A nosztalgikus húsvéti fasírtgolyó, ami magvas köntösében téged is rabul ejt

Húsvétkor nem csoda, ha roskadásig megtelik az asztal ízletesebbnél ízletesebb hidegtálakkal és húsos fogásokkal, ez az ünnep ugyanis a negyvennapos böjt végét is jelenti. Ha egy könnyen elkészíthető, laktató, és számos étel mellé passzoló húsfélére vágysz, ezzel a fasírtgolyóval biztos sikert aratsz!

Ugyan az év melyik napján ne esne jól egy ropogós kabátba burkolt, belül puha és ízletes fasírtgolyó? Ezeket a generációk óta népszerű húsos kis labdákat hétköznapokon és ünnepekkor egyaránt szívesen falatozzuk, az újítás viszont – csak úgy, mint a legtöbb ételnek, ennek a fogásnak sem árt. Idén húsvétkor nemcsak a sonka, de a fasírt is megérdemli, hogy rivaldafényben legyen, ünnepi ruháját pedig ezúttal a zsemlemorzsa mellett több ízletes magféle is díszíteni fogja!

A sokmagvas fasírtgolyó receptjét itt találod!

Ennél a receptnél nem nagyon kell eltérni a már megszokott alapanyagoktól.

A következőkre lesz szükséged:

250 g darált marhahús, 250 g darált sertéshús, 1 db tojás, 5 evőkanál zsemlemorzsa, 1 nagy db vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma (ízlés szerint), só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 2 evőkanál fűszerpaprika, 1 teáskanál őrölt fűszerkömény, 1 evőkanál majoranna, 1 evőkanál olívaolaj, 100 ml napraforgó olaj (sütéshez), 200 g zsemlemorzsa, 2 evőkanál szezámmag, 2 evőkanál lenmag, 2 evőkanál napraforgómag

A kétféle darált húst egy nagy tálba rakjuk, hozzászórjuk a zsemlemorzsát, a nagyon finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát, egy egész tojást, az olívaolajat, és beízesítjük a fűszerekkel.

Alaposan összedolgozzuk, ha szeretnénk, hagyhatjuk állni a hűtőben 25-30 percet vagy akár egy egész éjszakát is.

A sokmagvas fasírtgolyó receptjét itt találod!

A masszából diónyi golyókat készítünk (nedves kézzel érdemes), majd megforgatjuk őket a magvakkal elkevert zsemlemorzsában. Az olajat felforrósítjuk, és a fasírtokat szép aranybarnára sütjük. A felesleges olajat lecsepegtetjük, és papírtörlőre szedjük őket.
Hidegen vagy melegen egyaránt fogyaszthatjuk. Bármilyen körettel, savanyúsággal vagy akár szendvicsbe is remekül illenek.

Ugye, hogy nem is nehéz? Bár azt hinnénk, nem lehet nagy a különbség sima és sokmagvas fasírt között, az enyhén pirított magvak egészen új ízt adnak a húsgolyóknak, így érdemes kipróbálni ezt a receptet húsvétkor, garantáljuk, hogy szeretni fogja a család!

A sokmagvas fasírtgolyó receptjét itt találod!

A teljes receptért kattints ide, és mentsd el kedvenceid közé, vagy ajánld valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Ezek a húsvéti receptek is érdekelhetnek:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...