Ez a háromgyerekes anya elmondja neked, hogyan csökkentette felére családja konyhapénzét

Egy háromgyerekes brit anya felére csökkentette családja konyhapénzét, miután felhagyott azzal, hogy a szupermarketekben vásároljon be. Elmondta, hogy csinálta!

Egy háromgyerekes brit anyukáról ír a Daily Mail nyomán a HVG is, aki néhány trükkel drasztikusan lecsökkentette a családja étkezésére költött költségeket, vagyis a konyhapénzt.

Kate Haigh és családja korábban hetente közel 130 fontot (közel 46.000 forintot) költött az étkezésekre, de ezt mára kevesebb, mint a felére csökkentették, és 60 fontból (azaz nagyjából 21.000 forintból) is ugyanúgy ellátják magukat. A nő azt mondta, egy év alatt mintegy 3000 fontot, azaz egymillió forintot spóroltak meg, miközben ugyanúgy változatosan és egészségesen esznek, és nem kellett igazából lemondaniuk semmiről.

Kate legjobb tippjei a megtakarításhoz:

  • 1. Az anya minden étkezéshez maga állítja elő az ételeket, sosem vesz félkész,- vagy készételeket, sokat rögtönöz.

Elmondása szerint ha tele van a kamra és sokféle alapanyag van otthon, akkor a főzés nem is feltétlenül hosszadalmas folyamat, gyorsan össze lehet dobni valamit. Mint mondta, azzal, hogy ő főz minden étkezéshez amellett, hogy sokat spórolnak, a feldolgozott élelmiszereket is kiiktatták az étrendjükből, ami egészségesebb.

  • 2. A családanya szerint a spórolásnál az egyik legfontosabb, hogy az ételpazarlást megakadályozzák, vagyis hogy minél kevesebbet kelljen kidobni a végén.

Szerinte ezért rossz felfogás az, amit sokan követnek, hogy előre nagy adagokat főznek egy-egy ételből, majd adagonként lefagyasztják. Szerinte ez pazarlás és a kapzsiság egy formája, és ő csak annyit főz a családjának, amennyit egyszerre elfogyasztanak - ez pedig szerinte kevesebb pénzbe is kerül, és a fogyókúrának is jót tehet.

  • 3. Ráadásul az étkezéseknél kis adagokat tálal, hogy kevesebbet hagyjanak a tányéron és kevesebbet pazaroljanak, de mindenki mehet repetázni, aki akar.

Ha valami mégis megmarad, azt másnap próbálja meg újrahasznosítani egy másik ételben, és csak végső esetben fagyasztja le a maradékokat.

  • 4. A nő rengeteg zöldséget használ az elkészített ételekhez, és egy kevés jó minőségű húst, amit online vásárol nagy kiszerelésben.
  • 5. A húst kis adagokban fagyasztva tárolja, így bármikor elő tud belőle venni, ha szüksége van rá.
  • 6. A család alapvetően lemondott arról, hogy szupermarketben vásároljon be, ehelyett online veszik az élelmiszereket nagy adagokban, így mindig van otthon elég alapanyag ahhoz, hogy összedobjanak valamit.
  • 7. Ráadásul úgy döntöttek, a zöldségek és gyümölcsök egy részét maguknak fogják megtermelni, a kertjükben zöldbabot, krumplit, céklát, káposztát és karfiolt termesztenek.

Ezeket olvastad már?

[via DailyMail/HVG]

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...