Gazdagodjunk lencsével!

Ha számba vesszük a különböző mondásokat és hiedelmeket, melyek a szerencsehozó étkekről szólnak, akkor a lencse biztosan az elsők között fog szerepelni.

Lencsét az év első napján

Ha az év első napján lencsét eszünk, a mondás szerint annyi pénzünk lesz, ahány szem lencsét ettünk. Hogy ez valóban igaz-e, nem tudom, de a mi családunk mindig eszik lencsét az újév első napján, sőt, én tulajdonképpen falni szoktam, annyira imádom. Lényegesen még nem változott meg az anyagi helyzetünk, de csődbe sem mentünk. Ha azonban valóban bőséget és gazdagságot hoznának a szemes zöldségek, mint a bab, borsó és lencse, Indiában nem lenne ekkora szegénység, és én is rég a milliomosok gondtalan életét élném.

Lencseleves gyerekeknek recept

Külön gyerek-lencse

A gyerekeknek külön főzöm a lencsét, mivel kevésbé szeretik a füstölt húsok ízét és cupákos részek látványát, és a citromos-mustáros savanykás ízvilág sem a tartozik a kedvenceik közé. Ezt nehezen tudom megérteni, mert én már ideje korán imádtam a lencsefőzeléket, nagymamám pedig nem spórolt ki belőle semmi földi jót. Szerintem csak idő kérdése, és a mi gyerekeink is megkedvelik. Szépen lassan, évről-évre ízesebben teszem eléjük ezt a finomságot – reményeim szerint előbb-utóbb észre sem fogják venni, hogy ugyanabból a tálból merítünk mindannyian.

Töltött káposzta gazdagon Grétitől recept

Malac túrta szerencse

A másik nagyon fontos teendő az újévben a malachusi-fogyasztás. Hogy miért éppen malac? Mert ez a kis állat tekintélyes orrával előre túr a földben, tehát kikaparja a szerencsénket. Ekkor semmiképpen ne együnk halat, vele elúszna a szerencsénk, a csirke is meggondolandó, hiszen ő elkaparja a “szerencsecsillagunkat”, a vadak meg elfutnak vele, hiszen szabad állatok. Figyelem! Ugyanezek a szabályok fordítva érvényesek december 31-re, tehát az év utolsó napjára: ekkor a csirke, a hal és a vad engedélyezett, mivel elkaparják, elúsztatják, elviszik az óévet és a malac meg lencse a mellőzött fogások.

Sertéshúst ritkán vásárolok, malacot pedig egyáltalán nem, de ilyenkor, a töltött káposzta szezonjában darált hús formájában biztosan szerzek be egy kisebb adagot - ezzel készítem részben az újévi káposzta töltelékét és az egybesült fasírtotis. Az év más időszakában inkább pulykát vagy marhahúst használok, de újév alkalmával mindent megteszek a szerencsénk érdekében.

Jövő héten fogszabályzós kajákkal ismerkedünk - kiderül, mit jó enni, és mi az, ami kevésbé élvezhető dróthálós fogakkal. Addig is nézzünk utána, hogyan lesz még szebb, jobb és szerencsésebb a jövő évünk! BUÉK!

Gréti

A dekorációt köszönjük aButlers-nek! A helyszínt aLecsó Főzőiskolabiztosította.

További újévi recepteket itt találsz

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...