Komoly probléma van a halrudacskákkal

Úgy tűnik, némelyik bolti halrudacskát jobb elkerülni, legalábbis ez derült ki egy szakértői terméktesztből, melyben 19 terméket vizsgáltak.

A németek újabb terméktesztje ezúttal a halrudacskákat vette górcső alá. A német szakértők összesen 19 terméket vizsgáltak, melyek mindegyike alaszkai tőkehalból készült és – egyet leszámítva – elősütött termék volt.

Komoly probléma van a halrudacskákkal

A szakemberek megállapították, hogy a halrudak egyharmadát a panír, és kétharmadát a hal teszi ki, ez azonban rendkívül rossz arány 

– közölte Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer.

Ezen kívül azt is problémásnak találták, hogy 11 termékben kimutattak az elősütésekor keletkező káros anyagokat, egyebek mellett a potenciálisan rákkeltő 3-MCPD-t. Továbbá a vizsgálatok során több halrúdban találtak ásványi olajat, higiéniai problémákat viszont nem tapasztaltak.

Összességében a teszten 6 termék ért el „jó” minősítést (köztük az Iglo, a Frosta és a Lidl halrudacskái), „nem megfelelő” eredménnyel megbukott viszont az Aldi és az Alnatura terméke.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Borsos tokány

Hentes, zöldborsós vagy éppen borsos tokány, mindegyiket szeretjük. A lényeg, hogy a húst itt is ott is vékony csíkokra vágjuk, és mindenhol valami mással egészül ki az étel. Ennél ...

Tejbegrízkeksz

Ízükben a retró menzák tejbegrízeit idézik ezek a kakaóba és fahéjba forgatott, roppanós-omlós kekszek. Elkészítésük lehengerlően egyszerű, elfogyasztásuk pedig még ...

Vaníliás grízpuding

A házi vaníliapuding grízzel kiegészített verziója ez, a búzadara pedig valahogyan sokkal otthonosabbá, szinte nosztalgikussá teszi a desszertet. Elkészíteni nem olyan bonyolult, ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű sajttekercs

A vendégségek koronázatlan királynője a hidegtál. Mindenféle húskészítményt, sajtokat és kencéket szervírozhatunk egy tálcán. A sajttekercs egy keveréke ezeknek, hiszen sajt, sonka, ...

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Húsvéti vendégváró őzgerinc

Mostanában nincsenek túl jó napjaim. Arra gondoltam, hogy legalább összeállítom a húsvéti menüt, hátha ez feldob egy kicsit. Egyébként is épp itt is az ideje a tervezgetésnek, hisz ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!