Így úszhatod meg fillérekből a mosogatást!

Ha szeretnél belevágni a hulladékmentességbe, most egyszerű és nagyszerű trükkökkel segítünk benne!

Szeretnél belevágni a hulladékmentes életmódba, de nem tudod hogyan kezd? Esetleg elakadtál benne? A konyha az egyik legkényesebb terület, hiszen az egészséges háztartás érdekében tisztaságnak kell itt uralkodnia, ugyanakkor rengeteg szemét is termelődik eközben. Összegyűjtöttük, milyen eszközökkel tudod környezettudatosabbá tenni a mosogatási szokásaidat, hogy kisebb terhelést jelentsen a Föld számára.

Miközben minden nap érkeznek elkeserítő hírek a Föld állapotáról, egyre többen döntenek a zero waste életmód mellett, azaz úgy szervezik a mindennapjaikat, hogy közben ne termeljenek szemetet. A teljesen hulladékmentes életmódra nem egyszerű átállni, de ha már részben elindulsz ezen az úton, azzal sokat tehetsz a környezet védelme érdekében. A mosogatás az egyik olyan terület, ahol könnyedén tudsz zöldíteni a szokásaidon: útmutatónkban elhoztuk azokat az eszközöket, amelyekkel tudatosan lecserélheted az eddig használt műanyag mosogatószivacsot, de mosogatószerre is többféle hulladékmentes opciót hoztunk a kimérős változattól a házilag elkészíthetőig.

Milyen eszközöket használj a tudatosabb mosogatáshoz?

A mosogatás alapvető kelléke a sárga mosogatószivacs. Ez azonban teljes egészében műanyagból készül, a néhány hetes, legfeljebb hónapos életciklusa végén a szemetesben végzi. A megoldást egy növény, egészen pontosan a luffa tök jelenti. Régebben főleg fürdéshez használták a luffa szivacsot, de az utóbbi időben a hulladékmentes mosogatás élharcosa lett belőle. A kiszárított növény váza víz hatására megpuhul, így könnyen és hatékonyan lehet vele az edényeket tisztítani, miközben könnyen ki lehet mosni. Biológiailag lebomló növényről van szó, így ha elhasználódott, nyugodtan dobd a komposztba. Ezt a tökfélét akár te magad is termesztheted otthon, amihez itt találsz útmutatót, de a legtöbb zero waste webáruházban és csomagolásmentes boltban elérhető a luffa szivacs.

A szennyezettebb tányérokhoz, nagyobb lábosokhoz vagy serpenyőkhöz a növényi sörtés marokkefe nyújt hathatós segítséget, a nehezebben tisztítható edényekhez vagy befőttesüvegekhez pedig a cserélhető fejű nyeles mosogatókefe a kényelmes megoldás. Ezek fából és növényi, esetleg állati sörtéből készülnek, vagyis szintén lebomlanak megfelelő körülmények között.

Hogyan váltsd ki a bolti mosogatószert?

A bolti mosogatószereknek két hátránya van. Az első azonnal tapasztalható: flakonban árusítják őket, amivel rengeteg műanyaghulladék keletkezik. Ugyan ezek elhasznált flakonok újrahasznosíthatóak, de a zero waste életmód célja elsősorban a felesleges csomagolóanyagok mennyiségének csökkentése. A másik gond, hogy ezek a mosogatószerek olyan kemikáliákat tartalmaznak, amelyek veszélyt jelentenek a vízi élővilágra. Következzen néhány megoldás, amivel könnyedén kiküszöbölheted ezeket az ártalmakat.

1. Mosogatószer hulladékmentesen

Ha nincs időd vagy nem bízol meg az otthon elkészített mosogatószerben, akkor a legjobb megoldás kimérős módon, plusz csomagolás nélkül megvásárolnod ezt a tisztítószert. Budapesten a Múzeum körúti BioABC-ben, továbbá a Nepazarolj és a Ligeti csomagolásmentes boltokban a saját műanyag flakonodba vagy üvegedbe tudsz tetszőleges mennyiségű mosogatószert vásárolni. Ráadásul ezeken a helyeken sem akármilyen mosogatószert árusítanak, hanem természeteseket, amelyek sem a környezetre, sem pedig a te egészségedre nem jelentenek veszélyt.

2. A tradicionális megoldás

A Marseille szappan budapesti lelőhelye Vitkovics Mihály utcában található PaUZa. A Marius Fabre nevű francia családi vállalkozás 1900 óta készíti Dél-Franciaországban hagyományos eljárással a szappanokat, amelyek mosáshoz, takarításhoz és tisztálkodáshoz is alkalmazhatóak. Az alap szappan kitűnően beválik mosogatáshoz, mindössze fel kell habosítani egy kefével, a zsírosabb felületek tisztításhoz azonban a fekete szappan koncentrátumot javasolt bevetni.

3. Mosogatószer házilag

Folyékony mosogatószert mindössze négy természetes hozzávalóból rövid idő alatt a saját konyhádban is készíthetsz. Mire lesz szükséged?

  • 50 gramm reszelt mosószappan
  • 50 gramm szódabikarbóna
  • 50 gramm mosószóda
  • 2 liter víz

Melegíts fel 1,5 liter vizet kis lángon, majd add hozzá a reszelt mosószappant, amit egy habverővel feloldasz a vízben. Ha már nincsenek szappandarabkák a vízben, jöhet bele a mosószóda és a szódabikarbóna. Az állaga ilyenkor gélesebb lesz, ekkor használj valamilyen nagyobb eszközt, például merőkanalat, hogy homogenizáld a masszát. Önts hozzá még fél liter vizet. Ügyelj rá, hogy továbbra is csak melegítsd, és ne forrald. Kevergesd közben, vagy ha nagyon összesűrűsödne a folyadék, botmixerrel lazítsd föl. Ha homogén, opálos színű lett a folyadék, vedd le a tűzről, és töltsd át a kiszemelt tárolóüvegbe.

4. Mosogatótabletta pár egyszerű hozzávalóból

Az egyenként csomagolt mosogatógép tablettákat is kiválthatod saját készítésűvel. Az alábbiakat készítsd össze:

  • 200 gramm mosószóda
  • 200 gramm szódabikarbóna
  • 200 gramm só
  • 100 gramm citromsav
  • 200 gramm víz

Egy tálban keverd össze a mosószódát, szódabikarbónát, citromsavat és a sót, majd apránként öntsd hozzá a vizet. Közben pezsegni fog, ezért mindig várd meg, amíg ez alábbhagy, és csak utána önts hozzá még vizet. Alaposan keverd el. Egy jégkockatartóba kanalazd ki a masszát, jól nyomkodd bele a rekeszekbe, ha pedig nagyon szétesne a keverék, adj hozzá még egy kis vizet. Hagyd egy éjszakán át száradni, majd egy tetszőleges befőttesüvegben tárold a konyhában.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...