Fenyőt szüretelni nem úri huncutság – Mutatjuk, mi minden készülhet belőle

Bár úri huncutságnak hathat, mégis ősi történet a fenyőé, hisz régóta használják a népi gyógyászatban. Ellenben arról nem igen szól a fáma, hogy a konyhában mit kezdjünk vele. Pedig lehet vele sütni-főzni... többek között. Lássuk, mit tud az örökzöld fenyő!

A fenyő igazi erdei csodaszer, ugyanis sok részét hasznosíthatjuk: a fenyőmag mellett a tűlevelekre és a fenyőrügyre is tekinthetünk alapanyagként. A népi gyógyászatban fenyőszirupot készítenek belőle, amely remek köptető, meghűlés esetén hívhatjuk segítségül, de az örökzöld növény önmagában is szuper légtisztító (tudat alatt talán ezért is szeretjük többek között annyira a karácsonyfát), a fertőtlenítő hatása miatt pedig pattanásokra, kelésekre és sebekre is használható.

A fenyőmag csodás hozzávaló, de a fenyőben több rejlik

Na de kanyarodjunk vissza a konyhához. Ha még valaki nem kóstolta lehet, hogy kételkedik a fenyő létjogosultságában. Én személy szerint nagyon szeretem, a mai napig VÁÓ-élményként őrzöm az első fenyőszörp-kóstolásom emlékét. Mint említettem, nem újkeletű tudományról van szó, Erdélyben fenyőrügyből szirupot készítenek, az Őrségben pedig például mézben tartósítják.

Mindemellett a fenyőrügyet például savanyíthatjuk is, de készíthetünk belőle szörpöt vagy lekvárt is. A tűleveles ágakból kicsalogathatjuk a mágikus ízvilágot ízesített olaj formájában is, csak persze mossuk meg alaposan őket előtte.

Az eddigi példák zöme érlelésen vagy erjesztésen alapul, szóval legyünk türelemmel, és kísérletezzünk. Csak arra figyeljünk oda, hogy tényleg fenyőféléhez nyúljunk, ne például tujához (amely mérgező!). Ami pedig a mikor kérdést illeti, fenyőrügyet tavasszal és kora nyáron érdemes gyűjtögetni.

Ellenben nemcsak a tányéron köthet ki valamilyen formában, akár füstölhetünk is az ágakkal. Ezáltal igazán különleges, füstös ízzel ruházhatunk fel egy-egy zöldséget vagy húst is. Ez például bevett halfüstölési módszer Japánban.

A tűlevél is remek hozzávaló lehet, de füstölhetünk is vele (Fotó: Unsplash)

„Erdei” fogásokhoz, desszertekhez is!

Sajátos, gyógynövényes, aromás, kicsit édes íze van, amely remekül párosítható számos alapanyaggal, például magával a fenyőmaggal is (sós és édes verzióban egyaránt), ha ki szeretnénk maxolni a fenyős ízvilágot. Passzol még a répához és a spárgához is.

Itthoni éttermekben is visszaköszön a fenyő a tányéron, többek között a Pajta és a SALT háza táján is. Farkas Richárd, a Pajta séfje nagy fenyőrajongó, az őrségi étterem egyik kultikus fogása a zeller-fenyő-vargánya-szarvas kvartettre épül.

A fenyő-gomba kombináció nyerő páros (Fotó: Getty Images)

Mindemellett akár desszerteket is készíthetünk belőle. Ehhez áztatással tudjuk előcsalogatni a tűlevelekből az ízeket, például meleg tej vagy tejszín segítségével. Ha megvan az ízesített tejtermékünk, abból már készíthetünk jégkrémet is.

Párosíthatjuk például mézzel, a már említett fenyőmaggal, de például eperrel, málnával és őszibarackkal is összeillik. A vállalkozó szelleműek akár fenyősziruppal megspékelt gin&tonic-ot is szürcsölhetnek.


Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasnod!

Forrásaink voltak, seriouseats.com, foodpairing.com

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...