A 20. század derekán még rengeteg nő élte a háziasszonyok klasszikus életét, azaz természetes volt számukra, hogy otthon dolgoztak. Persze, tegyük hozzá, a piacra járás és a szomszédolás sem maradt el, mégis, az idejük nagy részét a házban, de legalábbis a kertkapun belül töltötték. Dolog ugyanis mindig volt.
A kakasok előtt ébredtek
A nagyszüleink, dédszüleink nem feltétlen használtak ébresztőórát. Persze, ha volt is vekker, nem lágy dallamokkal tudatta az alvókkal, hogy 5 perc múlva ébredni kell. A nők rendszerint még az óra megszólalása előtt felkeltek, és nekiláttak a kalácssütésnek. A paraszti háztartásokban még a kakas is az igazak álmát aludta, amikor a kelt tészta már aranybarnára sült a kemencében vagy a sparheltben. Amire a férfi felkelt, hogy induljon a munkába, az asztalon várta a tej vagy a cikóriakávés ital, no, meg az illatozó kalács.
Szerettek a konyhában lenni
Ez után indult a főzés, amit nem lehetett csak úgy, néhány perc alatt, valamiféle gyors praktikával megoldani. Pontosabban, biztos ki tudtak volna találni valamit a régi korok asszonyai is, de mégsem tették.
Tudták, hogy az igazi házi tyúknak, kakasnak több órára és türelmes, lassú tűzre van szüksége ahhoz, hogy készre főjön. Nem is kellett a húslevesbe ételízesítő: a hús maga aranysárgára színezte, a zöldségek pedig olyan ízt adtak neki, mint egyik mai bio fűszer sem. De a tésztákat sem csörgős nejlon zacskókból öntötték a vízbe, hanem maguk gyúrták, nyújtották, szaggatták.
Foszlós kalácsokat sütöttek
Régen nem kellett ahhoz ünnepnap, vagy hétvége, hogy mákos diós kalács, gurábli vagy valamilyen édes kelt tészta, piskóta kerüljön az asztalra. Bár a rétes és a linzer sütemények megmaradtak a különlegesebb alkalmakra, de a bukta, a túrós kalács, a meggyes kelt tészta gyakori és szívesen látott szereplője volt az ebéd utáni falatozásoknak.
Kézzel mostak hófehérre ruhákat
Még mielőtt az asszonyok nekiálltak volna a konyhai teendőknek, beáztatták a ruhákat egy (vagy több) fából készült mosóteknőbe, és alaposan bedörzsölték házi szappannal, vagy mosószódát adtak hozzá. A házi szappant a disznóvágások idején készítették, és mindenféle kemikália nélkül is finom illatuk volt. Később aztán, amíg főtt az étel, kézzel megdörzsölték a ruhákat, de olyan patyolat fehérre, és tisztára, amitől még a mai mosógépek is messze elmaradnak.
Az ingekhez keményítőt adtak, majd mángorlóval előkészítették a vasaláshoz őket. A 20. század elején nem volt ritka, hogy forró szénnel töltött vasalót használtak az asszonyok, így nem kis gyakorlat kellett ahhoz, hogy ne kenjék össze a ruhákat.
Szabadidejükben hímeztek, horgoltak, varrtak
Délutáni elfoglaltság gyanánt, vagy amíg készültek az ételek, időről-időre átnézték a család ruhatárát. A lyukas zoknikat, nadrágokat, felöltőket nem kidobták, hanem megvarrták, de úgy, hogy sokszor azt sem láttad, hol volt a szakadás.
Színpompás párnahuzatokat, faliszőnyegeket hímeztek, gyönyörű terítőket horgoltak, amik igazi ékei lettek a tiszta szobának. Ezekben aztán a betérő vendégek nem győztek gyönyörködni - ont úgy, ahogy mi is, ha egy-egy régi darab a kezünkbe kerül a szekrény mélyéről.
Kiskertet gondoztak
Persze, a kiskert vidéken nem is volt annyira kicsi, és rendesen el lehetett fáradni, amíg egy-egy sort megkapált az ember lánya. De régen valahogy nem volt divat panaszkodni, és jó értelemben sokkal egyszerűbben fogták fel az élet dolgait: ha dolog volt, megcsinálták. Ha valami nem úgy alakult, ahogy eltervezték, megoldást kerestek rá - ha meg nem volt, elfogadták, nem lamentáltak rajta.
A gondos ápolást, kapálást, öntözést aztán nyáron minden háznál bőséges terméssel hálálta meg a kiskert: rogyásig volt paradicsommal, paprikával, uborkával, zöldborsóval, krumplival, répával, karalábéval és kukoricával.
Gyereket neveltek
A tengernyi teendő közben pedig a gyerekek is ott sertepertéltek a lábuk körül, akiket rendszerint már korán bevontak a házimunkába. Akkoriban az volt a természetes, hogy a gyerek életkorának megfelelően kivette a részét a ház körüli teendőkből. Az egészen kicsik a tojásokat szedték össze, adtak enne a tyúkoknak, a nagyobbak bevitték a gyújtóst (csutkát, a gallyakat) a sparheltbe a főzéshez, vagy libákat legeltettek.
Ezeket olvastad már?
Csalánleves, cukros kenyér és karfiolpörkölt: ezt ették nagyszüleink a világháború...
Mivel a háború alatt a hús, a gabonafélék és a zsír nagy része a katonasághoz került, a háziasszonyoknak jóformán a semmiből kellett ételt varázsolni az asztalra. Megtették.
Petrás GabriellaTejdropsz, meggyfuré és lengyel tejkaramella: ezek voltak a Kádár-korszak feledhetetlen...
Az omlós tejkaramella és a fogunkba ragadó meggyfuré legalább annyira hozzátartozott a gyerekkorunkhoz, mint a Bambi vagy a Traubi. Neked melyik cukorka volt a kedvenced?
Petrás Gabriella5 konyhai eszköz dédanyáink korából, amikor még a készételek a...
Ma már elég bemenni a boltba, és a polcról leemelni az ételeket, régen azonban, amit csak tudtak otthon készítettek az asszonyok. Tagadhatatlanul gazdagabb ízekkel főztek.
Petrás GabriellaFokhagyma, a magyar ember vágyfokozója, betegségűzője és legszeretettebb fűszere
A legtöbb magyar ember ereiben nem egyszerűen vér, hanem fokhagymás vér csörgedezik. A fokhagyma szeretete eldőlt már a születésünk pillanatában.
Petrás GabriellaCímlapkép: Fortepan