Kiderült, melyik folyékony mosószer a leghatékonyabb

A Tudatos Vásárlók Egyesülete a szupermarketek és drogériák legnépszerűbb folyékony mosószereit teszteltette laboratóriumban. Néztek hatékonyságot, egészségi és környezeti kockázatokat. Az élen kettő is végzett, és sok a környezetbarát a dobogós helyeken. A középmezőnyben vagy a foszfortartalom nagy, vagy a hatékonyság kicsi.

A Tudatos Vásárlók nemrég jöttek ki a mosóporok tesztelésének eredményével, most pedig a folyékony mosószerek, mosógélek között keresték a legjobbat.

A mosás hatékonyságát laboratóriumban, akkreditált módszerrel vizsgálták. Minden terméket ugyanannak a tesztnek vetették alá, ugyanazzal a mosógéppel, ugyanazzal a programmal 40 fokon mosták őket, a gyártó által javasolt adagolást követve. A tesztmosáshoz mesterségesen szennyezett textilcsíkot használtak, amelyen 6 különböző folton vizsgálták a mosás hatását. Ezek a foltok a háztartásban előforduló különböző szennyeződéseket képviselik, mint például a kakaó, cékla, vörösbor, sár, fű és olajos foltok.

Amikor mosószert választunk, tudatos vásárlóként a mosási hatékonyság mellett fontos szempont az egészségi és környezeti hatás - a teszteléskor ezeket a szempontokat is vizsgálták.

Megmérték a folyékony mosószerek foszfortartalmát, hiszen minél kevesebb foszfort tartalmaz egy háztartási vegyszer, annál kisebb terhelést jelent a környezetnek (erről részletesebben itt olvashatunk). A termékek biztonsági adatlapja és a termékcímke alapján az értékeléskor figyelembe vették az egészségi kockázatokat is, valamint azt, hogy a termék rendelkezik-e minősített, jogszabály alapú ökocímkével. A mosógélek csomagolóanyaga sem elhanyagolható tényező környezetvédelmi szempontból, így ez is megtalálható a teszteredmények mellett a táblázatban. Csomagolásukat tekintve egyébként a legtöbb folyékony mosószert műanyag flakonban vásárolhatjuk meg, de szerencsére egyre többször találkozhatunk újrahasznosított változatokkal és takarékosabb utántöltőkkel is - írják a Tudatos Vásárlók közleményükben. A tesztelés módjáról ITT az olvasnivaló!

Nem csak hatékonyságban van különbség, de árban is

Az árakat a könnyebb összehasonlíthatóság érdekében 1 liter mosószerre vetített egységárban tüntették fel. A tesztelt termékek átlagára 2000 Ft/l, ám a mezőnyben nagy a szórás. A legolcsóbb termék ára mindössze 500 Ft/l, míg a legdrágábbé csaknem 13.000 Ft/l.

Az élen az ökocímkés termékek

Tudatos Vásárlók Egyesülete

A tesztelt termékek között megtaláljuk a szupermarketek és drogériák sajátmárkás termékeit, a legtöbb helyen kapható, legismertebb márkákat és a környezetbarát összetételű, alternatív folyékony mosószereket is.

Első hely

Két terméknek is sikerült 100%-ot elérni a tesztben: a Seventh Generation és a Denkmit nature folyékony mosószerei osztoznak az első helyen. Jó hír, hogy mindkettő rendelkezik EU Ecolabel környezetbarát minősítéssel és minden kategóriában kiemelkedően szerepeltek. Az előzőt 100%-ban újrahasznosított műanyag flakonban vásárolhatjuk meg, míg az utóbbit az 1,1 literes flakonhoz képest 64%-kal kevesebb műanyagot tartalmazó utántöltő zacskóban. A dm sajátmárkás terméke alacsony árával emelkedik ki az élmezőnyből.

Második hely

A második helyen is holtverseny alakult ki, az egyik egy magyar termék, a Zöldlomb ökomosószer, ami ökocímkével nem rendelkezik, de az átlagnál enyhébb környezeti és egészségi hatású összetevőkből áll, a mért foszfortartalma minimális. A másik pedig az Ecover Zero, ami szintén csak a nevében öko, de hiteles címkéje nincs. Viszont kicsi a foszfortartalma, 50%-ban újrahasznosított a flakonja és jó a foltkiszedő teljesítmény

A dobogó harmadik helyén egy újabb EU Ecolabel címkével rendelkező termék végzett, a Frosch color mosószere.

A középmezőnyben vagy a foszfortartalom nagy, vagy a hatékonyság kicsi

A középmezőnyben is találunk ökocímkés terméket, a Green Emotion levendulaolajos öko mosógélt, melyet gazdaságos utántöltő csomagolásban vásárolható meg a nagyobb drogériákban is. Emellett pedig több alacsony foszfortartalmú, környezetbarátként árult - bár hiteles címkével nem rendelkező - termék is szerepel a 80-60%-os tartományban

A mezőny két legdrágább terméke is itt végzett, amelyeket MLM rendszerből lehet megvásárolni. Ahogy az egyesület korábban közölt mosóporok tesztje is megmutatta, a nagy foszfortartalmú szerek itt is legfeljebb a középmezőnyben kaphattak helyet, ilyenek a gyakorlatilag mindenhol megvásárolható márkák termékei (Tomi, Biopon, Persil, Ariel, Surf), illetve a nagyobb drogériák sajátmárkás termékei is (Denkmit, domol). Az EU által meghatározott 0,5 g foszfor/adag felső határértéknél nagyobb foszformennyiséget azonban egyik mosószerben sem találtunk.

Mosogatószer és mosópor tesztünk után mosógél tesztünk eredménye is azt mutatja, hogy az öko-választás nem jár lemondással vagy elfogadhatatlan kompromisszummal. Használhatunk ökocímkés mosószert - port és gélt egyaránt - úgy is, hogy nem marad koszos a ruha, és nem kell horribilis összeget ott hagynunk a boltban” - mutat rá Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa.

Miért érdemes az EU Ecolabelre hagyatkozni?

Mivel a fogyasztók nagy része számára komoly kihívást jelent a tisztítószerek összetevőinek értelmezése és pláne a környezeti hatásainak felmérése, az EU-s szabályozással működő EU Ecolabel minősített ökocímkéje jelentősen leegyszerűsítheti a tájékozódást a vásárlás során. Ez az egyik leggyakrabban előforduló, jogszabályon alapuló ökocímke, amivel a hazai boltokban találkozhatunk. ”Az uniós ökocímke komoy biztosíték arra, hogy a termékek életútja során kevesebb hulladék, kevesebb szennyezés képződik a piac többi hasonló termékével összehasonlítva” - magyarázza Gulyás Emese. A címke minimalizálja a veszélyes anyagok felhasználását, amelyek károsíthatják az állat- és növényvilágot. A jogszabályban rögzített követelményeket független szakértők folyamatosan ellenőrzik, a védjegyezésért nem az ipar felel. Az EU-s ökocímkét tehát olyan szerek kaphatják meg, amelyek az adott termékkategóriában kevésbé környezetterhelők a teljes életciklusuk során.

Ezeket olvastad már?

Tudatos Vásárlók

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...