Ezért butaság, ha este 6 után nem eszel – 3+1 érv a dietetikustól

Vajon tényleg tuti megoldás a fogyásra, ha este 6 után nem eszünk? Dietetikus szakértőnk véleménye.

Minden szakmai erőfeszítésem ellenére a mai napig tartja magát az a koncepció, hogy a fogyás egyik kulcsa, ha este 6 után nem eszünk. Most megosztom veletek, hogy szerintem miért nem állja meg a helyét ez az elképzelés a valóságban.

Miért pont este 6?

Kezdjük ott, hogy miért pont este 6 óra? Ki találta ezt ki? És milyen alapon? Ennek sajnos már nem fogunk a végére járni, de az biztos, hogy ez egy légből kapott időpont, és a valóságban semmi jelentősége nincs. Ennyi erővel lehetne délután 5 vagy este 7 is.

Nincs új a nap alatt

A sikeres, tartós eredményekkel járó fogyás több pilléren nyugszik. Ezek közül az egyik legfontosabb az energiaegyensúly - azaz törekedni kell arra, hogy a felhasznált energia nagyobb legyen, mint a bevitt. És bár az elmúlt 1-2 évben nagy népszerűségre tett szert az ún. időszakos böjtölés diéta (intermittent fasting), alapvetően ha délután fél 6-ig bezárólag már több kalóriát vittünk be, mint a céljaink szerint kellett volna (azaz magasabb volt az energiabevitelünk, mint a -leadásunk), akkor mindegy, hogy 6 után eszünk-e vagy sem. Ha a hosszabb koplalási időszakra úgy készülünk, hogy a kezdő időpont előtt alaposan belakmározunk (hiszen hősiesen úgysem eszünk most egy pár óráig), akkor nem vagyunk egy kalóriával sem beljebb.

Ha viszont ügyesen kevesebb energiát viszünk be, mint amennyit felhasználunk, és megfelelően kiegyensúlyozott a fogyókúrás étrendünk, akkor mindegy, hogy a napi utolsó falatunkat 17:55-kor vagy 18:42-kor nyeljük le.

Kafiolkuszkusz

Finom, keleties fűszerezésű karfiol-kenegetős, amely a nevét onnan kapta, hogy a morzsalékosra tört karfiol állaga hasonlít egy kissé a kuszkuszéhoz, a fűszerezése pedig a tabouleh-hez.

Nem életszerű

Tegye fel a kezét, aki - normális munkarendben - otthon van este 6 előtt, úgy, hogy ideje is van egy egészséges, kiegyensúlyozott, megfelelő energiatartalmú vacsorát összeállítania! Egy pillanatra gondolkozzunk el azon, hogy hányan dolgoznak 2-3 műszakban (pl. szalag mellett, egészségügyben, közlekedésben, szállítmányozásban, vendéglátásban, kereskedelemben), hányan dolgoznak kifejezetten este az erre az napszakra torlódó vendégek miatt (pl. fodrász, kozmetikus, edzőtermi dolgozó stb.), és próbáljuk meg az ő életvitelükre leképezni az "este 6 után nem eszem" elvet.

Ugye, hogy nem túl életszerű?

Az este 6 után nem eszem elvvel ellentétben kiváló fogyókúrás pillér a rendszeres fizikai aktivitás. Sokan csak munka után, este jutnak hozzá, hogy sportoljanak - szerintem az ő esetükben sem életszerű, hogy a megfelelő intenzitású edzés után ne pótolják vissza a szükséges mennyiségű szénhidrátokat és fehérjéket.

Ki lehet bírni

Tisztában vagyok vele, hogy ki lehet bírni, de abban is biztos vagyok, hogy egy ilyen tudományosan nem megalapozott, felesleges korlátozás nem szolgálja a fejlődésünket és céljaink elérését sem.

Lefekvés előtt kb. 3 órával már ne együnk

Azt is tudom, hogy van, akinek a korai vacsora illeszkedik az életvitelébe, a szokásaihoz. Pl. én is korai vacsorázó vagyok - de nem kötöm időponthoz, ami, ha elmúlik, akkor már vacsora nélkül kellene álomra hajtanom a fejem. Amire ügyelek, és amit a klienseimnek is javasolni szoktam, hogy lefekvés előtt ~3 órával egyenek utoljára - persze lehetőleg egészséges vacsorát, és nem egy fél zacskó sós mogyorót.

Alapvetően én is hiszek abban, hogy nem az esti órákban kell bepótolni az összes napközben elhanyagolt étkezést, vagy, hogy az nem jó megoldás, ha az otthoni hűtő/nasisszekrény kifosztásával próbáljuk csökkenteni a stresszintünket - de ezeknek a rossz szokásoknak semmi közük nincs az este 6 órához.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...