Ezekre ügyelj, mielőtt szobanövényt vásárolsz

Ezzel a pár okos trükkel te is életben tarthatod a szobanövényeidet, sőt már a vásárláskor járj nyitott szemmel, hogy kiszúrd, mi az ami csodásan bírja majd az otthonodban.

Mindig irigykedve figyeltem azokat a barátaimat, akiknél csodálatosan zöld fikuszok, sárkányfa és dracéna rengetegek ékesítették szépségükkel a nappalit és a konyhát, miközben nálam minden növény záros határidőn belül (jól van őszinte leszek) nagyjából 3 napon belül kiszáradt vagy feladta a gyötrődést, amit akaratomon kívül okoztam.

Az otthon bármely helyiségét pillanatok alatt barátságosabbá teszik és vitalizálják a tereket. Általában annyit kérdeztem meg a beszerzésükkor, hogy mennyi napfényt igényelnek és milyen gyakran kell öntözni őket, ahhoz, hogy meghosszabbítsam az életüket és ne érezzem totális pénzkidobásnak a folyamatos újravételüket.

A szakértők viszont azt mondják, a növényápolás lépéseit talán a legkönnyebb elsajátítani, és akkor kell lényegesen körültekintőbbnek lennünk, amikor úgy határozunk, új zöldet telepítünk a lakásba. A hibalehetőségek nagy része ugyanis épp a vásárlás folyamatában, sőt, a kiválasztásban rejlik.

via GIPHY

Lesd a kártevőket!

Mindenképpen nézd meg, hogy nincsenek e váratlan "lakók", esetleges kártévők és sérülések, a leendő szobatársadon. Bizonyos kártevők megléte esetén ugyanis édeskevés, ha szeretettel gondozzuk a növényeket a mindennapokban, szinte biztosan elkerülhetetlen pusztítást okoznak, amivel az élettartamukat is jelentősen lerövidítik a hívatlan vendégek. Levéltetvek, rovarok, apró kis bogarak, mind lehetnek az elkövetők.

Körültekintően vizsgálódj!

Az interneten kutakodva is könnyen megtalálhatjuk, mi az, amit ne vigyünk haza a növény egyes részein pihenve az otthonunkba, de bármilyen furcsaságot észlelünk is, vegyük figyelembe, hogy nem csak a legnyilvánvalóbb helyeken lesznek megtalálhatók. Még gomba is tenyészhet rajtuk! Ellenőrizd a növény földjét, a szárakat, a levelek hátoldalát, és egy-egy furcsa, nagyobb folt is jelezheti, hogy nem kellene hazavinned. Bármennyire is munkálkodik bennünk sokszor a kicsit csálé delikvensek iránti együttérző szeretet, hogy mi mentjük meg, sajnos jobb, ha lemondunk róluk.

A fehér jelek

Sokszor viszont elég egyértelmű jele van, hogy valami nincsen rendben, méghozzá gyakran összefüggő, máskor foltokban megjelenő, fehér vattához hasonló lerakódások formájában, melyek igazából a viaszos pajzstetvek személyesen. A kaktuszok, pozsgás növények és páfrányok kiemelten gyakran lesznek a kártevők áldozatai, e mellett vírusos betegségeket is terjesztenek és a növényeket is ellehetetlenítik.

Mielőtt tehát egy növényt zöld "családtaggá avatunk", bizonyosodjunk meg róla, hogy egészségesen érkezik a házhoz, ha pedig minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerül életet lehelni egy páciensbe, ne rögtön magunkat ostorozzuk, korántsem biztos, hogy bennünk van a hiba.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...