Kend a hajadra a tojást, mert megérdemled (és a hajad is)

Lilla ismét alávetette magát egy szépségtesztnek, ezúttal tojássárgáját használt pakolásként a hajára. Nézzük, bevált-e!

Sok helyről hallottam, hogy a tojás gyönyörűvé teszi a hajat – régen a nők előszeretettel használták hajpakolás gyanánt, és sokan ma is esküsznek rá. Gondoltam, kipróbálom, tényleg csodákra képes-e.

Egy héten át tojássárgáját kentem a hajamra pakolásként, hogy kiderítsem.

Kend a hajadra a tojást, mert megérdemled (és a hajad is)

Miért jó a tojás?

Én korábban úgy hallottam, a tojássárgáját és fehérjét is fel kell kenni a hajra, de az egyik kolleganőm tájékoztatott róla, hogy a fehérje kicsit szárítja a hajat, így azoknak ajánlott inkább, akiknek zsírosabbak a tincsei. Illetve azoknak is segítséget nyújthat, akik korpásodással küzdenek, hiszen tartalmaz ként, mely a korpásodás elleni samponok jellemző összetevője. Mivel az én hajzatom egyik kategóriába sem sorolható, így úgy döntöttem, hogy én csak a sárgáját használom.

Hogy miért is jó a tojás?

  • a tojássárgája nagy mennyiségű E-vitamint tartalmaz, amely antioxidánsként megszabadítja a szabad gyököktől fejbőrt
  • ezen kívül tartalmaz A- és B-vitaminokat is, amelyek az egészséges hajhoz szükségesek
  • zsírtartalmának köszönhetően táplálja és hidratálja a fejbőrt
  • egyike azon a kevés ételeknek, amelyek természetesen tartalmaznak D-vitamint, amely segít megelőzni a hajhullást

Tapasztalatok

Bevallom, az első alkalommal kissé undorodva kentem fel a tojást, hiszen sem az illata, sem nyálkás állaga nem volt szimpatikus nekem. Ezen viszonylag gyorsan sikerült túllendülnöm, kissé fintorogva felpakoltam a hajamra, majd 20 percig hagytam, hogy beépüljenek a hasznos tápanyagok a tincseimbe. Ez az idő pontosan arra elég, hogy megszáradjon, és kőkemény legyen.

Kissé aggódtam is, hogyan tudom majd kimosni, de szerencsére samponnal simán ment. Az egyetlen problémám az volt, hogy eléggé összekócolódott a hajam, azonban ezt orvosoltam egy diónyi balzsammal a mosás végén.

Az első alkalom után azt tapasztaltam, hogy a hajam sokkal puhább, a színe pedig egyértelműen élénkebb lett. Még a nővérem is megjegyezte, hogy mennyivel egészségesebbnek tűnik.

A további 4-5 alkalommal már nem tapasztaltam nagy változást, de egy biztos: sokkal puhább és fényesebb lett a hajam a hét végére. Tehát aki szeretne teljesen adalékanyagmentes pakolást használni, annak mindenképpen javaslom a tojást. És a megmaradt tojásfehérje miatt sem kell aggódni, hiszen remek édességeket lehet belőle alkotni, így nem vész kárba:

Maradékmentő almás-mákos süti

A héten mákos gubát készítettem, amiből maradt egy kevés mák és sok tojásfehérje is. Az utóbbi felhasználásával mindig gondban vagyok, napokig a hűtőben tárolom, mielőtt kidobásra ...

Amaretti keksz egyszerűen

Olaszországban közkedvelt az amaretti, ami egy isteni mandulás keksz. Elkészítése roppant egyszerű, percek alatt elkészíthető. Kívül ropogós és belül kellemesen lágy. Kávé vagy tea ...


Még több személyes tartalom tőlünk:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...