Azt hiszem, a NoSalty-n regisztrált hobbyszakácsok között a legnagyobb elismerés ért engem. Amikor elolvastam a felkérést, percekig a monitort bámultam. Nem hittem, hogy valaha közéjük tartozhatom, nem vagyok kimondottan kreatív ember, s a feltöltött képekkel nem igazán tudom megmutatni, amit igazán szeretnék.

A kezdet, mint a legtöbbünknek, az édesanyámhoz köthető. Hamar bevezettetést találtam a konyhába, mert mindössze 9 éves voltam, amikor – esti nagyapai felügyelet mellett – , egyedül maradtam a húgommal a család építkezése miatt. A mesékből is ismert kicsiny falu, ahol felnőttem, elég messze volt a jelenlegi otthonunktól ahhoz, hogy az ingázás megoldható legyen.

Aztán ezek az alapok akkor teljesedtek ki, amikor családom lett, és amikor megszülettek a lányaim. Igazi kritikusaim Ők, szó szerint, mert azt is őszintén a tudtomra adják, ha valami nem úgy sikerült, amilyennek lennie kellene – mert azért ilyen is van. Nevem is a kicsitől származik: amikor egész pici volt, a finom csak ennyiben merült ki: inom.

Amikor regisztráltam erre az oldalra, azért tettem, mert sok érdekes dolgot találtam, s nem a „profi” szakácsok, hanem a hétköznapi háziasszonyok ötletei között. Aztán elkezdtem én is feltöltögetni néhány ételem képét a hozzá tartozó recepttel, s egyre nagyobb késztetést éreztem, amikor az építő hozzászólásokat olvasgattam.

Mint a legtöbb háziasszonynak, nekem is az időm nagy része a konyhában zajlik. Élvezettel készítek minden ételt, de mégis a sütemények állnak hozzám legközelebb. Hétvége nem telhet úgy el, hogy ne készülne valami, hiszen a felháborodás óriási lenne.

Legbüszkébb arra a süteményemre vagyok, amelyet én találtam ki, bár az alapötlet egy pohárkrém receptje volt. Nagy sikere lett, így a legnagyobb lányomról neveztem el: Viktória szelet. Olyannyira jól sikerült, hogy – nevéhez méltóan – 2013 júniusában megnyertem vele a Judafest és a NoSalty közös versenyét. (Már csak egy Gréta szeletet kell kitalálnom! J )

Köszönöm, hogy közöttetek lehetek!