Anyukám, aki nagyon finoman főzött, sajnos már több mint húsz éve nincs velünk. Így elég korán kezembe kellett venni a fakanalat, így a legtöbb étel ízére magamtól éreztem rá. De még ma is gyakran előfordul, hogy egy-egy konyhai mozzanatnál előttem van anya keze, s beugrik, Ő hogy is csinálta az ilyesmit. Például amikor először abáltam meg a káposztaleveleket, vagy amikor az első piskótámat tettem be a sütőbe.

Van pár süteményleírás, ami kis jegyzetlapokon rám maradt, de gyűjteményem jó része saját szerzemény. Igazándiból soha nem szerettem azokat a recepteket, amikben olyan hozzávalók szerepelnek, melyek a mindennapi háztartásban nem találhatóak meg. Így amikor az első receptjeimet kitaláltam, alaposan végiggondoltam, mi minden kerülhet beléjük a polcokról vagy a kamrából.

Ma már persze ez is sokkal rutinosabban megy, nevet is sokszor a férjem, amikor a bolt közepén megállok, kezemben mondjuk egy fej brokkolival, és néhány pillanatnyi tűnődés után elhadarom, mi minden kell még egy új étel elkészítéséhez :-) Szerencsés vagyok, mert a drágám is szeret főzőcskézni, sőt a 14 éves fiam sem halna éhen, ha pár napra magára hagynánk. Nem kényszerítettem, magától jött a konyhába, s kérte, hogy csak szóban segítsem az első pörkölt elkészítésekor, amit nekünk szánt házassági évfordulónkra. 12 éves volt! Persze az apjával együtt leginkább a bográcsolásban vannak otthon.

Vegyes étrenden élünk, semmit nem vonunk meg magunktól, azt vallom, hogy az ésszerűség határain belül jöhet bármi. Szerencsére a húsok mellett a zöldségek és a főzelékek is jelentős szerepet kapnak. Fontosak számomra az ünnepi tradíciók, leginkább az, hogy Bence mit visz majd tovább a saját családjába a gyerekeinek. Ezért készül az ünnepekre mézeskalács vagy hagyományos karácsonyi vacsora. Mert lehet, hogy arra már húsz év múlva nem fog emlékezni, hogy mit kapott tíz évesen karácsonyra, de egy sülő kalács vagy egy bejgli illata biztosan visszahozza benne a gyermekkor emlékeit...