Az étel, mint jutalom
„Kapsz sütit, ha megeszed a főzeléket!”, „Minden ötös után kapsz egy csokit!”, „Ha abbahagyod a hisztit, veszek neked fagyit!” - sok családban nem ismeretlen mondatok. Nagyon gyakori, hogy az étel a jutalmazás - vagy épp az ételmegvonás, mint büntetés - eszközévé válik. Ha kisgyerekként a stresszünket (“hiszti”) a szüleink rendszeresen csokival oldják, ha a jó iskolai teljesítményünkért mindig étellel jutalmaznak minket, és így ez a magatartás erőteljesen jelen van a családban, akkor a gyerekben ez mélyen rögzül, és végigkíséri egész életén.
Innentől kezdve - különösen, ha más jutalmazási eszközök nem erősödtek meg a családban -, akkor az étel, az étkezés mint jutalom/büntetés jelen lesz felnőtt életében is. Azaz enni fog, ha „jó” volt, és megvonja magától az ételt, ha “rossz” volt. Ezt az attitűdöt megfigyelhetjük pl. a fogyókúrás diéták során: ha egy ideig „jók” voltunk, és betartottuk a szélsőségesen korlátozó szabályokat, akkor „végre ehetünk, mert megérdemeljük”. Ha azonban nem tartottuk be ezeket a - egyébként céltalan - fogyókúrás szabályokat, akkor jön az önvád, “rosszak” voltunk, és nem érdemeljük meg, hogy finomságokat együnk, szélsőséges esetekben, hogy egyáltalán együnk.
A gyerek jó teljesítményét ételjutalom helyett értékeljük inkább elismerő szavakkal, dicsérettel, közös programokkal, régóta vágyott, tervezett élménnyel. Ha a gyerek nem eszi meg a főzeléket, ne kínáljunk „nyereményként” édességet, hiszen a cél alapvetően az, hogy szívesen egye meg a zöldségeket. Lehet, hogy nem főzelék formájában, lehet, hogy nem most, hanem majd leves formájában, egy hónap múlva.
Az etetés, mint szeretetnyelv
Az étel, mint jutalmazási/büntetési eszköz mellett egy másik fontos kérdéskör az etetés, mint szeretetnyelv használata. Itthon különösen erős ennek a háttere, a nagymamák lesik unokájuk minden szavát, és kedvencüket főzik, ha kérik, ha nem, megsértődnek, ha csak egy palacsintát ettünk, és szomorúan néznek ránk, ha a leves és a főétel után csak egy szeletet eszünk a süteményből. Az én nagyobbik fiamnak volt egy ovistársa, akit az anyukája minden (!) délután valamilyen bolti édességgel várt, amit azonnal a kisgyerek kezébe nyomott, mihelyst kilépett a csoportszoba ajtaján.
Ha azt szeretnénk, hogy a gyerekeink ne kapcsolják össze a szeretetet, a szeretettséget az evéssel, akkor bátran alkalmazzuk a chapmani (Gary Chapman, amerikai párkapcsolati szakértő írta le az öt szeretetnyelvet) szeretetnyelvek valamelyikét:
- elismerő szavak
- minőségi idő
- ajándékozás
- szívességek
- testi érintés.
Igazából szerintem ebben semmi különleges nincs: a gyerek akkor is érzi szeretetünket, ha megdicsérjük, ha teljes figyelmünkkel odafigyelünk rá, miközben együtt játszunk, vagy épp a napi élményeit meséli az oviból hazafelé, ha megöleljük, megsimogatjuk, kézen fogjuk.
A fogyasztói társadalomban sokunk számára az ételek könnyen elérhetőek, mindig rendelkezésre állnak: csak a szekrényt kell kinyitni, csak a boltba kell leugrani, csak a kedvenc pizzázónkat kell felhívni. Az étkezés azonnali, gyors kielégülést ad - más kérdés, hogy ez az érzet nem tartós, jellemzően nem tart tovább, mint maga az étkezés (ezért eszünk aztán még egy kicsit és még egy kicsit), és természetesen nem oldja meg az alapproblémát, ami miatt kialakult a stressz.
Nem kérdés, hogy az ételhez, étkezéseinkhez érzelmek kapcsolódnak, és ezzel nincs is gond. A fenti példához kapcsolódva - a nagymama húslevese, az anya almáspitéje, kedvenc éttermünk halászleve - mind-mind lehetnek olyan ételek, amelyek érzelmi töltettel is bírnak. Ha ezekre az ételekre gondolunk, vagy megérezzük az illatukat, akkor nem csak az étel íze idéződik fel bennünk, hanem az egész benyomás-halmaz a hangulattal együtt.
Nem választható el ettől szintén pl. egy esküvői lakoma vagy egy különleges szülinapi vacsora legjobb barátainkkal - itt sem magára az ételre fogunk emlékezni, hanem a teljes élményre. Ezek a tapasztalások teljesen legálisak, az emberi természethez köthetőek, nem lehet és nem is szabad teljesen ignorálni vagy bűntudattal megélni őket. A nehézségek ott kezdődnek, ha az étkezéseinknél nagyobb hangsúlyt kap az érzelmi töltet, mint a biológiai éhség. Ha hosszú távon fennáll valakinél az érzelmi étkezés dominanciája, ez zavart táplálkozási szokásokhoz, szélsőséges esetben táplálkozási zavarhoz is vezethet.
Ha úgy érezzük, hogy nálunk is gyakran előfordul, hogy az adott étkezésünk inkább érzelem, mint biológiai szükséglet által vezérelt, akkor érdemes más megküzdési stratégiát választanunk. Ezek lehetnek pl. a figyelemelterelés: séta, edzés, kedves ismerős, barát felhívása, egy jó film, egy fürdő stb. De ne féljünk e tárgyban segítséget se kérni, forduljunk bátran pszichológushoz, ha úgy érezzük, magunk nem tudunk kiszállni a körforgásból.
Még több hasznos cikk dietetikusunktól:
