Így felezheted le a takarítással töltött időt otthon

Manapság senkinek nincsen ideje arra, hogy hetente egy napot takarítson, de megmutatjuk, hogyan spórolhatunk időt.

Folyamatosság

Tartsuk tisztán a konyhai felületeket folyamatosan, így nem kell egyszerre mindent lesikálni, amikor már teljesen elkoszolódott. A konyhapultról mindig azonnal szedjük fel a morzsákat és a kiömlött folyadékot, ne hagyjuk rászáradni vagy a földre leesni, mert később még több dolgunk lesz vele, ha a hűtő mögül kell kipiszkálni az ételmaradékokat.

A nappaliban is tartsuk az apró tárgyakat dobozokban, hogy ne kezdődjön el egy kupisodási folyamat, melyet aztán később szinte lehetetlen leállítani, hacsak rá nem szánunk pár órát a dolgaink szortírozására. A kilincseket és fogantyúkat pedig menet közben töröljük át antibakteriális kendővel, ez igazán csupán pár másodperc alkalmanként, de így soha nem lesznek szörnyen koszosak.

Vízkőtlenítés

A fürdőszobában mindig azonnal távolítsuk el a vízcseppeket a felületekről, hogy ne kezdjenek el vízkövesedni, ezzel nagyon sok időt spórolunk, és elkerülhetjük azt a tortúrát, amikor egy teljes fürdőt egyszerre kell brutális vegyszerszagban vízkőtleníteni.

Por

A porral fentről lefele haladva küzdjünk meg, ugyanis lefele hullik. Tehát először a polcok tetejét portalanítsuk, csak utána foglalkozzunk a tárgyakkal és legvégül a padló felmosásával. Emellett ne hagyjuk ki a lámpabúrákat, képkereteket és az ablakkereteket se a portörlésből, ezek ugyanis porfogók, és hiába hisszük azt, hogy nem feltűnő, nem szép, ha nem tiszták. A szobanövények szintén ide tartoznak.

Konyha

Ha kellemetlen szag marad a konyhában főzés után, használjunk szódabikarbónát és citromlevet a bűz elűzésére, ez a módszer azonnal hat. Ha a hűtőből jönne kellemetlen szag, ellenőrizzük, hogy mi okozza, de a legjobb, ha minden bevásárlás után, mielőtt az új élelmiszereket betennénk, kiveszünk mindent, amit már nem fogunk használni - a leggyakrabban a romlófélben levő zöldség okozza a kellemetlen szagokat.

A háztartási eszközeinket is tartsuk tisztán, és rendszeresen cseréljünk porzsákot. Ha ezt kihagyjuk, sokkal kevésbé lesz hatékony a porszívónk, és több időt fog igénybe venni a munka.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

via

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...