Jobb, ha tudod, már itt is fizetős lett a Penny parkolója

Újabb két boltjánál is bevezette a fizetős parkolást a Penny.

„Két somogyi boltjánál is bevezette a fizetős parkolást a Penny. Az egyik Kaposváron, a másik Siófokon található" – olvasható az Infostart oldalán.

Jobb, ha tudod, már itt is fizetős lett a Penny parkolója

A Penny parkolókat az üzletben vásárlóknak tartják fenn

Azért döntött az üzletlánc a fizetős parkolók bevezetése mellett, mert elmondásuk szerint boltjaiknál olyan autók is gyakran parkoltak, akiknek a tulajdonosai nem a vásárlás miatt álltak meg.

Emiatt május elejétől Kaposváron és a siófoki Vak Bottyán utcai üzletnél is bevezette a cég a fizetős parkolást. Az első óra ingyenes, ám aki ennél is tovább parkol, annak fizetnie kell. Ugyanakkor, ha a vevők felmutatják a vásárlást igazoló blokkot, akkor további egy órán keresztül díjmentesen várakozhatnak a parkolóban.

„Amennyiben egy adott üzletnél indokolttá válik az ingyenes parkolás időbeni szabályozása, abban az esetben a vállalatunk fontolóra veszi ezt. Jelenleg azonban nem tervezzük, hogy bármelyik másik üzletünk parkolójánál bevezetjük az időkorlátos parkolási rendszert" – nyilatkozta a Sonline-nak Kazatsay Eszter, a Penny magyarországi kommunikációs vezetője.

Forrásunk volt.


Még több érdekes cikket olvashatsz:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...