Hogyan lesz csirkemellcsíkokból "egérke"?

Mielőtt bárki fintorogni kezdene, jobb, ha tisztázom, hogy az „egérhús” nem egérből készül, hanem csirkemellből. És akkor mégis, hogyan lesz a csirkéből egér?

Nincs egyértelmű válaszom a kérdésre, és megtudakolni sem tudom barátnőmtől, akitől a receptet kaptam, mert ő már csak az emlékeimben él. Belátom, kicsit meghökkentő ez az elnevezés, így aztán alternatív megoldásként zacskós húsnak is titulálhatjuk. Persze manapság ez is félrevezető, mivel a sütőzacskóra gondolunk. Márpedig nem arról van szó, a zacskó ebben az esetben csak az előkészítés fázisában játszik szerepet. Igaz, jelentőset.

Csirkemellcsíkok ötletesen recept

Maradjunk inkább az „egérhúsnál”, hiszen unokám fantáziáját is ez lódította meg. Mindenekelőtt arról kellett biztosítanom, hogy egyetlen egérnek sem eshet bántódása. Ezt annál inkább meg kellett tennem, mert az aktuálisan éppen kiszemelt játékfigurája Angelina balerina, a táncos lábú egérlány. Ez sem véletlen, mert most kezdett unokám is balettra járni. Könnyen belátható, hogy Ilyen helyzetben óvatosan kell eljárni egérügyben. Összedugtuk a fejünket, és kisütöttünk valamit, a nevet illetően. A hússal ugyanezt tettük, és mivel mégiscsak a receptekre kíváncsiak az oldalra látogatók, először elárulom, hogyan kell „egérhúst” készíteni. Nagyon egyszerűen. Ez az oldalra feltöltött receptemnél is ellenőrizhető.

A legfontosabb mozzanat, hogy miután felcsíkoztuk-daraboltuk a csirkemellet, egy nejlonzacskóban összevegyítünk lisztet, sót és különféle fűszereket. Mikor készen vagyunk, a húst rádobjuk erre a mixre, és most jön a lényeg: összefogjuk a zacskó száját, és alaposan összerázzuk a tartalmát, hogy mindenütt egyenletesen befedje a húsdarabokat a fűszeres liszt. Miután ezzel megvolnánk, már csak kevés zsiradékot melegítünk, és kisütjük benne a húst. Arra ügyeljünk, ne legyen túl forró, hogy ne égjen meg a liszt. Sülés közben néhány csepp citrom mehet rá, kevésbé szárad ki a hús, puhább, porhanyósabb lesz. A lábosban maradt lisztes zsiradékot tejszínnel vagy kókusztejjel össze is forralhatjuk, és a tálalásnál feladhatjuk.

Visszatérve a névre: ezt illetően arra jutottunk, hogy a húsdarabok formája miatt lett belőle „egérhús”, ugyanis a csíkokba szabdalt hús vége felkunkorodik, mint az egér farkincája. Miután asztalhoz ültünk, unokám módosított a magyarázaton, és a praktikum kerekedett felül, miszerint a kis húsdarabokat az egerek is könnyen falatozhatják.

Legyen így, nem bánom, de biztos, ami biztos, amikor együtt vagyunk, azt azért szigorúan ellenőrzi, hogy az egereknek tényleg nem esik-e bántódásuk. Esténként az Angelina balerináról szóló mesét kell elolvasnom, majd létszámellenőrzés következik. Akkurátusan megszámolja a könyvben fellelhető egereket, és miután mind a 253 egérke rendben megtaláltatott, megnyugodva hajtja álomra fejét.Mari nagyi

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...