A tökéletes szendvicstől a népi konyha alapjáig – Így edd végig Firenzét

Firenze az az úticél, ahová egész biztos, hogy az első út után vissza akar térni az ember: akár a kultúrát, akár az építészetet, akár a jó ételeket keresed, az egyik legjobb élményt tudja nyújtani még akkor is, ha csak néhány napot töltesz ott.

Firenze látványosságait, kulturális jelentőségét (=a reneszánsz bölcsője), gasztronómiáját képtelenség egyetlen cikkben összefoglalni, vaskos könyveket lehet írni az építészetétől a legkisebb sarki kávézóig. Írnak is ilyen könyveket, úgyhogy a következő összefoglaló csak egy szubjektív ajánló a saját kedvenceimről és élményeimről, főleg az evésről és ételekről lesz most szó.

Firenzébe el kell menni, ez nem kérdés

Utazás

Hogyan érdemes Firenzébe utazni? Elsősorban repülővel és vonattal a legkönnyebb odaérni: Budapestről vannak közvetlen járatok Pisába és Bolognába is, mindkét városból vonattal a legegyszerűbb eljutni. A vonatközlekedés egyébként is remekül van kiépítve Olaszországban, a pisai és bolognai reptérről pedig kb. másfél óra alatt lehet Firenzébe érni átszállás nélkül is. Budapestről vonattal egynapos program az utazás (körülbelül 12 óra), kocsival 10 óra, utóbbinak előnye és hátránya is van bőven. Előnye, hogy útközben rengeteg látnivaló van, érdemes Szlovéniában megállni , és persze Olaszország kis falvait is így a legkényelmesebb megközelíteni. Viszont Firenze egyértelműen az a város, ahol semmi értelme tömegközlekedésen kívül bármiben gondolkodni, az autót azonnal le kell tenni a város szélén, ugyanis a belvárosban nem csak lehetetlen (túlzok), de értelmetlen (nem túlzok) autóval közlekedni.

Jegyet mindenhova érdemes elővételben venni, hogy ne a sorban állással menjen el az idő (fotó: Nábelek Zsófi)

Firenzén belül tényleg minden sétatávolságra van, és ha a belvároson kívül mennénk, akkor busszal a legjobb tervezni. De a belvárost, a kis utcákat, a helyi zsongást, a legkisebb zegzugokat amúgy is így lehet a legjobban beszippantani. Firenzében akkor is jó lenni, ha egy padon leülsz és nézed, ahogy a helyiek kezdik a napot – ehhez nem kell nagyon korán kelni, de annak is elképesztő hangulata van, amikor még kevesen vannak az utcákon, álmosan rakodják az árut a piacnál, és elég egy gyors kávé a sarki pékségből ahhoz, hogy azonnal élménnyel induljon a nap.

Mit nézz meg?

Firenze Toszkána régió központja, a Valdarno-völgyben az Arno folyó szeli ketté: lehet, hogy ezért megköveztek, de a dombosabb, kevésbé sűrűn lakott részt Budának, a belvárost, a nyüzsgő részt csak pesti oldalnak hívom, fejben nekem egyszerűbb így emlegetni.

Képzőművészet terén Firenze egyszerűen verhetetlen, a Palazzo Pittitől az Uffizzin keresztül a Palazzo Strozzin, Piazza Santa Crocén át Galilei házán vagy a Ponte Vecchio aranyárusaiig mindent érdemes megnézni, és nyilván ez egy néhány napos utazás alatt lehetetlen.

Aztán ott van a firenzei dóm, hivatalos nevén a Cattedrale di Santa Maria del Fiore, ami (szerintem) az építészet egyik olyan csúcsa, amit akárhányszor meglátok, bekönnyezek tőle. Akár egy kis szegletét veszem észre az egyik utcán átnézve, vagy egy padról nézem az egyik oldalát, szerintem egyszerűen nem lehet megszokni a látványát, és nem csak a gigantikus mérete miatt. A vonatállomástól körülbelül 5 perces sétára van, és nem lehet eltéveszteni az irányt, mert tulajdonképpen mindenhonnan látszódik. Minden értelemben igazodási pont, ha eltéveszted az irányt, rossz utcán fordulsz be, akkor csak keresd a dómot, onnantól minden sima lesz.

Firenzei városkép madártávlatból

A legtöbb múzeumba, palotába, de még a dómba is érdemes előre jegyet vásárolni, mivel különösen a nyári szezonban olyan mértékben lepik el a turisták Firenzét, hogy az Uffizzi előtt a végtelenségig lehet sorban állni. Ha oda sikerül bejutni, azzal számolj, hogy legalább 3 órás programot jelent, ami egy kifejezetten sietős tempónak számít: ha van rá lehetőség, ide érdemes vissza-visszatérni, hogy ne legyen rohanás a vége.

A firenzei piac egyik pultja

Piac

Na, de térjünk rá az evésre. Bármilyen külföldi városban jársz, a piac legyen az első, amit meglátogatsz, és ez Firenzére különösen igaz. A központi piac pár percre van a dómtól és a vonatállomástól is, és önmagában egy szuper program a nap bármelyik szakában. A legtöbb helyen (mint ahogy a legtöbb jó piacon általában) van lehetőség kóstolásra, amivel már félig jól is lehet lakni, de az emeleten nem érdemes kihagyni a jó kávékat és a péksüteményeket.

Utcai étlap Firenzében (Fotó: Nábelek Zsófi)

Itt ettem legutóbb

Márciusban két napot töltöttem Firenzében, de korábban már többször jártam a városban, úgyhogy most a legújabb kedvenceket ajánlanám. A toplista tetején az All’Antico Vinnaio áll, amit megtalálsz Milánóban vagy Rómában is, és tényleg a világ legjobb szendvicsét adják. Lehet, hogy ez így nem hangzik annyira vonzónak, de nem véletlenül kígyóznak ebéd- vagy vacsoraidőben hosszú sorok a bejáratnál:

frissen sül focaccia az alap, ezt félbevágják, és a legjobb toszkán szalámiktól, sajtoktól, felvágottaktól kezdve kerülhet bele szarvasgomba, mogyoró, pisztácia, gomba, és ezerféle más hozzávaló. Nagy adagra számíts, amivel akár az egész napot ki lehet húzni, szóval jó választás egy kirándulós-városnézős alkalomra.

A szendvicsek ára kb. 7-12 euró között mozog, és tényleg egy teljes étkezéssel felér. Vagy kettő. Nekem a mortadellás, pisztáciakrémes, pörkölt pisztáciás, stracciatellás volt a kedvencem, az állandó kínálat mellett pedig szezonális és különleges ajánlatok is szerepelnek a menün.

Az Al Antico Vinnaio világhírű szendvicsei (Fotó: Nábelek Zsófi)

A Palazzo Pittitól nem messze (szóval “Budán”) ajánlott egy barátunk egy helyet, a Gurdulút , ami egy modernebb bisztró-szerű enoteca, ahol a klasszikus toszkán fogások letisztult, de jól kitalált formában kerülnek a tányérra. Toszkána egyik jellegzetes étele a csirkemájpástétomos crostini, ezt mindenképp érdemes kipróbálni, de a hagymás ravioli, a szalámi-sonka-sajt tál vagy a házi tészták frontján is jól szerepelnek. Közepes árfekvésű hely, csendes, nyugodt utcácskában, kedves kiszolgálás, szuper képek a falon.

Egy pohár bor és egy finom sajt-sonkatál is belefér a programba (Fotó: Nábelek Zsófi)

Szintén modern, de már fine dining hely az Essenziale, ezt inkább ünnepi alkalomhoz javasolnám, és akkor ad ki tökéletes élményt, ha már ismerős vagy a toszkán ízekben. Itt ugyanis a tradicionális ételek más és más formában kerülnek a tányérokra, hol egyszerűbben, hol átvariálva, fix menüvel, és remek koktélokkal, és szerencsére egyáltalán nem feszengős a hangulat. A kiszolgálás barátságos, szívesen beszélgetnek, mesélnek, de ha nincs erre igényed, nem fogják erőltetni.

És végül egy klasszikus hely, a Ristorante del Fagioli

Itt jó helyen jársz, ha hagyományos toszkán ételeket keresel. A kedvencem a helyi klasszikus, a pappa al pomodoro volt, ami tulajdonképpen egy sűrű, kenyéralapú paradicsomleves, bár a mi értelmezésünkben inkább főzelék-állagú étel. Amilyen egyszerű, annyira tökéletes, néhány csepp frissen locsolt olívaolaj és egy pohár vörösbor a legjobb kísérője. A kiszolgálás pörgős, sok vendégre figyelnek egyszerre, de ha megpróbálkozol egy-két olasz kifejezéssel, az hatalmas plusz pont (bárhol Olaszországban örülnek neki), és máris mesélnek a helyi különlegességekről angolul.

A pappa al pomodoro

Még a végére néhány édesség: Toszkána igen erős csokoládé-fronton, de ne hagyd magad a csokiszökőkutas Venchi üzleteknél a látvány miatt leragadni! Kisebb delikáteszboltokban igazi különlegességeket lehet találni, a Pegna nevű boltban például a világ egyik legjobb csokoládéjának tartott Amedei termékeit is megtalálod, aminek az üzemét egyébként Pisától nem messze, Pontedere településen lehet meglátogatni. Ha modern, magas minőségű cukrászdát keresel, akkor próbáld ki Ignio Massari desszertjeit, az igazán ütős fagylaltokat (és süteményeket) pedig a Carapinánál próbáld ki.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Facebook/ All' Antico Vinaio


Még váraz magára az olasz nyaralás? Hozd haza a nagy csizmát!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...