A mindennapi szokás, ami miatt hízhatsz

Hiába figyelsz arra, mit eszel és iszol, van egy mindennapi szokás, ami miatt könnyedén elhízhatsz.

Érdekes eredménnyel zárult a Kolumbiai Simon Bolivar Egyetem kutatóinak munkája: úgy tűnik, nagy mértékben megnöveli az elhízás esélyét, ha valaki sokat nyomkodja a mobiltelefonját.

A kutatást 1060 egyetemista körében végezték, köztük 700 volt nő és 360 férfi, az átlagéletkoruk pedig 19-20 év közötti volt. A szakértők arra voltak kíváncsiak, vajon milyen összefüggés van a fiatalok mobiltelefon-használata és a kóros elhízás között.

A mindennapi szokás, ami miatt hízhatsz

Kiderült, hogy az alanyoknál a napi öt órát meghaladó telefonhasználat 43 százalékkal növeli az elhízás esélyét, az összefüggés pedig fordítva is igaz: az elhízottak 26 százaléka tölt napi öt óránál több időt a telefonján végzett tevékenységgel.

Persze nem magával a telefonnyomkodással van alapvetően probléma, hanem azzal, hogy ez milyen egyéb tevékenységekről árulkodik: azok ugyanis, akik ennyi időt töltenek a mobiljukon, rendszerint nem túl aktívak, és több cukros italt, gyorskaját és édességet fogyasztanak, mint a kevesebbet telefonozók. A szakértők megjegyzik, hogy ezek között a tényezők között egyelőre ok-okozati kapcsolatot nem sikerült felfedezniük, de a tendencia egyértelmű.

Az elhízás rengeteg egészségügyi problémát hoz maga után: a korai halálozás, a szív- és érrendszeri betegségek, egyes daganatos betegségek, az emésztési problémák, a csontritkulás is nagyobb eséllyel alakul ki a kórosan kövér embereknél.

Forrásunk volt.


Még több izgalmas tanulmány:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...