Nyers, faragatlan, de valamiben nagyon nagyon tehetséges és kiemelkedő emberekről egyszerűen szeretünk olvasni, tájékozódni, filmen látni őket. Így, a távolból lehet rajongani is, dicsőíteni is — persze egészen más a helyzet, amikor egy nagytermészetű ember van a családban, esetleg vele kötjük össze az életünket. Az iráni születésű dán filmrendező, Mehdi Avaz most Theo Dahl fiktív történetét mutatja be a Toszkána című filmben. A két megkapirgált világ, a rideg dán fine dining szcéna és a precizitás, valamint a toszkán rusztikus konyha és a napsütötte mindennapok vannak egymással szembe állítva, és pár napos karakterfejlődést is láthatunk, de szerintünk a Toszkána elég felületesre sikeredett. Holott van benne bőven potenciál.

A tehetséges séfek világa

Nem is olyan régen meséltünk A boldogság íze című filmről, amit nagyon nagyon szerettünk Nikolaj Coster-Valdau főszereplésével, és még élénken él bennünk a Forráspont által kiváltott hatás is. Közös bennük, hogy a csúcsgasztronómia színterén mozognak a főhősök, akik maguknak való, nehéz természetű szakemberek.

Valahol a saját tragédiájuk, egoharcuk jelentik az ilyen filmek központi témáit, és ez a Toszkána esetében sincsen másképp.

Az alaptörténet szerint egy nagyon megbecsült, két Michelin-csillagos éttermet vezető dán séf, Theo Dahl édesapja halálhíréről értesül. Egyrészt felkavarja és előhozza a fiatalkorában elszenvedett traumát, hogy apja elhagyta őt és édesanyját, másrészt viszont úgy tűnik, mintha a papa csak egy távoli, kellemetlen rokon lenne. Az örökösödés miatt Theonak pár napra Olaszországba, azon belül is a festői Toszkána lankái közé kell utaznia, hogy elintézze az ódon kastély ügyét, ami apjáról fiára szállt.

Két külön világ

A sous-vide kádak, fermentált rügyek és Michelin-inspektorok világából érkezett barátságtalan séffenomén szemében már érkezéskor kiveri a biztosítékot, hogy vendéglátói csapvízből készült jégkockára töltik az ásványvizet. Pedig ez csak a kezdet. A precíz skandináv szellemiség és a laza olasz életérzés nagyon nem passzolnak, de Theo egészen hamar ráérez a sajtok, olívaolajok, helyi borok és fűszerek világára. És persze megérinti a helyszínen elveszített édesapja szelleme, hogy a barátai mennyire szerették őt, miközben ő vajmi keveset kapott belőle. Nyilván a szerelmi szál sem marad ki a romantikus táj ölelésében, enélkül láttunk már egyáltalán vidéki olasz tájban kibontakozó sztorit?

Sok a közhely, a túltolt szimbólumok, a két világ közötti kontraszt erősítése is elég repetitív, de a hibákat feledteti velünk a bájos főhősnő és a Theo-t alakító Anders Matthesen elég zsigeri játéka. És persze az is, hogy a ciprusok az égbe törnek, hogy milyen kellemesen ábrázolják például a kastély konyháját, a kerti rendezvények atmoszféráját.

Két dolgot éreztünk a film közben: egyrészt volt benne sok lehetőség, és akár egy minisorozatra is alkalmas lett volna, amiben nagyobb hangsúlyt kap maga a gasztronómia és a karakterfejlődés dimenziói.

Másrészt sajnos sok helyen untatott és túl felületes volt, holott a téma simán adta volna magát a mélyítésre.

Apróság, de rendkívül zavaró volt a múltbéli visszaemlékezések megjelenítése is: ennyire hipszter apukát nehezen tudnánk elképzelni, már csak az okostelefon hiányzott a körülbelül 1975-1978 körüli képekbe.

Mégis nézhető persze a Toszkána, főleg az említett atmoszféra és a két főhős miatt, de áshatott volna mélyebbre is, vagy, ha mégsem, akkor a gasztronómiai vetületet lehetett volna jobban kifejteni, hiszen a fényképezés alapvetően szemrevaló volt, kellemes volt a léleknek is. Theo karakterében pedig voltak még bőven rétegek és érdemes momentumok.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Szerző: Pákozdi Nóra
Képek és címlapkép: Netflix

Itt találsz további mozikat ételekről, gasztronómiáról:

• Ilyen az a társkereső, ami a kedvenc ételeid alapján hoz össze másokkal – mi ezért ajánljuk a Foodie Love című sorozatot
• Közelebbről megismertük a séflegenda Wolfgang Puckot, és csak ez a film kellett hozzá
• Itt és most kiderült, mit rejtegetnek előlünk a menő éttermekben – tűkön ültünk a Forráspont című film megnézése közben