Filléres, meglepő és vegán: ismered az aquafabát?

Elsőre bizarrnak tűnhet, de a konzerv hüvelyesek, azon belül is a csicseriborsó főzőleve az egyik legmenőbb konyhai alapanyag lett az utóbbi egy-két évben. De mégis hogy működik, és mire jó?

Ahogy a zero-waste szemlélet, a fenntarthatóság és a vegán életmód egyre elterjedtebbé váltak, úgy egyre több olyan alapanyagról kiderült, hogy egész meglepő tulajdonságaik vannak: az áztatott, puha kesudió ledarálva krémes lesz, és kötőanyagként funkcionál, a datolya szuper édesítő és sűrítőanyag, ma már ananászrostból műbőrt készítenek, de szerintem az egyik legcsodálatosabb felfedezés az aquafaba, ami a hüvelyesek (de jellemzően főleg a csicseriborsó) főzőleve. Lényegében egy az egyben úgy működik, mint a tojásfehérje, hiszen habbá lehet verni, süteményekhez és sós ételekhez is fel lehet használni kötőanyagként, lazítóként, és őrület, de semmilyen mellékíze nincsen.

Ezeket a szuper tulajdonságait mind a fehérjetartalmának köszönheti, hiszen a tojásfehérje is vízből és fehérjemolekulákból áll. Habosításkor a tojásfehérjében lévő proteinláncok tartják meg az apró levegőbuborékokat (nem úgy, mint a tejszínnél, ahol ugyanezt a zsír végzi el), és mivel ez a proteinszerkezet rendkívül rugalmas, így akár hat-nyolcszorosára is megnőhet a térfogata. Pontosan ugyanez történik az aquafabával is, mivel ugyanígy fehérjéből és vízből áll. A neve is innen ered, az aqua vizet, a faba pedig babot jelent.

Na de hogy használjuk?

Annyi vele a dolgunk, hogy mikor a csicserikonzervet leszűrjük, megtartjuk a levét és kész, lehet használni. Ha nem azonnal dolgozol vele, 5 napig tárolhatod hűtőben, de nyugodtan le is fagyaszthatod. Ha pedig magadnak főzöd a hüvelyeseket, a leszűrt vizet forrald külön még 10-15 percig, hogy koncentráltabb legyen, tehát alacsonyabb a víztartalmú.

A habcsók titka

A legkézenfekvőbb, ha habcsókot készítesz belőle, ez a legjobb tesztelési módszer. Ugyanúgy használd, mint a sima tojásfehérjét: lassan kezd habosítani, adj hozzá egy csipet sót, pár csepp citromlevet (ezek mind segítik a stabil habszerkezetet), majd fokozatosan adagold hozzá a cukrot, és ezután ugyanúgy sütheted, száríthatod, lazíthatsz vele piskótát. Porcukorral kikeverve írhatsz vele mézeskalácsra, de még könnyű, habos koktélokban is kiváltható vele a nyers tojásfehérje anélkül, hogy bármilyen mellékíze lenne.

Pavlova

A másik nagy klasszikus a pavlova, aminek az alapját szintén készítheted aquafabával, de ha nem akarod vaskos tejszínhab- és gyümölcsréteggel borítani, készíts hozzá egy könnyű mangóhabot, de használhatsz citromot, narancsot vagy bármilyen savanykás gyümölcsöt is.

Granola 

Szuper ropogóssá teszi a házi granolát is, de még olyan kalácsot is készíthetsz vele, ami napokig puha marad - már ha van erre egyáltalán esélye.

Vegán csokoládémousse

De ami talán az ünnepekhez a legjobban illik, az a vegán csokoládémousse: ugyanolyan habos, könnyű és elképesztő izgalmas, mint a hagyományos változata, de bátran kísérletezz vele! Használj fűszereket (kardamommal például verhetetlen), válassz hozzá jó minőségű csokoládét, és ne hagyd ki belőle a sót, mivel az emeli ki igazán az ízeket. Gyors és látványos desszert lehet még egy könnyű felfújt vagy szuflé is, amiben szintén tökéletesen működik az aquafaba.

Macaron

Végül pedig profiknak pedig érdemes kipróbálni belőle a macaronkészítést, mert még ennél a híresen kényes desszertnél is működik a tojásfehérje-mentes változat. Ennek viszont tényleg csak akkor érdemes nekiállni, ha az eredeti macaron is jól megy, plusz megbízható, pontos a sütő, szóval adottak a feltételek hozzá.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

#HÁZICSEMEGE: Kanálka

Egy testvérpár áll a Kanálka mögött, akik az egészséges életmód jegyében varázsolnak az asztalokra különféle krémeket, zöldségszirmokat és chutney-kat, a vásárlók legnagyobb örömére.

Macsuga Viktória

Címlapról ajánljuk

További cikkek