Ezzel a 9 szokással hagyj fel AZONNAL, ha fogyni szeretnél

„Valódi", tartós fogyást csak kemény munkával lehet elérni. Ennek egyik első feladataként szabaduljunk meg az alábbi 9 szokástól!

A sikeres fogyásnak számos eleme van - oda kell figyelni a kalóriabevitelre, a tápanyagok minőségére, mennyiségére és arányaira, nagy valószínűséggel át kell alakítani a napirendünket, az étkezési ritmusunkat stb. Van azonban néhány olyan szokás, amivel mindenképpen érdemes felhagynunk. Most vessünk egy pillantást ezekre!

1. Felejtsd el a gyors sikert ígérő diétákat!

Ahogy korábbi cikkemben már bemutattam, van néhány jellemző, ami alapján könnyen felismerhetjük a hosszútávú eredményekhez nem vezető diétákat. Akármekkora túlsúllyal is küzdünk, meg kell érteni, hogy az egyik diétából a másikba ugrálás, a diétás könyvek felvásárlása, a kampányszerű fogyókúrázás nem fog tartós eredményekhez vezetni.

A sikerhez mindig figyelembe kell vennünk a jelenlegi egészségi állapotunkat, az életmódunkat, a lehetőségeinket. Érdemes szakemberhez dietetikushoz, edzőhöz, de akár pszichológushoz is fordulni, hiszen így kaphatunk személyre szabott tanácsokat. Azt azonban ne felejtsük, hogy a munkát nekünk kell elvégeznünk, a szakemberek támogatóink ezen az úton.

2. Hagyj fel az irreális célokkal!

Az ideális fogyás üteme fél-1 kg mínusz hetente. De kilogrammok csökkenése sem minden, ha sikerül bevezetnünk a rendszeres mozgást az életünkbe, változni fog a testösszetételünk (az izomszövet javára), változni fognak testünk méretei (pl. has-, derék-, comb-, karkörfogat stb.), ezeket is érdemes rendszeresen mérni.

Testsúlycsökkenésünkhöz kisebb, fokozatos célokat tűzzünk ki! Először például mínusz 5 kilót, aztán a következő mínusz 5 kilót stb.

3. Nem igaz, hogy nincs rá időd

Gondoljuk át a napirendünket, mi mindenre szánunk időt az egészségünk rendbetétele helyett. Hajítsuk félre a kifogásokat!

Ez is fejben dől el, keressünk az életmódunkba beilleszthető mozgásformát! Egészségünket helyezzük a prioritási lista dobogós helyére, ha ép testben szeretnénk leélni az életünk hátralévő részét.

Harira

Egy főzőműsorban láttam elkészíteni egy arab szakácstól. Azt mondta, kedvünk szerint rakhatunk még bele bármilyen zöldséget, amink otthon van. Ez egy nagyon tartalmas leves, szinte ...

Zabpelyhes gofri

Ez a recept egy amerikai oldalon jelent meg először, aztán egy szlovák testépítő ajánlotta, mint büntetlen édességet. Persze rögtön kipróbáltuk, és tényleg finom kis édesség... :D

4. Kérj segítséget!

Ne szégyelljük magunkat, ne bújjunk el! Ha az elmúlt 5-10 évben nem sikerült egyedül megszabadulnunk a felesleges kilóktól, akkor nem valószínű, hogy a következő 5 évben sikerülni fog. Forduljunk szakemberhez, álljunk össze barátainkkal, keressünk segítő csoportokat!

5. Legyél reális az étkezéseddel kapcsolatban!

Gyakran alulbecsüljük a napi energiabevitelünket. Vezessünk étrendi naplót, ismerjük meg, hogy hány kalóriára van szükségünk egy nap - majd próbáljuk meg összevetni a kettőt!

6. Felejtsd el az „egészséges" ételeket!

A sikeres, tartós fogyásnak nem az „egészséges"-nek titulált élelmiszerek a kulcsai. Bármilyen termékre is húzza rá ezt a jelzőt a gyártó, ne dőljünk be neki. A csomagoláson szereplő „fittnesz", „egészséges", „cukormentes", „light" jelzők nem jelentenek garanciát arra, hogy az adott termékek egészségesebbek, vagy a fogyókúrába jobban beilleszthetőek lennének. Ne várjunk csodát tőlük.

7. Ne becsüld túl a fizikai aktivitásodat!

A séta, a lépcsőzés, a bringával munkába járás segít izmaink aktívan tartásában, de a fogyáshoz önmagukban nem elegendőek. Ehhez elengedhetetlen az energiamérleg figyelembevétele - a megfelelő intenzitású, gyakoriságú, típusú edzéssel az energiafelhasználásunkat növelnünk kell.

8. Ne pótold vissza a ledolgozott kalóriákat!

A nagyobb fizikai aktivitáshoz magasabb napi energiamennyiség járhat - ez azonban nem jelenti azt, hogy bármennyit, bármit ehetünk, tekintettel arra, hogy a fő cél, hogy a felhasznált energia mennyisége meghaladja a bevitt kalóriák mennyiségét. Ha egy lendülettel visszapótoljuk, amit az edzésen elhasználtunk - nem nagyon fogunk előrébb jutni.

9. Ne várd a csodát!

Az évek, évtizedek alatt ránk rakódott kilók egyik fő jellemzője, hogy nagyon ragaszkodnak hozzánk. Ne várjunk csodát, ha nem dolgozunk meg érte rendesen. Azt azonban a magam nevében és a tapasztalataim alapján garantálhatom, hogy a kitartó, rendszeres, megfelelő munka tartós eredményekkel jár. Légy kitartó, türelmes, és fegyelmezett - leld örömedet az új életedben!

Ezeket olvastad már?

(via about health)

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...