Húsmentes hétfő – a spenót a sztár

Mi jut eszünkbe a spenótról? Egyrészt ez Popey kedvenc csemegéje, de talán ez a gyerekek legutálatosabb étke is egyben. Ideje hát, hogy túllépjünk a spenót főzeléken!

Spenótos-fokhagymás hajtogatott pogácsa recept

Ovi óta hálisten felnőttünk, és tudjuk, hogy érdemes minél több spenótot fogyasztani, hiszen egészséges, finom, és nem utolsó sorban olcsó is. Sőt, könnyen termeszthető, így ha van egy talpalatnyi zöld területünk, érdemes próbálkozni vele! A futó- vagy az új-zélandi spenót például kifejezetten kedveli a szárazságot és a félárnyékot, ezért szinte bárhol megél, és íze nem különbözik hagyományos társától.

Tudtad?

A spenót zöld színe a klorofillnak köszönhető, ami igen fontos a szervezet számára. Immunerősítő, fiatalító hatású, segít a sejtépítésben és a regenerálásban. Ezek mellett erősíti a májat és a bélflórát, sőt gátolja a rákkeltő anyagok aktivitását. Csökkenti a vér koleszterinszintjét, és méregtelenít. Fontos tudni, hogy a zöld növények a leginkább lúgosító hatású ételek.

Salátaként

Fogyaszthatjuk hidegen vagy melegen is. Nemrég volt szerencsénk egy bébispenótos, sült parmezánforgácsos és hagymás-olívaolajos salátához, amit miso levessel tálaltak a Nobuban, és hát, csak ajánlani tudjuk, mert valami fantasztikus kombináció a sajt és a spenót együtt! (Ha még egy kevés citrommal is meglocsoljuk, az lesz aztán az igazi csoda.) De jól illik a spenóthoz a szezámmag, a mandula, és talán említenünk sem kell a borsot illetve a fokhagymát. De a quinoa-val, naranccsal, és a vörösáfonyával is tehetünk egy próbát!

Wokban sült spenót

Ez egy nagyon egyszerű, finom és egészséges köret, ami sokfajta ételhez passzol. Ázsiában rengeteg féle levélzöldséget termelnek és fogyasztanak. Ezeknek a zöldségeknek rendkívül ...

Meleg quinoasaláta

Pikk-pakk elkészülő, könnyű vacsora. A quinoáról van egy mese az eztettem.blogspot.com-on, ha valakit mélyebben érdekel. Bár 2 főre írtam, de igazából a dupla adag a tuti - vagy ez a ...

Mártogatósnak

Készíthetünk belőle pestót vagy tehetjük avokádókrémbe, de meg is megpárolhatjuk egy kevés fokhagymával és szerecsendióval. Tehetjük tésztára vagy akár pirítósra is.

Egyszerű spenót

Egyszerű köreteket szeretek készíteni. Persze egyszerű a rizs és a krumpli is, de amikor már unalmas, akkor érdemes kitalálni valami újat. A spenót fokhagymával régi barátság, semmi ...

Spenót pesto

A klasszikus, genovai recept szerint a pesto bazsalikomból készül. Egyre inkább elterjedni látszanak azonban a különféle variációk pestora: ma nem lepődünk már meg a petrezselyem ...

Főételként

A spenót levesnek sem utolsó, de tölthetünk vele zöldséget is, például gombát. Emellett pedig tökéletes választás sós pitékbe, rizottókba, illetve tésztákra, gnocchira szószként. Ha ezeket készítenénk, ne feledkezzünk meg egy jó adag reszelt parmezánról sem!

Parajos gomba

A recept zseniális és ékes bizonyítéka, hogy az „ezt nem szeretem, ezt tuti nem eszem meg” érzés, csak csúnya beidegződés (vagy elkészítés kérdése?). Nem vagyok nagy vega rajongó, ...

Spenótos nudli

A spenótos nudli is inkább a látványétkek közé tartozik, valljuk be: a spenót íze annyira nem érvényesül, mint a színe! A látvány azonban néha nagyon is fontos!

Ahogy a cikkből is kiderül, számtalan módon használhatjuk ezeket a zöld leveleket, és mivel nyakunkon a szezon, nincs több kifogás!

Legújabb receptek

Lusta asszony somlói galuskája

Nem szükséges hozzá három külön piskóta, rétegezni és éjszakákat pihentetni sem kell: ez a hamis somlói pikk-pakk elkészül, de ugyanúgy hozza azt az élvezeti élményt, mint a ...

Medvehagymás sós rúd

Kívül enyhén roppanós, belül mégis eszméletlenül omlós sós rudak várnak, karakteres medvehagymával megspékelve. Utolsó pillanatos vendégvárónak tökéletes, ugyanis nem kell ...

Spenótos-fetás sajtos masni

Görög ízvilág ihlette ezt a gyors házi sajtos masnit: a kész leveles tésztába spenótos-fetás tölteléket kenhetünk. Itt azonban még nem fogynak el a jó dolgok: a fonatokra plusz reszelt ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezeket a sonkákat ne vedd meg a boltban, mert megbánod

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) idén sem hagyja magára azokat a vásárlókat, akik nehezebben igazodnak el a széles választékú sonkakínálatot nézegetve. Összegyűjtötték, mi mindenre kell figyelni, hogy a lehető legjobb minőségű, valóban jóízű sonkák kerüljenek az ünnepi asztalra!

Top Receptek

Foszlós kalács húsvéti sonkához

Kihagyhatatlan Húsvétkor! Ha nem sonkához kell, és más az alkalom, akkor csak 8 g sót használjunk, és mazsolát is tehetünk bele. Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek!

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!