Szinte kényeztető ez a gesztus ennyi remek szakács társaságában. Sokszor és mindenütt leírtam már, mennyire szeretek főzni, milyen öröm az, hogy másokat meglephetek (reményeim szerint) finom falatokkal.
Legalább ennyire kedves nekem, ha engem lepnek meg. Nemrégiben volt a születésnapom egy szabadság előtti hajszás munkával eltöltött hétvége felé, amikor remegő lábakkal álltam a konyhában, hogy végre befejezzem az ebéd elkészítését, egyszer csak a lépcsőházból bekopogtak a konyhaablakon és megszólalt egy hang: – Meglepetés! Azt hittem, sírva fakadok. Ott álltak a barátaim fülig érő szájjal. Férjem kaján vigyorral bújt mögém – talán menedéket keresve... és következett a meglepetésparti.
Zöldfűszeres gnocchi újkrumpliból
Amíg én dolgoztam, ez a szent ember süteményt sütött nekem és persze a vendégeknek. Egy általa többször kipróbált csokis-kókuszos csók volt. Eredetileg fekete-fehér kis falatkák, de most a nagy szeretetben több csoki csúszott bele, ami meg is olvadt, így már teljesen másra hasonlított, de nekem ez volt a világ legfinomabb sütije.
Barátaim számára is ízletesnek bizonyult, mert egy hatalmas tálnyi adag eltűnt, mintha sohasem létezett volna.
Mindez persze azért történt így, hogy engem megkíméljenek a fárasztó készülődéstől. Ilyen pillanatokat kívánok mindenkinek, amikor titeket kényeztetnek szeretetből, és mindazért a finomságért, amit ti varázsoltatok az asztalra.