Így maradj hatékony, ha otthonról dolgozol – 5 biztos tipp az otthoni munkához

Az otthoni munka nagy előnye, hogy otthon lehetünk, de épp ez lehet a legnagyobb hátránya is. Összegyűjtöttünk pár hasznos tippet, hogy hatékony maradj otthon is.

Egy amerikai felmérés szerint folyamatosan nő az otthonról dolgozók aránya, 2012 és 2016 között például 39 százalékról 43-ra nőtt. Aki próbált már otthonról dolgozni az biztosan tudja, hogy ennek a munkavégzési formának legalább annyi előnye van, mint amennyi hátránya.

Én nem egyszer dolgoztam otthonról, volt, hogy hosszabb időt, hónapokat is, így tapasztalatból mondom, attól még, hogy home office van, nem feltétlenül leszünk hatékonyak, hacsak fel nem állítunk pár szabályt! Bevallom, ezt nekem is meg kellett tanulnom, mert az idő szó szerint szétfolyt körülöttem, én pedig majdnem belefulladtam a feladatrengetegbe…

Amikor otthon vagyunk hajlamosak vagyunk elaprózni az időnket: bekapcsoljuk a tévét, hogy mégis szóljon valami a háttérben, közben azt vesszük észre, hogy végignéztünk egy másfél órás filmet. Elindítjuk a mosást, ha már úgyis itthon vagyunk és amíg odaérünk a mosógéphez körülbelül tízféle házimunkát végzünk….igen, csak közben megint eltelt legalább egy óra…vagy kettő…. Az ilyen apróságok akadályozhatnak minket a hatékony munkavégzésben, ezért érdemes ezt az öt tanácsot megfogadni, ha otthoni munkában a legtöbbet akarjuk kihozni az időnkből.

1. Öltözz fel!

Amikor bemész a munkahelyedre, akkor készülsz, tisztességesen felöltözöl, és ezt érdemes otthon is betartanod. Hidd el, segítesz magadnak a koncentrálásban azzal, ha a felöltözéssel indítod a napod.

2. Jelöld ki az "irodád"!

Gyakorlatilag bárhonnan dolgozhatsz otthon, akár ágyban fekve vagy a kanapén üldögélve, de ha kijelölsz egy területet, amit munkára használsz, akkor már pusztán az, hogy leülsz ide, átállítja az agyadat "dolgozó" módba.

3. Ragaszkodj a menetrendhez!

Tervezd meg a napod, határozd meg magadnak, mikor kezded és fejezed be a munkát aznap, és ragaszkodj ehhez. Ez nem azt jelenti, hogy tipikus 8–16 óráig tartó munkaidőt kell kijelölni magadnak, inkább igazítsd a saját ritmusodhoz a munkaidődet. Én például ebéd után mindig leviszem a kutyát sétálni, így a délutáni munkának fitten és energikusan állok neki.

4. Tedd félre a házimunkát!

Az irodában lehet, hogy sok idő megy el azzal, hogy beszélgetsz a kollégáiddal, otthon viszont még ennél is jobban el lehet csúszni, ha a házimunkára is koncentrálsz. Mosogatás, mosás, egy takarítás, bevásárlás… kézenfekvőnek tűnhet, hogy mindezt napközben oldd meg, de ha a hatékonyságodat szeretnéd növelni, akkor ugyanúgy kell ezeket kezelned, mintha a munkahelyeden ülnél.

5. Iktass be szüneteket!

A rövid szünetek beiktatása növeli a hatékonyságot. Tegyél egy rövid sétát vagy egyszerűen csak tereld el a gondolataidat pár percre a munkáról, hogy ismét újult erővel tudj nekiállni!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...