Gasztro 2022.08.06.

Így nézett ki a nappalink a Kádár-korszakban

Petrás Gabriella

A piros, műbőr ülőgarnitúrán, a fali subaszőnyegek alatt a képcsöves tévé villózó fényében minden szebbnek tűnt. A ti nappalitok is így festett?

Amíg a divatot a konfekcióruhák, addig az otthonainkat a Kádár-korszak jellegzetes bútorai uralták. Mindegy volt, hogy a szomszédban, vagy a rokonoknál járunk, jellemzően ugyanazokat a tárgyakat fedezhettük fel a vendégségben is, mint otthon.

A műbőr legalább annyira részese volt a rendszerváltás előtti lakásoknak, mint a linóleum. Sokunk nappalijában műbőr borította a kanapét és a foteleket, amikről a Rabszolgasorsot, vagy éppen az Onedin családot néztük. Amikor kényelembe helyezkedtünk rajtuk, jellegzetes, egy eresztő gumimatrachoz hasonló, sziszegő hangot adtak ki.

Ez a piros-fekete ülőgarnitúra az előzővel ellentétben a csendes ülőalkalmatosságok közé tartozott. Évtizedekig bírta a strapát, de a varrás mentén egy idő után megadta magát, és a műbőr alól előbuggyant a szivacs. Pléddel leterítve még sokáig kiszolgálta a családot, ha volt idegzetünk a műbőrről folyton lecsúszó takarót igazgatni.

Természetesen léteztek textilborítású ülőgarnitúrák is, amik az anyaguk miatt komfortosabbnak számítottak, ugyanis a műbőrrel ellentétben nem tapadtunk oda a felületükhöz. De a formatervezők feláldozták a kényelmet a dizájn oltárán, és a foteleket éles karfákkal látták el, amikbe gyerekként rendszerint mindenünket beütöttük.

Ha egy nehéz nap után egy kis egzotikumra, vagy erdei látképre vágytunk, elég volt csak besétálni a nagyszobába, ahol egy egész falat beterítő falikép díszelgett. Hangulatunknak és ízlésünknek megfelelően választhattunk a pálmafás, tengerpartos, erdei patakos és vízeséses faliposzterek közül.

A tervgazdálkodás éveiben vitrines szekrény nélkül nem létezett nappali. A hatalmas, fényesre lakkozott szekrények adtak helyet a ruháknak, a fehérneműnek, az iratoknak, a könyveknek, vagyis jóformán az egész életünknek.

Az üveges részben tároltuk a féltve őrzött teáskészletet és a porcelán díszeket is, amikkel rendszerint rogyásig pakoltuk a polcokat, alóluk pedig a csipketerítők sem hiányozhattak.

A televízió tetején, a dohányzó asztalon, a díszek alatt és még a kanapén is ott figyelt a csipketerítő. Nem létezett olyan dolog, ami alá, vagy a tetejére ne tettünk volna egy-egy csipke csodát. Sok otthonból még ma is kirobbanthatatlan dísz.

A rendszerváltás előtt a legnépszerűbb szobanövény a fikusz volt és a legtöbb lakásban ott magaslott. Idővel aztán óriás méretűvé nőtt, és sokan kénytelenek voltunk megszabadulni a növénytől – a búcsú előtt egy friss hajtást azért újra elültettünk.

Anno mindenkinél lógott legalább egy gobelin kép és egy fali subaszőnyeg – utóbbi kiválóan magába szívta a port. A fali subákon fekete bőrű kávéhordók, vagy absztrakt minták díszelegtek, a gobelin képeken pedig tájképek és virágok.

A dizájnos bútorok és díszek összhangjához a lámpatestek is hozzájárultak. A repülő csészealjakra hajazó, valamint a rugós, egészen a földig is lehúzható lámpák nagyon kelendők voltak. A rugós változatok viszonylag hamar tönkrementek és jöhetett a madzagos sufnituning.