#HÁZICSEMEGE: MAACRAFT

A Maacraft több, mint egy szép tárgyakat előállító vállalkozás. Foglalkoztatási programjukban autizmussal élő, értelmi sérült fiatalok, dizájnerek segítségével készítenek egyedi termékeket.

A Miskolci Autista Alapítvány alkotóműhelyeként 2012-ben indult el a MAACRAFT, amely az itthon. névre hallgató projekthez hasonlóan bebizonyítja, hogy a társadalmi felelősségvállalásnak és szociális érzékenységnek igenis helye van a dizájnban és a tárgyalkotásban. A futószalagról leeső termékekkel szemben a MAACRAFT műhelyéből egyedi, ugyanakkor magas minőségű tárgyak és delikátesz termékek kerülnek ki, amelyek nemcsak annak okoznak örömet, akik megvásárolják őket vagy ajándékba kapják, hanem a készítőiknek is.

A tárgyakat Szalkai Dániel dizájner tervezi, a kivitelezést pedig a műhely sérült fiatal felnőttjei végzik szakemberek felügyelete mellett. Ezáltal megtapasztalják a munka örömét, de a kertgondozás, kézműves technikák elsajátítása abban is segít nekik, hogy a kognitív és manuális képességeiket fejlesszék, sőt, a vizuális kultúrára reflektáló ismeretekre is szert tehetnek a munkaterápiás foglalkozások keretében. Termékeik letisztultak, sallangmentesek, igazi felüdülést jelentenek a szemnek egyszerű vonalaikkal és természetes színeikkel, miközben rendkívül magas minőséget képviselnek.

Számos gasztronómiai vonatkozású ajándékot lehet tőlük rendelni, így fűszereket és teakeverékeket, valamint fűzháncsból és festett raffiából készült alátéteket, kosarakat. Utóbbiak anyagából már táskákat is készítenek. A természet iránti szeretet jegyében fa madáretetőt is lehet venni tőlük, ami az etetőn túl teakeveréket, madáreleséget és egy kitűzőt rejt magában. Újdonságuk pedig a fából készült, szupercuki kutyafekhely, ami minden dizájnrajongó ebnek tökéletes meglepetés a fa alá!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

#HÁZICSEMEGE: LYS Candles

A LYS Candles kézzel öntött prémium gyertyái természetes illóolajokkal készülnek szója-, repce- és kókuszviasz felhasználásával, de egyedi porcelánokra is lecsaphatsz a kínálatból.

Nosalty

#HÁZICSEMEGE: Donum Terrae

A Danyi Éva által megálmodott Donum Terrae márka 2011-ben született meg. Az általuk minőségi alapanyagokból készült magolajok, magkrémek és gyümölcsecetek nemcsak tápanyagdúsak, de ízükkel különlegessé tesznek bármilyen fogást.

Szász Nóri

#HÁZICSEMEGE: Honey CO

A Honey Co mögött Burgyán Attila áll, aki kiemelkedő élettani értékű, prémium minőségű krémmézeket készít. Ha egyszer megkóstoljátok őket, egész biztosan a rabjává váltok a különleges ízeknek.

Macsuga Viktória

Címlapkép: Maacraft Instagram

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...