Kiderült, miért hízunk, ha későn eszünk

Egy kutatásból kiderült, hogy az este elfogyasztott ételek rengeteg mindenre hatással lehetnek.

Azt már régóta tudjuk, hogy nemcsak a bevitt kalória mennyisége van hatással a testsúlyunkra, de az is, hogy a nap melyik szakaszára időzítünk bizonyos étkezéseket. Egy friss kutatás ennek a jelenségnek az élettani hatásaira volt kíváncsi.

Kiderült, miért hízunk, ha későn eszünk

Dr. Frank Scheer, a bostoni Brigham and Women's Hospital idegkutatója szerint a kései órákban elfogyasztott étel, befolyással lehet az éhségérzetre, kalóriák égetésének intenzitására, illetve arra is, hogy testünk milyen mértékben raktározza el a zsírt. 

A tanulmány során 16 résztvevőt vizsgáltak, mindannyiuk testtömegindexe a túlsúlyos vagy elhízott tartományba esett. Az összes résztvevőnek két különböző, hat napig tartó fázist kellett végigcsinálnia, melynek során pontosan követniük kellett egy korábban megadott étrendet és alvási rutint. 

Az alanyoknak az első fázisban napi háromszori étkezést írtak elő, a szokásos időben, tehát reggeli 9 órakor, ebéd 13 órakor és vacsora 18 óra körül. A kísérlet második felében az első étkezésre 13 órakor, a másodikra 18 órakor, a harmadikra pedig 21 órakor került sor.

A kísérlet során folyamatosan vizsgálták a résztvevőket. Mint kiderült, a kései étkezőknél a leptin hormon szintje – amely a jóllakottság érzetéért felel – alacsonyabb volt, ami azt jelzi, hogy éhesebbnek érezték magukat az alanyok. Mi több, a kalóriák lassabb ütemben égtek el, csökkent ugyanis a zsírbontást végző lipolízis intenzitása.

Ezek alapján tehát, az eddig megszokott időszakokra felosztott étkezés jelentős hatással lehet testünk energiaháztartására, csökkentve az elhízást. 

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...