Érkezik a Heinz konzerv carbonárája - Kiakadtak az olaszok

Az amerikai Heinz bejelentette, hogy szeptemberből megkezdi a konzerv carbonara értékesítését a brit piacon, amivel kapcsolatban az olasz séfek nemtetszésüket fejezték ki.

A konzerv carbonara, amit a Heinz így reklámoz: „főtt tészta krémes szószban, szalonnával”, mindössze 2 fontba, azaz körülbelül 900 forintba fog kerülni. A gyártó szerint új konzerv ételük elkészítése gyors, egyszerű és laktató.

Új terméket dob piacra a Heinz, ami már most felháborodást váltott ki az olaszok körében

Így fogadták az olasz séfek a hírt

Gianfranco Vissani olasz séf így reagált a hírre:

Szégyelljék magukat, amiért tönkreteszik az olasz kultúrát és a konyhaművészetet

– írja az olasz The Local.

Hasonlóan vélekedik Cristina Bowerman, a római Glass Hostaria étterem séfje is, aki az olasz konyha megalázásának nevezte az újítást. Alessandro Pipero, a Michelin-csillaggal is rendelkező római Pipero étterem séfje pedig macskaeledelhez hasonlította a konzerv carbonarát.

Carbonara parmezánnal

Egyszerű tésztának tűnhet, de mégis az elkészítés kicsit nehéz. Másodperceken múlik, hogy a tojás milyen állagot vesz fel, mikor a hővel érintkezik. De az íze tuti jó lesz ...

Chilis udon carbonara

Ez a carbonara távol-keleti reflektorfénybe kerül a japán udon tészta és kínai Laoganma hozzáadásának köszönhetően. A Laoganma vagy más néven Old Godmother, egy Kínában gyártott ...

A carbonarával kapcsolatos „újítások” az elmúlt években több alkalommal is port kavartak. Az eredetileg Lazio régióból származó nemzeti étel 2023-ban paradicsomos változatban is megjelent a New York Times hasábjain, és még Gordon Ramsey is kísérletet tett a carbonara újra értelmezésére 2020-ban, amivel nem aratott osztatlan sikert.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...