A kanadai Hamilton központjában 1875 óta működik piac. A jelenlegi egy nagy bevásárlóközpont alagsorában, ahol fotókkal dokumentáltan végigkövethető, hogyan változott, alakult át a farmerek birodalma. Barátnőm, akinél vendégeskedtem, egy büfét üzemeltet ott. Miután ő Debrecenből keveredett ki, természetesnek vehető, hogy ételkínálatából a gulyásleves, a rántott hús, a palacsinta mellett nem hiányozhat a töltött káposzta sem. Így aztán, mivel sokszor megfordultam a piacon, minden alkalommal kaptam kóstolót, sőt magam is töltöttem, mert bizony Hamiltonban havonta hatszáz fogy belőle.
Olvastad már?
A káposzta savanyításával nem bíbelődik barátnőm, a töltelék édes levelekbe kerül – ezt a megoldást én is alkalmazom időnként, de forrázott levelekkel. Tőle tanultam egy módszert, amit érdemes kipróbálni, ha esetleg káposztafeleslegünk képződik, aminek nehézkes a tárolása.
Ő tetemes mennyiségű káposztát vásárol az idényben, amikor olcsón jut hozzá, szétszedi levelekre, aztán kiporciózva lefagyasztja. Amikor közeleg a töltés ideje, előkap egy adagot, és miután kienged, átmossa, és könnyedén lehet vele dolgozni, mert puhább lesz. A selejtesnek minősített levelek felaprítva kerülnek a fazékba. A savanyítás pedig a paradicsomsűrítmény dolga – ez sem idegen tőlem, én is mindig teszek paradicsomlevet a káposztába, mert nálunk így szokás.
Olvastad már?
Azzal kezdtem, hogy családi kedvence a töltött káposzta, de a látottak alapján kijelenthetem, hogy a hamiltoniaké is. És hogy az unokák se maradjanak ki a történetből: a kisebbik papírt és tollat nyomott a kezembe, hogy ugyan számoljam már ki, a karácsonyi ebédnél kinek mennyi töltött káposzta jut, mert „ugye, Nagyi, te is hatszázat készítesz?”.
Mari nagyi