Már kiskoromban is szerettem a konyhában lenni, amikor anyukám sütött, főzött, bár ekkor még csak szemlélő voltam. De az elmúlt néhány évben az előkészületekben, egyszerűbb munkálatokban is aktívan részt veszek: zöldségek előkészítése, kevergetés... Amit tanultam főzés-sütés terén, az anyukámtól származik. Valószínűleg a főzés iránti türelmemet is tőle örököltem, mivel ő is nagyon finom ételeket készít - de szerintem minden gyermek így gondol édesanyja főztjére.

2013 nyarán kezdtem el komolyabban érdeklődni a főzés-sütés (de inkább a sütés) iránt, ekkor regisztráltam a NoSalty oldalára. Ekkor még főleg az egészségesebb és kalóriaszegény ételek érdekeltek jobban, ezen belül az édességek. Eleinte még csak magamnak csináltam finomságokat. Szeretek kikísérletezni új dolgokat, vagy esetleg egy másik receptből ihletet meríteni.

Akkoriban kezdtem el ismerkedni a zabpehellyel, mint alapanyaggal. Az első perctől kezdve szerelem volt első kóstolásra. Sőt, amikor rájöttem, hogy milyen sokrétűen fel lehet használni, úgy gondoltam, hogy meg kell osztanom ezt másokkal is. Nemcsak zabkásának jó - pedig annak is jó, de nagyon - , hanem süteményekbe is, akár darálva.

Egy időben mániám lett a zabkása mellett a mikrós sütemények készítése. Jó dolog egy hosszú nap után néhány perc alatt összedobni és "megsütni" egy mennyei süteményt a mikróban. Tudom, hogy sokan elítélik a mikrohullámú sütőt, de a mai világban már mi nem káros?

Érdekes módon gyermekkoromban nem szerettem a palacsintát. Lehet, hogy azért, mert régen túl olajosan ettem valahol, vagy a sárgabarack-lekváros töltelék miatt, nem tudom - de nem szerettem. Ám egy szép napon gondoltam egyet, és ki akartam próbálni újra, de nem úgy, ahogy eddig: ekkor jött a palacsintakorszakom. Inkább a vastagabb, amerikai jellegű palacsintákkal próbálkoztam, de rájöttem, hogy a hagyományos, vékony palacsinta sem olyan rossz...sőt! Így szokott ez lenni: amit az ember gyermekkorában nem szeretett, felnőtt korára megszereti, sőt, imádja!

Mostanában már mindenféle édességet, süteményt elkészítek, amit én vagy a családom, barátaim megkívánnak. Öröm látni, ahogy pusztítják, és jó érzéssel tölt el, hogy ízlik nekik, amit készítettem. :) Ilyen volt az almarózsa-torta, amit anyukám születésnapjára és apu névnapjára készítettem: néhány óra kellett csak, és el is fogyott! Szerintem egy szakácsnak ez a legnagyobb elismerés. :)

Egyre több új dolgot próbálgatok, mind a diétásabb édességek terén, mind a hagyományos vonalon. Mivel nem túl régóta mozgok otthonosan a konyhában, ezért bőven van még mit tanulnom. Viszont rengeteg ötletet tudok meríteni az oldalon megjelent receptekből, és sokat tanulok a praktikákból is. Úgy érzem jó úton haladok, mivel ha egyszer csinálok valamit, akkor az igen hamar elfogy... :D