Így rendszerezd a műanyag dobozaidat úgy, hogy azonnal megtaláld a megfelelő tetőt

A konyha egyik legnagyobb káoszképzője a műanyag dobozokkal teli szekrény, de van néhány egyszerű módszer, amivel visszavehetjük a tetők és dobozok feletti uralmat.

Szerintem nincs ember, akinek ne lenne egy olyan fiókja vagy szekrénye a lakásban, amelyet ha kinyit, millió műanyag doboz hullik belőle az ölébe. Ez a konyha egyik fekete pontja, amit hiába igyekszünk rendben tartani, folyton ellenünk fordul. Ha pedig éppen hirtelen szükségünk lenne néhány megfelelő méretű dobozra, szinte biztos, hogy nem találunk olyat,aminek a teteje is megvan.

A dobozt a tetejével együtt tárolni teljesen értelmetlen, iszonyú sok helyet foglal. Már az a pillanat óriási különbséget tesz, mikor ráébredünk, hogy a tetőket és a dobozokat külön kell tárolni. Attól a perctől kezdve máris egy fokkal könnyebb lesz minden, de még innen is továbbléphetünk.

Selejtezés

Minden rendrakás esetén ez az első, de annál fájóbb lépés. Olyan dobozokkal vagy tele, amiknek már rég nincs meg a teteje, vagy megvan, de repedt, nem záródik, vagy egyszerűen értelmezhetetlen a mérete? Kukába velük, valójában nincs szükség néhány darabnál többre. A lényeg, hogy legyen minden méretből két-három darab, összesen 10-nél több tuti nem kell senkinek, hacsak nem szállít naponta rengeteg ételt másoknak.

Ezt olvastad már?

Íme a tiszta konyha tízparancsolata – Mutatunk 10 egyperces takarítási szabályt

Babajáték, amitől megőrülsz

Bizonyára vannak olyan tudatos emberek, akiknek egymáshoz illő dobozaik vannak, nekik nagyon egyszerű a dolguk. A népesség maradék 91 százalékának viszont ilyen-olyan, kisebb, nagyobb, kerek, szögletes, rombusz alakú dobozokkal van tele a szekrénye, ők kénytelenek belevágni abba a játékba, ami szerencsétlen másfél éveseket is az őrületbe kergeti, akiknek fejlesztés céljából veszik meg az ilyen játékot a szüleik: a méret szerint fokozatosan növekvő dobozok egymásba helyezése. Idegesítő, ám hasznos, ami a végeredményt illeti: így átláthatóak lesznek a dobozok, és turkálni sem kell.

A lényeg az elrendezés iránya

Már az nagy könnyebbség, ha a tetőket külön tároljuk, de nem mindegy, hogyan. Egymásra halmozva nem fogjuk átlátni őket, sokkal jobb, ha egymás mellett, állva sikerül őket elrendezni, így tényleg pillanatok alatt meglesz a kiválasztott dobozhoz passzoló fedél.

Kell egy külön tároló egység a fedőknek, ez az egész rendszer kulcsa. Ehhez az internet végtelen mennyiségű ötletet kínál, vegyünk csak párat ezek közül:

  • használhatunk feleslegessé vált cd-állványt vagy edényszárítót,
  • egyszerű szögletes kosaratvagy a fiókunkba/szekrénypolcunkra illő nagy méretű dobozt, ami lehet akár egy karton cipősdoboz is,
  • fiókba szerelhető, rögzíthető rácsokat is lehet erre a célra alkalmazni, vagy irattartókat. A lényeg, hogy a fedők sose feküdjenek, hanem mindig álljanak, így sokkal kevesebb helyet foglalnak majd, és mindet egyszerre látni fogjuk.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...