Életmód 2020.11.30.

Így hat a lelki (!) egészségünkre a RÁGÁS – ezért fontos jól megrágni az ételt

Czvitkovits Judit

Bár mindennap “csináljuk”, túl nagy jelentőséget nem tulajdonítunk neki, pedig a rágás lelki (!) egészségünk egyik nagyon fontos mozzanata.

Elhúzódott a megbeszélés, mindjárt jön a következő, marad tizenöt perc ebédelni. A menzán olyan ételt választok magamnak, amit azonnal ki tudok kérni, gyorsan lecsúszik, megrágni sem kell. A főzelék a legjobb, azt gyorsan be lehet lapátolni, szinte lefolyik. Ebéd letudva, én pedig időben visszaszállhatok a mindennapok mókuskerekébe - amiben a táplálkozásra szinte alig jut idő, helyét átveszik az összeszorított áll és az egymásnak feszülő fogak. Ezt a lemezt hosszú éveken át büntetlenül játszhatja az ember, ám a szervezet legkésőbb negyven körül komoly sztrájkba kezd, és ha nincs szerencséje, egy fájdalmas testi tünet kíséretében rákényszeríti, hogy lemezt cseréljen végre. Ezen a ponton már nem a vakon gépelés, egy ötödik diploma, netán egy újabb karrierlépcső lesz a prioritás, sokkal inkább olyan elemi műveletek újratanulása, mint az alvás, a légzés, a táplálkozás.

A rágás pszichológiai szerepe

Sok évvel ezelőtt biológia órán mindannyian bemagoltuk, a rágás az emésztés első állomása, nyálunk összekeveredik az élelemmel, hogy aztán tovább utazzon a gyomrunkba, majd az emésztőcsatorna többi traktusába. A tananyag ezen részén jó esetben elhangzik, fontos, hogy jól megrágjuk a falatot - de azt már nem tanuljuk meg, hogy erre nemcsak a testünk, de a lelkünk egészsége miatt is szükség van.

Kutatók megfigyelték, ha odadobunk az oroszlánnak egy darab húst, az állat előbb rámordul, majd ráveti magát, és úgy marcangolja, mintha még élne. Az állat azért teszi ezt, mert természetéből kifolyólag agresszív - ám ebben az esetben az agresszió nem egy szándékos, bosszúszomjas cselekvést jelöl, az oroszlán nem gyűlöletből támad a mezei nyúlra, ellenkezőleg, azért teszi ezt, mert szereti.

via GIPHY

Nemcsak az oroszlánban, de az emberben is felfedezhető ez a működési mechanizmus: pszichofiziológiai szempontból a rágás a bennünk rejlő természetes agresszió kivetülése. Fejlődéspszichológiai vizsgálatok alapján ennek legelső megjelenési formája az a pillanat, amikor a csecsemő először harapni akar. A kisbaba vadul az édesanyja mellére tapad, akkor sem akarja elereszteni, amikor szülője már nem tudja tovább etetni. Az agresszív feszültség akkor robban, amikor az anya, a baba akarata ellenére, leválasztja a melléről. Elégedetlenségét sírás, ordítás, az arc eltorzulásával adja a világ tudtára.

Felnőttkorban az agresszió szimbóluma

A kisbabából felnőtté érő ember belső haragját már nem töltheti ki édesanyján, neki nem marad egyéb eszköze, mint az állkapcsa, ami nem véletlenül lett a harag és az agresszió szimbóluma. Ha ugyanis ezeket az érzelmeket nem adhatjuk ki, netán elfojtjuk őket, az arcunkra fagynak, állunk satuként zár össze, arcizmaink megmerevednek, szigorú mimikát öltünk - és ábrázatunkon keresztül sugározzuk vad érzelmeinket. A harapás és a rágás ebben a nehéz lelki folyamatban jelenthet feloldást.

Ezt láttad már?

Ilyen hatása van a párkapcsolatunkra annak, hogy mit eszünk

Nem kell laboratóriumi vizsgálat ahhoz, hogy belássuk, nagyon sok ember alig rág, az ételt szinte egyben nyeli le. Számukra nem az étel íze és textúrája, hanem az étkezés sebessége jelenti az örömöt. Aki nem rágja meg a falatot, nemcsak az étel örömétől fosztja meg magát, de attól a természetes feszültségoldástól is, amit a rágás biztosít. Nem véletlen, hogy az emberek egy része még azután is eszik, hogy rég jóllakott, ahogy az sem, hogy rengetegen rágóznak, netán rágják a körmüket, vagyis a rágás mechanizmusát az étkezés után sem tudják “letenni”. Azoknál, akiknél a belső agresszió nem talál egy természetes kiutat, érzelmi vagy fiziológiás betegség (pl. állkapocs-rendellenesség) formájában tör a felszínre.

Bár az összefüggés precíz leírására még várnunk kell, az biztosan elmondható, hogy a megfelelő táplálás része az ízlelés és a rágás. Egy kutatás során tudósok kísérleti patkányokat fosztottak meg az ízlelés élményétől, majd ugyanazt az ételt kapták, mint az ízlelni tudó társaik. Az ízlelni képtelen patkányok idővel mind elpusztultak, a boncolás során pedig kiderült, valamennyi állat halálát az alultápláltság okozta. A szakemberek egyetlen magyarázattal tudták indokolni a jelenséget: az ízlelésnek komoly élettani szerepe van - bizonyítja ezt az is, hogy az intravénásan vagy szondán át táplált betegek is szomjazzák az ízeket, és komoly egészségügyi (pl. emésztési) panaszoktól szenvednek.

A rágás, mint szimbólum

Szakemberek szerint a rágás nélkül lenyelt étel egyfajta szimbóluma annak, ahogy a világról gondolkodunk. Bár csillapítani akarjuk az éhségünket, nem feltétlenül akarjuk végigjárni az ehhez szükséges utat. Azonnali kielégülést akarunk, de megdolgozni már nem szeretnénk érte. A jelenség iróniája, minél kevesebbet rágunk, annál éhesebbé válunk. A rágás és az ízlelés a kielégülést nyújtó táplálkozás lényegi mozzanatai, és ha korlátozzuk ezeket az egyszerű ízlelési követelményeket, az agy még több ételt követel.

Rágás és szóbeszéd:

A rágás elemi fontossága a mindennapi szóhasználatunkban is visszaköszön, hiszen a gondolkodás és az étkezés folyamatait ugyanazokkal a szavakkal írjuk le: 'emészti magát', 'rágódik valamin', 'ízlelgeti a dolgot', 'lenyeli', 'benyeli', 'nagy kanállal falja az életet', 'nagyobbat harap'... Mindegy, melyik metaforához nyúlunk, az tökéletesen leírja lelki állapotunkat.

Mindegy, milyen gyorsan és hányszor rágunk meg egy falatot, annak ritmusát a test adoptálja.

via GIPHY

Ha gyorsan és keveset rágunk, nemcsak az emésztésünk lesz elégtelen, de a gondolataink is rendetlenné válnak. Ha nyugodtan, lassan rágunk, azzal mintegy megnyugtatjuk, földeljük magunkat, ezzel pedig javítjuk az anyagcserét.

Szakértők hangsúlyozzák, a megfelelő rágás nem merev fegyelem kérdése, elég, ha relaxációra törekszünk, az ételeinkre pedig úgy gondolunk, mint életet adó táplálékra. Étkezés közben ne a rágásra koncentráljunk, de ízleljünk, kóstolgassunk, elemezzünk - és hagyjuk, hogy a rágás az étkezés természetes mozzanatává váljon!

Orgazmikus rágás

Ahogy a ropogtatás (rágcsálás), úgy a rágás is egy ősi, velünk született belső kényszer, egy mély vágy. Nem meglepő, hogy sok évvel ezelőtt néhány leleményes chipgyártó megtervezett egy kifinomult szerkezetet, ami mérni tudta a rágás érzékelhető szintjét, azt a kellemes zörejt, amit rágás közben a fogyasztók a “fejükben” hallanak. A “legörömtelibb” decibelt feljegyezték, és ez az orgazmikus élményt kiváltó ropogósság lett chipsgyártás során az irányadó.