Így legyen a meggyből pite, leves, mártás vagy befőtt

Mi, magyarok legalább annyira rajongunk a meggyért, mint a cseresznyéért, a nyár közepétől pedig kitüntetett figyelem övezi ezt a gyümölcsünket, amely savanyú, lédús ízével frissen, süteményben és tartósítva is remek alapanyag.

A meggy szavunk finnugor eredetű, amely azt jelzi, hogy már a honfoglalás idején ismerték őseink, mindig is nagyon kedvelt és fontos gyümölcsünk volt. Számos helységnevünkben is megjelenik, szerte az országban termesztik ma is. Ez a lédús, csonthéjas magvú gyümölcs egyszerre remek szomjoltó a savanyú ízével – sokan még a cseresznyénél is jobban rajonganak érte – , és nagyszerű alapanyaga a hűsítő nyári ételeinknek, italainknak, süteményeinknek. Hazánk világviszonylatban is meggytermelő nagyhatalomnak számít, sok országban nem is ismerik ezt a meg kell hagyni, kifejezetten savanyú ízű finomságot.

Míg a világ számos országában az élelmiszeripar egyik alapanyagként tekintenek elsősorban a meggyre, itthon nemcsak hogy frissen is fogyasztjuk, de számos finomságot is készítünk belőle.

Magozás – a mumus

Bár a meggy, a cseresznyéhez hasonlóan kényes gyümölcsnek számít, hiszen leszedés után hamar megromolhat, nála is ügyelnünk kell arra, hogy szárával szedjük. A süteményekbe, levesekbe kerülhet akár magjával együtt is – sőt, befőttnek sokan kifejezetten maggal együtt szeretik eltenni – , de érdemes rászánni az időt a magozásra. Ehhez lehet számos elmés szerkezetet is kapni, amellyel kifejezetten gyorsan végezhetünk nagyobb mennyiségű meggyel is.

Vannak, akik pálcával, villával és mindenféle kézügyességet igénylő eszközzel magoznak, de egy hegyesebb késsel is gyorsan tudunk haladni.

Fűszeres édes meggymártás

Kollégiumos receptjeim egyike. Egyetemi éveim alatt, de főleg a kollégiumban az emberlánya az ország minden feléről érkező emberekkel él és főz együtt a közös konyhában. Innen ...

Tökéletes meggyleves

Egy könnyen és gyorsan elkészülő tavaszi-nyári leves, amit pár hozzávalóból az asztalra varázsolhatunk. Készíthető friss meggyből, ahogy befőttből és fagyasztott gyümölcsből is.

Mivel a meggy héja a cseresznyénél vékonyabb, és a gyümölcs sokkal lédúsabb és kevésbé rostos, könnyebben ki tudjuk belőle szedni a magot, de azért inkább játszós ruhában kezdjünk neki a feladatnak, és lehetőleg ne olyan környezetben, ahol gond lehet abból, hogy a falra vagy a bútorra is kerül a gyümölcs levéből.

Sütibe, levesbe, mártásnak

A meggy talán az egyik leginkább hálás gyümölcsfélénk, ha sütésre kerül a sor: csodálatos pitéket, kevert süteményeket, piskótákat készíthetünk vele, tehetjük muffinba, készülhet belőle rácsos süti, de torták töltelékébe, díszítésére is alkalmas. Ha pedig hűsítő, igazi nyári kánikulaételre vágyunk, akkor készítsünk hideg, tejfölös vagy joghurtos meggylevest. A meggyből készült mártások pedig nemcsak édes ételek, pohárkrémek, joghurtok, kásák, tejberizs ízesítésére alkalmasak, de húsos fogások mellé is kínálhatjuk őket.

Meggyes pite

Ez a recept drága Nagyikám "alap-pitereceptje", lehet készíteni más gyümölcsökkel is (cseresznye, alma, szilva stb.), szerintem elronthatatlan. Vékony tésztájú, sok töltelékes pite lesz ...

Gyors meggyes piskóta

A meggyszezon kötelező darabja ez a pillanatok alatt elkészíthető, szaftos és nagyon puha meggyes süti...imádjuk!

Meggyes túrókehely

Pillanatok alatt elkészülő, finom, könnyű nyári desszert. Én legközelebb dupla adagot készítek, mivel nálunk nagy sikere volt, és kevésnek bizonyult.

A kamra kincse

Meggyet télire eltenni igazi jutalomjáték: gyakorlatilag mindegyik tartósítási formára alkalmas. Tehetjük a fagyasztóba, hiszen hosszú hónapokig eláll, felengedve pedig majdnem olyan jól használható, mint a friss gyümölcs. Készülhet belőle lekvár – igazi fanyar csemege télen palacsinta mellé, süteményekben remekül működik.

Meggybefőtt Évi nénitől

Kaptam a barátnőmtől egy vödör meggyet. Ugyan éppen költözködés közben vagyok, de ennek nem tudtam ellenállni. A szükséges eszközök már az új lakásban vannak, tehát hajrá, ...

Meggyszörp ahogy Gonoszka készíti

A Férjem első meggyszedő akciójának az eredménye, a meggyes-túrós rétessel együtt. Ebből a mennyiségből 4 db 720 ml-es üvegem lett tele. Nem bonyolult, nagyon egyszerűen ...

Főzhetünk belőle szörpöt is, és a klasszikus befőttnek eltéve is számos fogás alapanyaga is lehet, hiszen a nagymama meggyes piskótája, a húsok mellé tálalt krémes meggymártás is sokszor befőttből készült, éppen ezért is rajongtunk érte oly nagyon.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több tökéletes recept, módszer és technika:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...