Harry Styles olyat evett, amit itthon nagyon sokan, mégis kiköpte

Nálunk, magyaroknál gyakran kerül a halászlébe, így egyáltalán nem undorító vagy visszataszító, hogy megette, de az énekes teljesen kiakadt. 

Nemrég James Corden late-night show-jában járt Harry Style és Kendall Jenner, akik régebben egy párt alkottak. A műsornak van egy része, amikor a vendégek egy körasztalhoz ülnek, amiken különböző gusztustalan kajákat találtak fel. Mind a ketten kérdéseket tesznek fel egymásnak, aki pedig nem hajlandó válaszolni egyre, annak meg kell ennie a másik által kiválasztott finomságot.

Harry és Kendall többek között bika here, lazacsmoothie és tőkehal-sperma közül válogathatott. A szupermodell ki is választotta az utóbbit, ami mellé ez a kérdés párosult: „Melyik dal volt az a legutóbbi lemezeden, amit rólam írtál?” Harry ahelyett, hogy megválaszolta volna, inkább bekapta a halspermát, amit aztán pár másodperc múlva ki is köpött.

Magyarországon a haltej egyáltalán nem számít tabunak, hiszen sokan vannak, akik belefőzik a halászlébe. Sőt, vannak olyan háztartások, ahol kirántják, és majonézes salátával találjak. Persze ettől függetlenül hazánkban is igen megosztó étel, szóval joggal merül fel bennünk a kérdés:

Te megeszed a haltejet?

{SZAVAZAS}

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: YouTube

via

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...