Gyerek nélkül enni?!

A nyári szünidőben sok szülővel megesik, hogy gyermeki felügyelet nélkül marad. Ez nagyon nehéz időszak a felnőttek számára, legyünk óvatosak!

Szülőként talán nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, amikor év közben a folyamatos főzés, mosás, pelenkázás közben arról álmodozom, hogy milyen csodás lesz majd lepasszolni a gyerekeket a nyáron, és úgy élni egy kicsit, mintha olyan felnőtt volnék, aki azt csinál, amit akar. Aztán beköszönt a nyár, viszik a gyerekeket a nagyszülők, a rokonok, a táborok, és néhány nap alatt azon kapjuk magunkat, hogy minden, amit egész évben a csináltunk, az pontosan az, amit valójában mindig csinálni akarunk.
De mielőtt erre a nem kicsit patetikus felismerésre jutnánk, és sírva ölelgetnénk a gyerekek takaróját, azért túl kell esnünk néhány stáción, ami leginkább az étkezésben és a házimunkában követhető nyomon.
Spagetti al lemone

1. nap gyerek nélkül

Végre lehet egészségtelen gyorskajákat enni! Reggelire, ebédre, vacsorára - elmenni érte, megrendelni, és közben egy csöppet sem szégyenkezni. Nincs mosogatás, de még szükség sincs rá.

2. nap gyerek nélkül

A gyorsétel-túladagolástól borzasztó állapotban vagyunk, egész nap eszünkbe sem jut az evés. Végre ezt is megtehetjük lelkiismeret furdalás nélkül. Nincs mosogatás, de még mindig nincs szükség rá.

3. nap gyerek nélkül

Kezdünk megéhezni, konstatáljuk, hogy a hűtő üres, az utolsó fél kiflivel ölni lehet, olyan kemény. Kifőzünk egy tésztát, nyakon öntjük olívaolajjal, és Jamie Olivernek képzeljük magunkat. Még mindig semmi szégyenérzet. Nincs mosogatás, de tulajdonképpen még mindig nincs rá szükség.
Chili con carne

4. nap gyerek nélkül

Rávesszük magunkat egy minibevásárlásra. Iszonyú csípős, agyonfűszerezett ételeket főzünk, végre nem kell a gyerekek miatt kihagyni a chilit. Nincs mosogatás, pedig a lassan szükség volna rá. Ezzel párhuzamosan némi kellemetlen szégyenérzet is befészkeli magát a konyhába.

5. nap gyerek nélkül

Megesszük a tegnapi maradékot - nagyon csíp. A konyhában tartózkodni kifejezetten rossz érzés, próbáljuk elkerülni. A mosogatás és a magányos szülő harcában még mindig mi állunk nyerésre. A szégyenérzet egyre fokozódik.
Aranygaluska

6. nap gyerek nélkül

Nagyon berágunk magunkra, veszünk egy mély levegőt, elmosogatunk, kitakarítunk, bevásárolunk, majd megfőzzük a gyerekek kedvenc ételét, és bánatosan behabzsoljuk.

7. nap, újra gyerekkel

Megint egy évig vágyakozunk erre a csodálatos 6 napra.

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...