Sütni-főzni bárki tud, de én megszállottan imádok. Nem teher, nem nyűg, nekem gyerkőc mellett kikapcsolódás a konyhában töltött idő, amikor alkothatok. Nem gondolkozom, egyszerűen csak jár a kezem.
A főzés-sütéshez szükséges szeretetet és türelmet anyukám konyhájából vittem át a sajátomba. Nálunk gyerekkoromban, nem telhetett el hétvége anélkül, hogy ne kerüljön süti az asztalra, még ma is érzem a finom illatokat, és az otthon melegét, és igyekszem tovább vinni ezt a tradíciót.
Tovább vinni... és néha már túlzásba is vinni, amióta elkezdtem egy gasztroblognak az írását, mert bár a blog előtt is nagyüzemben folyt a konyhámban a sütkérezés, formatorták készítése, a blog óta azonban néha szükségállapot uralkodik. Gyakran nemcsak egy-, hanem kétfajta süti vagy formatorta is készül, ha baráti vagy családi körben igyekszem valakit szülinapra megajándékozni.
Pöttyös erdei gyümölcsös piskótatekercs
Soha nem unatkozom, mert rengeteg ötletem van, és annyi újat is látok és akarok kipróbálni, hogy alig bírok magammal, míg ezt meg nem teszem. Persze ennyi „munkánál” én sem tudom elkerülni a bakikat. A tortáknál az utolsó percekig mindig izgulok, mert bizonytalan, valóban sikerül-e minden részletet elkészítenem, ahogyan elképzeltem.
Legutóbb pedig pontosan az egyik, itt, a NoSaltyn a receptjeim között is megtalálható epres fehér csokis kuglófnál történt meg, hogy csak második nekifutásra sikerült elkészíteni, és az első adag teljesen készen, a feldekorálás és megvágás után a kukában landolt.
Ezt a pici fiam két kicsi „segítő"kezének köszönhetem, aki sütés közben úgy elterelte a figyelmemet a liszt szétszórásával az egész konyhában, hogy a vajat a kuglófból kompletten kihagytam, és csak megvágás után vettem észre a bakit. Második nekifutásra és 250 g vajjal később aztán végre a jól ismert szaftos, de nem sűrű kuglóftészta köszönt vissza rám.