Szaftos-fűszeres török bulgurgolyók, amikhez húsra sincs szükséged

A baklaván és a kebabon túl viszonylag keveset foglalkozunk a török konyhával, pedig csodálatos ízekkel és változatos fogásokkal bűvöli el azokat, akik belesnek a sarki gyorséttermek függönyén túlra. Ezúttal a világhírű húsgolyó, a köfte egyik vegetáriánus verzióját hoztuk el nektek, ami csípős-fűszeres paprikaszószban fürdőzve tör utat az ízlelőbimbóinkhoz.

A köfte nemcsak Törökország, de az egész Balkán, valamint a Közel- és Közép-Kelet húsgolyója is, ami nem is olyan meglepő, ha felidézzük történelmi tanulmányainkat. A. sokszázéves ottomán megszállás minden régión rajtahagyta a kézjegyét, épp úgy, ahogyan a különféle indoeurópai és arab konyhák is hatással voltak a törökre az évek során. A köfte is más-más módon készül attól függően, melyik országban vagy éppen országrészben járunk, így számos féle-fajta köfterecepttel találkozhatunk utazásaink során, vagy épp az interneten kutakodva.

A húsmentes török köfte pontos receptjéért katt a képre!

Maga a köfte kifejezés urdu (kofte) vagy perzsa (koofteh) eredetű, és a fő alapanyagként szolgáló, finomra aprított (manapság darált) húsra utal, a perzsa húsgolyó receptje pedig már a korai arab szakácskönyvekben is felfedezhető.

Ahogyan a legtöbb ételnek, a köftének is van vegetáriánus verziója, az egyik ilyen a Dél- és Délkelet-Törökországban népszerű fellah köfte.

A fellah farmert jelent, így nem nehéz elképzelni, hogy a szegényebbek étele lehetett elsősorban ez a hús helyett főtt bulgurt használó verzió. A bulgur mellett búzadara és kevés liszt tartja össze a golyókat, ami önmagában teljesen vegán, így a legtöbb étrendbe és diétába remekül beilleszthető.

Török pide Judit konyhájából

A tésztájában nincs semmi különös, csak a formázás miatt mutatós, de annál inkább a tölteléke teszi ízletessé ezt finom, török lepényt. Úgyhogy csak bátran a fűszerekkel!

Isteni pisztáciás baklava

Bizonyára nem vagyunk egyedül azzal, hogy imádjuk a török édességek non plus ultráját, a csodálatosan ragacsos baklavát! És mivel egyáltalán nem bonyolult házilag elkészíteni, fogtuk ...

Lahmacun, a török pizza

A lahmacun egy több ezer éves múlttal rendelkező, igazi török street food, ami itthon kevésbé terjedt el. Igazán fűszeres, húsos laposkenyér, amit friss paradicsommal és petrezselyemmel ...

A bulguros masszából nedves kézzel kell diónyi golyókat formázni, majd a golyók közepébe kisujjal egy-egy mélyedést nyomni. A jellegzetes külsőből egyrészt azonnal felismerhető a fellah köfte, másrészt a gombócokon lévő üregben tökéletesen megül a paradicsomos szósz, így tökéletessé téve az ízélményt.

Ha ti is elkészítenétek a szaftos és fűszeres fellah köftét, kattintsatok a képre!

A megformázott köftéket forró, de nem lobogó vízben kell 5-10 perc alatt készre főzni. Amint a vízfelszínre emelkednek a golyók, készen vannak, akárcsak a túrógombóc esetében. A paradicsomos-paprikás szószba beleforgatott bulgurgolyók így önmagukban is mennyeiek, de ha a szokásnak megfelelően fokhagymás joghurttal tálaljuk, azzal az ízek igazi kavalkádját nyújtja minden falat!

Forrásunk volt: The Oxford Companion to Food, Wikipedia

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Próbáljátok ki ezeket a különleges recepteket is:

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...