Így csavard fel a húsvéti sonkás kiflit – ezt még biztosan nem próbáltad!

Húsvét előtt mindenki keresi a sonkás és medvehagymás kiflirecepteket a neten, gondoltam, mutatok egy sokkal egyedibb csavarású, töltelékes tavaszi változatot, próbáljátok ki!

Sonkás kiflit szinte kötelező sütni húsvétkor. Van, aki azért csinálja, mert már a nagymamája is ezzel kínálta a locsolókat, van aki azért, mert talált egy jó receptet, vagy a fotója megfogta, és vannak mások, akik maradékmentésként sütik. Szerintem óriás boldogság kelt tésztát csinálni, persze, ha kapunk élesztőt ebben a mostani helyzetben. Ha mégse kapnátok, akkor a cikkben a következő lepényreceptre csapjatok rá, azt akár sütőporral is elkészíthetitek.

Kifli helyett sonkás bucik - itt a recept, próbáld ki!

Sonkás kiflirecept apácáktól

Ez egy korábbi receptem, amit gyermekeim nagymamájától kaptam, Ő pedig egy egyházi témájú kiállítás tervezése közben kapta a helyi apácáktól. Ugye milyen szövevényes az élet, melyben mindig az ételhez vezetnek a szálak? Így lett ez a finomság családi örökség, és így száll majd tőlem a lányomra, és remélhetőleg majd az ő lányára a recept. De ne szaladjunk ennyire előre az időben! Egy vallomással tartozom, nekem egy sós süti vagy pogácsa - főleg ez a töltött kifli - sokkal nagyobb boldogságot okoz, mint a legjobb édesség a világon.

Kiflicsavarás

A töltött kiflit azért nem lehet úgy felcsavarni, mint egy simát, mert kifolyik a lényeg! Főleg, ha nem is olyan szilárd az a töltelék. Hát, én sokféle módot megpróbáltam, végül teljesen véletlenül – azért annyira nem, mert már voltam olasz tésztakészítő tanfolyamon – egy tortellinit formáztam. Zseniálisak lettek a kis bucik. Tojással megkentem őket, és lett szuper helye a reszelt sajtnak is a mélyedésekben. Sőt, ahogy rásült a tészta tetejére, egy második védőgátat képezett, ha a töltelék mégis utat találna magának.

Tavaszi sonkás bucik - receptet itt találsz hozzájuk!

Töltelék

Ahogy az élesztő miatt aggódtam, honnan tudok házhoz szállíttatni, úgy a megfelelő sonka is nehézséget okozott első körben. De szerencsére megleltem a bőségszarut. Mindenesetre egy előgyártásra adtam a fejem az éppen rendelkezésre álló hűtős cuccokból. Kevés szeletelt sonka, répa, zellerszár, tojás és egy kanálka tejföl, na, meg némi fűszer került a keverékbe. Annyira jó lett az egész, hogy úgy gondoltam, megosztom veletek is a receptet, mert rájöttem, ezt a tavaszi verziót kell húsvétra készíteni, aztán húsvét után még egy adagot a maradék füstölt sonkából. Egyszerűen nem lehet megunni: 'addig eszed, ameddig látod' típusú.

Nosalty-tipp:

Ha mégse kaptok élesztőt, ajánlok egy másik kiflireceptet, itt megtaláljátok!

Zöldséges lepény

Nálunk minden elfogy, és különbözőek az igények: mindig kell egy húsos és egy vegán verzió is. Második eshetőségként most erre a zöldséges lepényre esett a választás, ami sima tejjel készül eredetileg, de én átdolgoztam, szép szóval vegánosítottam. Egyszerűbben: rizs- és zabtej keverékével készítettem el. Nézzétek, hogy sikerült!

Pihe-puha

Sima tejjel biztosan az lesz, alternatív gabonatejekkel és lisztekkel ez a textúra már nem tartható. De semmi ijedség. A sütés után minden lepényt kenjetek meg olívaolajjal, és várjatok…ekkor megtörténik a csoda, és az idáig keménynek tűnő tészta jobbra-balra hajlítgathatóvá válik. Habár nem sütőben készült, de ha téptek belőle, láthatjátok, hogy teljesen átsült a tészta közepe is.

Zöldséges lepény hagymás-tejfölös mártogatóval - receptet itt találsz hozzá!

Zöldségek - ami van

Ezt mindenki oldja meg abból, amije van. A lényeg, hogy minél szebb, színesebb legyen az összeállítás, így az olajozás után szépen kibukkanó darabkák szivárvány színeikkel klasszul feldobják a natúr lepényt! A mennyiségre azért érdemes vigyázni, három-négyféle zöldség bőven elég, a kevésbé maszatolósak és levet eresztők előnyt élveznek. Nekem nem volt még egy nyúlfarknyi piros színű paprikám sem. Se kápia, se kaliforniai, csak pár szem koktélparadicsom lapult a terasz hűvös sarkában. Így Flojd után szabadon ezekből kikanalaztam a magos zselés közepüket, úgy kockáztam fel őket. Emlékeztek a szakácsra, aki bejárta a világot, és minden szegletében főzött valami helyi finomat? Ő tett "mindenbe is" ilyen kimagozott paradicsomot, aztán "feltűnésmentesen" megitta a "főzőbort"...

Sütés

Az első darabot rögtön nagy lángon melegített serpenyőbe dobtam, így kívülről azonnal lepirult, de belül nyers maradt. A megnyugtató, hogy miután elkészülnek ezek a lepények, utána, vagy akár másnap is újramelegíthetőek, süthetőek, serpenyőben piríthatóak. Mindenesetre a második darabnál már óvatosban, közepes lángon dolgoztam, és ezzel a módszerrel mindkét oldalukon úgy 5-6 percig sütöttem a lepényeket. Hogy ne kövessétek el azt a hibát, amit én, ti is inkább így próbáljátok meg!

Mártogató: egy sima, egy vegán

Ebből is kettőt készítettem: egy sima és egy vegán tejfölöset, és mivel hagymából sosem elég, ezért a mustár, só, bors hármas mellé a maradék póréhagymát és egy csomag kókadozó petrezselymet aprítottam. Húsvétkor lesz újhagymám, remélem megérkezik, akkor majd azzal turbózom fel. Ha nem szeretitek a fehér mártogatósokat, mert nekem van ilyen ismerősöm is, akkor készítsetek jó fűszeres paradicsomszószt, akár pizzaszószt mellé.

Idén kicsit más lesz a húsvét, de nagyon várom. A család már egyben, most mehet az agyalás, mit tudunk sütni-főzni, én a fentieket ajánlom!

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...