3 fontos tipp, hogy elkerüld a mérgező újévi diétahullámot

Újévkor rengetegen megfogadják, hogy egészségesebben fognak élni, tudatosabban esznek, és többet mozognak – ez viszont nagyon gyorsan átcsaphat mérgező diétákba és testképzavarba. Nézzük, hogyan lehet ezeket elkerülni.

A január igazi diétaszezon – ilyenkor kezd el a nyakunkba ömleni az információ a különböző, gyors megoldást jelentő fogyókúrákról, amelyek jellemzően többet ártanak, mint használnak, és kifejezetten károsak is lehetnek a diéták, ha az ember hajlamos bedőlni nekik. Szakértők szerint az idei január különösen nehéz lehet majd ilyen szempontból, hiszen második éve küzdünk a koronavírussal, erre rengeteg cég felhúzza majd a kommunikációját.

3 fontos tipp, hogy elkerüld a mérgező újévi diétahullámot

Alapvetően az egészséges életmóddal kapcsolatos fogadalmak persze nem rosszak, de az embernek ügyesen kell lavíroznia, hogy ne kerüljön bele abba a toxikus körforgásba, amit a diéta-megszegés-bűntudat-még keményebb diéta jellemez.

Testképzavarokkal foglalkozó pszichológusok szerint az alábbi három tippel elkerülhető, hogy hasson rád a „diet culture”, vagyis a káros diéták kultúrája, ha egészségesebben szeretnél élni az új évben.

Tudd, hogy mi nyugtat meg!

Ha úgy érzed, hogy túl sok az információ, nem tudod, mire és kire hallgass, és kezdesz összezavarodni, ahelyett, hogy sutba vágnád az egész életmódváltást, inkább fordulj a hagyományos nyugtató gyakorlataidhoz. Ha a szorongás elmúlik, általában reálisabban látja az ember a helyzetet, és rájössz, hogy nem is olyan drámai a probléma, mint gondoltad volna.

Fogadd el, hogy idővel változik a tested!

Semmi értelme megpróbálni úgy kinézni, mint tizenhat évesen – nagy az esély rá, hogy 25 felett ezt már teljesen elfelejtheted. Az emberi test idővel változik, ez egy természetes folyamat, és butaság ellene küzdeni, hiszen nem is igazán lehet, a biológia már csak ilyen. Ha az adott helyzetből próbálod meg kihozni a maximumot, máris kevesebb nyomást helyezel magadra feleslegesen.

Ne diétázz!

Szerencsére kezdjük megérteni, milyen káros is magában a diétázás – már abban az értelemben, amikor szigorú étrendről és étkezési megszorításokról beszélünk. Ehelyett inkább próbálj a teljes értékű étrendre koncentrálni, és arra, hogy minél egészségesebb ételeket egyél, és minél többet mozogj – hosszú távon úgyis ez lesz a Szent Grál, nem pedig egy pár hónapos, szigorú diéta, amit úgysem fogsz tudni tartani.

Forrásunk volt.


Még több diéta:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...