Húsvéti bevásárlólista – Mutatjuk mit, mikor és hol érdemes beszerezni

Már nyakunkon a húsvéti ünnepkör, ami szerencsére nem jár akkora bevásárlásokkal, mint a karácsony, mégis be kell szerezni egy-két dolgot ahhoz, hogy legyen mit az asztalra (vagy éppen a locsolók elé) tenni. Ehhez nyújthat némi segítséget az alábbi lista.

A húsvét az egyik legtradicionálisabb ünnepünk, mind szokásaiban, mind gasztronómiájában – ha nem szeretnénk, nem kell eltérnünk az évek során megszokott menütől, kerülhet ugyanúgy sonka, tojás és kalács az asztalra, megtelhet sós vendégvárókkal és krémes édességekkel a kínálótál. Persze ahhoz, hogy a megszokások mellett mégis minden tökéletesen sikerüljön, jó időben, jó minőségben és lehetőleg jó áron be kell szereznünk mindent, nehogy az utolsó pillanatos kapkodás rávesse árnyékát az ünneplésre, a családi együttlétre. A beszerzéshez nyújthat segítséget az alábbi húsvéti bevásárlólista: kiderül belőle, hogy mit, mikor és hol érdemes megvenni.

Húsvéti bevásárlólista – Mutatjuk mit, mikor és hol érdemes beszerezni

Egy hónappal húsvét előtt: tartós élelmiszerek, sütési alapanyagok, alkohol

Szerencsére nem kell nagyon korán elkezdeni a vásárlást, azonban vannak olyan alapanyagok, amiket érdemes lehet már jó előre megvenni. Minden tartós élelmiszert (liszt, rizs, tészta, cukor, olaj, majonéz, torma, konzervek, fűszerek), minden sütéshez használt, fagyasztható alapanyagot (vaj, margarin) illetve az alkoholos italokat.

Ennek legfőbb oka, hogy gyakran kedvezőbb áron juthatunk hozzá ezekhez a termékekhez, ugyanis az ünnephez közelebb kerülve a boltokban megemelhetik a húsvét miatt jobban keresett termékek árát.

A tartós élelmiszereket suvasszuk be a kamrába a vajat, margarint pedig a fagyasztóba, majd húsvét hetén tegyük át őket a sima hűtőbe, hogy legyen idejük felengedni.

Lajcsi szelet egyszerűen

Nehéz a választás, ha valamilyen soklapos süteményt szeretnénk készíteni, hiszen annyi ilyen magyar recept létezik, hogy sosem érnénk a végére. Bár a legtöbbjük munka- és ...

Tavaszi franciasaláta

A húsvéti asztal egyik nélkülözhetetlen zöldségkörete a franciasaláta. A legtöbben mirelit zöldségkeveréket vesznek, vagy készen vásárolják a salátát valamelyik szupermarket ...

Két héttel húsvét előtt: tojás, kalács

A húsvét az év többi részéhez képest kiemelt tojásfogyasztási időszak: a süteményeken kívül használjuk még őket dekorálásra, hidegtálak gazdagítására, locsolók megajándékozására is. Szerencsére a közhiedelemmel ellentétben a tojás nem tartozik a legromlandóbb élelmiszerek közé, így két héttel az ünnep előtt már bátran megvásárolhatjuk.

Ezt megtehetjük élelmiszerboltban is, azonban mindenképpen érdemes kinézni a hozzánk közel lévő piacokra is, egyrészt a magasabb minőség (és szebb sárgája) miatt, másrészt azért, hátha jutányosabb áron adják egy-egy standnál a tízes, húszas kartonokat. A vásárlás után tároljuk a tojást hűtőben vagy hideg helyen (pl. kamra).

Amennyiben nem házi kalácsot fonunk, legkésőbb két héttel húsvét előtt látogassunk el egy szimpatikus pékségbe vagy cukrászdába, ahol lehet rendelésre ünnepi pékárut venni. Ilyenkor még valószínű, hogy a helyeknek lesz szabad kapacitása újabb rendelések felvételére.

Egy héttel húsvét előtt: sonka, tejtermékek

A romlandó élelmiszerek beszerzésére egy héttel húsvét előtt a legalkalmasabb az idő: hétvégén látogassunk el egy szupermarketbe, ahol nagyobb kiszerelésben, esetleg kedvezőbb áron beszerezhetjük a tejtermékeket, sajtokat, felvágottakat.

A sonka már egy héttel húsvét előtt is beszerezhető

A sonkáért, ha tehetjük, látogassunk el henteshez, termelőhöz vagy piacra, ugyan talán mélyebben a zsebbe kell nyúlni ezekért a húsokért, de minőség tekintetében jobban fogunk járni, ami azért nem kis szó: ha már úgyis a kötözött sonka a húsvéti menü fő éke, igazán kiadhatunk rá a szokásosnál egy kicsit többet.

Pár nappal húsvét előtt: friss idényzöldségek

Nem lenne teljes a húsvéti teríték fejes saláta, retek és újhagyma nélkül: ezeket azonban nem tudjuk jó előre beszerezni, mivel tárolásuk nehézkes, hamar elveszítik ress, roppanós állagukat és frissességüket, ami talán egyik legszimpatikusabb tulajdonságuk.

Ugyan ez az időpont már neccesen közel van a nagy naphoz – tehát benne van a pakliban, hogy esetleg nagyobb tömeg vár a boltokban vagy valami elfogy – , mégis érdemes ennyi rizikót vállalni annak érdekében, hogy frissen tudjuk az asztalra tenni a portékát.

Itt is jobban járunk a piaccal: az árusok kínálata általában sokszínűbb, beszerezhetünk különlegesebb zöldségeket is, ha szeretnénk, illetve egy hétköznapon sanszosabb, hogy a piaci standok jobban tele lesznek majd zöldséggel, mint a kifosztott bolti zöldségesállványok.

Húsvéti főtt sonka

A húsvéti sonka elkészítéséhez megannyi módszert, praktikát és trükköt kifejlesztettek már, amelyek (jobb esetben) mind puha, omlós és ízletes végeredményhez vezetnek. Épp ezért ...

Krémes tojássaláta egyszerűen

Szerintünk az egyik legegyszerűbb-legnagyszerűbb dolog a tojássaláta, amit bármilyen étkezésre fogyaszthatunk, ráadásul pikk-pakk elkészül. Pakolhatjuk a pirítósunkra, készíthetünk ...

Húsvéti ötfonatú kalács

Ahány ház, annyiféle kalácsrecept jellemzi a húsvéti időszakot. Összetevőiken kívül fonástechnikájukban is eltérnek, van, aki az egyszerűbb hármasat választja, más nem ad lejjebb a ...

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További húsvéti tartalmakért tekints ide:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...