sajt még 10 perc állítgatás után is méteresre húzódjon.

• Hús, tészta, desszert, saláta - egy kis folyékony szósszal minden jobban néz ki. Persze ne pakoljunk rá semmit,ami nincs benne a receptben, de egy palacsintatornyot még akkor is feldob a juharszirup-zuhatag, ha borzasztó klisésnek számít. A juharszirupot például hidegen szoktuk enni, akárcsak a mézetvagy a lekvárt,de ha képről van szó, nyugodtan melegítsük át kicsit - sokkal szebben fog folyni, mint szobahőmérsékleten. Egy kicsit hígabb tésztaszósznak vagy sodónak viszont nincs elég karaktere, ha melegen fotózzuk - várjuk meg, míg kihűl, akkor is, ha a recept szerint melegen kell kínálnunk.

Ez is érdekelhet

Fotózz pulykát profiként! Dacota segít, hogy a Te ételfotóid legyenek a legtökéletesebbek nálunk!