Kiderült a rizsről, hogy ugyanolyan rossz lehet a szívnek, mint a cukor

Rossz hír a rizsrajongóknak: kedvenc fehér köretünkről kiderült, majdnem annyira egészségtelen, mint a cukor.

Nincs igazság a Földön, az egyik legnépszerűbb köretről ugyanis kiderült, rendkívül egészségtelen a szívre. Egy új kutatás szerint a túl sok finomított gabona fogyasztása ugyanolyan káros lehet a szívre, mint a túl sok édesség.

A The New York Post egy, az irániak étkezési szokásait és egészségi állapotát összegző tanulmányra hivatkozik, melyből kiderült, hogy a finomított gabonafélék, köztük például a fehér rizs fogyasztásából eredhet a korai koszorúér-betegség.

Finom, de nem egészséges...

A kutatás mintegy 2500 emberből álló csoportot figyelt, akiknek egy része egészséges volt, másik része pedig koszorúér-betegséggel rendelkezett. Minden résztvevőnek részletesen be kellett számolnia az étkezési szokásairól, hogy a kutatók pontos képet kapjanak arról, milyen gyakran fogyasztanak teljes kiőrlésű és finomított gabonaféléket.

A kutatók megállapították, hogy a finomított gabonafélék nagyobb mértékű fogyasztása a korai koszorúér-betegség fokozott kockázatával, míg a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztása a kockázat csökkenésével járt együtt.

A gabonaféléket akkor „finomítják", amikor lisztté vagy darává dolgozzák fel, ami finomabb textúrát és hosszabb eltarthatóságot biztosít, de néhány kulcsfontosságú tápanyagot kiiktat. A fehér rizs esetében bár a magas kalóriaérték megmarad, rost- és tápanyagtartalma alacsony, glikémiás indexe pedig magas lesz, így helyette a szakértők inkább a barna rizs fogyasztását javasolják.

Számos tényező játszik szerepet abban, hogy az emberek miért fogyasztanak több finomított, mint teljes kiőrlésű gabonát… A legfontosabb tényezők közé a gazdaság és a jövedelem, a munkahely, az oktatás, a kultúra, az életkor és más hasonló körülmények tartoznak

– mondta Dr. Mohammad Amin Khajavi Gaskarei, a tanulmány vezető szerzője.

Az olyan étrend, amely nagy mennyiségű egészségtelen és finomított gabonafélék fogyasztását tartalmazza, hasonlónak tekinthető a sok egészségtelen cukrot és olajat tartalmazó étrendhez – folytatta.

A barna rizs jóval egészségesebb fehér, finomított társánál

A finomított gabonaféléket a szervezet gyorsan lebontja, mivel megfosztották őket a rostoktól, így bár közvetlen fogyasztás után eltelve érezzük magunkat tőlük, hamar újra ránk törhet az éhségérzet, ráadásul vércukorszintünk is növekedésnek indulhat. Idővel a magas vércukorszint károsíthatja az ereket és a szívet irányító idegeket, és plakkok képződését okozhatja az artériák falában.

Az American College of Cardiology és az American Heart Association 2019-es jelentése a szívbetegségek kockázati tényezőinek csökkentése érdekében olyan étrendet javasol, amely a zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, teljes kiőrlésű gabonafélék és halak fogyasztását hangsúlyozza.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...