Ezért ne dobd el az őszi kiránduláson a gyümölcsök maradékát

Azt hinnénk, nincsen azzal semmi baj, ha egy almacsutkát vagy egy fürt szőlő maradékát eldobjuk az erdőben, hiszen mivel szerves anyag, úgyis hamar lebomlik. Na, ez nem igaz. 

A Glacier National Park hívta fel a figyelmet arra, mennyire sokan gondolják tévesen, hogy még jót is tesznek azzal, ha eldobják a maradék almacsutkát vagy banánhéjat az erdőben - írja a Sokszínű vidék. Kiderült ugyanis, hogy bár azt hinnénk, ezek a természetesnek gondolt élelmiszerek gyorsan indulnak bomlásnak, valójában igenis sok ideig tart, amíg végleg eltűnnek a természetben, hacsak az állatok meg nem találják, és el nem fogyasztják.
Ám de, mint kiderült az sem jó, ha az állatok eszik meg az elejtett maradékot, ugyanis egyfelől az élelmiszer-hulladék nem feltétlenül tesz jót az élőlények szervezetének, másrészt valószínűleg olyan ételt fogyasztanak el ilyenkor, amely nem található meg természetes étrendjükben.
Az út közben, például autó ablakán kidobott ételek még nagyobb bajt is okozhatnak, hiszen az erdő menti autóutak közelébe szoknak az állatok, ezzel magukat és az autózókat is veszélybe sodorva.
A nemzeti park végül egy utolsó érvet is felhoz az ellen, hogy eldobjuk az ételmaradékokat: ugyan ki akarna rohadófélben lévő banánhéjjal vagy almacsutkával találkozni aközben, hogy a természet szépségét élvezi?!

címlap Facebook

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...