Ez történik, ha egy hónapig csak feldolgozott élelmiszereket eszel

Egy brit orvos 30 napig szinte kizárólag egészségtelen, feldolgozott élelmiszereken élt, hogy megnézze, milyen hatással van az ilyen étrend a szervezetére. Nem tartott sokáig, mire a teste jelezni kezdte: le kéne állni a kísérlettel.

Azoknak, akik próbálnak egészségesen élni, talán megdöbbentő lehet, de a világ egy jó része elképesztően egészségtelen, szinte csak feldolgozott élelmiszerekből álló étrenden él. Néhány fejlett országban a gyerekek kalóriáik kétharmadát gyorsételekből és hasonló egészségtelen kajákból fedezik, az Egyesült Királyságban például ötből egy gyerek él ilyen diétán.

Chris van Tulleken brit orvos úgy döntött, hogy magán teszteli, milyen hatással van egy ilyen, feldolgozott élelmiszerekből álló étrend a szervezetére, ha harminc napig követi – a tapasztalatairól a BBC-n jelent meg dokumentumfilm „Mivel etetjük a gyerekeinket?” címmel.

Hízás, éhség, szorulás,

Az orvos a reggeleit sült csirkével kezdte, aztán a harminc napon keresztül olyan ételeket fogyasztott csak, amelyek az ultrafeldolgozott kategóriába esnek. Néhány nap után elkezdte érezni, hogy többször éhes, és kívánni is kezdett bizonyos ételeket. Ezen kívül szorulásról is beszámolt a dokumentumfilmben.

A 30 napot 6,5 kilogramm túlsúllyal zárta, amiben benne volt 3 kilogrammnyi testzsír is. Egy hónap alatt 2 pontot nőtt a testtömegindexe, és így már a túlsúlyos kategóriába került, de ami még furcsább volt, az a hormonháztartásának felborulása – már ilyen rövid idő alatt is látni lehetett a változást.

A vérvizsgálatok kimutatták például, hogy 30 százalékkal megnőtt az éhségért felelős hormonok szintje a szervezetében, a telítettségérzetet okozó hormonok száma azonban jelentősen csökkent.

A legkétségbeejtőbb eredményeket az orvos agya mutatta

A kísérlet előtt és után végzett agyvizsgálatok összehasonlításával az orvosok felfedezték, hogy az étrend új funkcionális kapcsolatok létrehozását váltotta ki bizonyos agyi régiók között. Az ételek összekapcsolták az agy jutalomközpontját azokkal a területekkel, amelyek az ismétlődő, repetitív cselekvésekért felelősek. Ez hasonló változás, mint amilyet egy függő ember agyában láthatunk.

Az orvos szerint külön problémás lehet, hogy az ilyen étrendet követő gyerekek agya még változik, és ebbe a változásba akár permanensen is beleszólhatnak a feldolgozott élelmiszerek.

Forrásunk volt.


Ezeket is olvasd el:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...